Még sem vagyok én annyira gonosz, mint amennyire tettetem. ^^
Az előző bejegyzés mondjuk tényleg csak gonoszkodás volt, amúgy is felraktam volna a fejezetet. Íme a kárpótlás, még azelőtt mielőtt eltűnök két hétre pihizni.
Igazából többet akartam írni, és jobbat, de kifogytam az időből, meg hát ihletből is, ami mostanában kerül, bár hála Virágnak juttat eszembe dolgokat :)
Remélem azért ez is elég jó lesz.
~ Vic ~
Az előző bejegyzés mondjuk tényleg csak gonoszkodás volt, amúgy is felraktam volna a fejezetet. Íme a kárpótlás, még azelőtt mielőtt eltűnök két hétre pihizni.
Igazából többet akartam írni, és jobbat, de kifogytam az időből, meg hát ihletből is, ami mostanában kerül, bár hála Virágnak juttat eszembe dolgokat :)
Remélem azért ez is elég jó lesz.
~ Vic ~
A liftben lefelé még elsimítottam magamon a ruhát. szerencsére nem lett ráncos. a parkolóba érve beszálltunk a Mazda Shinariba, amibe első látásra beleszerettem. Alapjáraton imádom a Mazdákat egy különös ok miatt, amire én még nem jöttem rá, és nem is nagyon érdekel, de eddig ez a csoda viszi a pálmát. Egy vadállat szemének beillő első fényszórók, az agresszív mégis elegáns kinézet. gombnyomásra működő ajtók.
- Atya ég, úgy nézel erre az autóra, mint akit fel akarsz falni! – ad csodálatomnak hangot David.
- Haha. Vicces, de hát ami jó az jó! És ez az autó isteni! És ha még egy jó kis motor is van benne, akkor én meghaltam. – Fernando beindította, és én tényleg meghaltam. – Hát ez jobb, mint az orgazmus istenem.
- Kösz szépen! – morog mellettem Nando, de mosolyog.
- Haver csak ennyit tudsz? Azt hittem azért jobb vagy! – vigyorog a hátsó ülésen David, és megveregeti barátja vállát.
- Ez az autó maga az álom, az autók királya – simítok végig a bőr karosszérián. – Te pedig az életem szerelme. Az álom és az élet között van különbség. Az autó csak egy tárgy, de te… - fordítottam felé fejemet, elég volt csak a szemébe néznem az én csillogó szemeimmel. – És ha úgy vesszük mindkettő az enyém… - húztam huncut, csábító mosolyra ajkamat. Fernando csak megcsóválta a fejét, és mosolygott, de láttam rajta a szeme villanásából, hogy neki is beindult a fantáziája.
- Egyébként nagyon kevés ilyen autó van az utakon, nem kis időbe telt míg megszereztem, hiszen legelőször csak tesztautónak gyártották le. – jegyzi meg Nando.
- Én azt hiszem megérte! – vigyorgok.
Úgy egy negyed óra autókázás után érkeztünk meg a célunkhoz a külvárosba. Csendes környék, mese szép házakkal. De az egyik nagyobb ház előtt már rengeteg autó parkolt. Mi is beálltunk az egyik luxus járgány mögé és kiszálltunk. Fernando elől megkerülve az autót hozzám jött és felajánlotta a karját, és úgy indultunk meg a ház hátsókertje felé. Szinte rögtön Aragonésba botlottunk. David és Fernando tisztelet tudóan köszöntötték, és én is.
- Mester had mutassam be a barátnőmet, Victoriát.
- A híres titokzatos hölgy. Örülök, hogy megismerhetem. – nyújt kezet.
- Hát azért, ezzel tudnék vitatkozni. De én is örülök önnek! – fogadom el a kéz fogásból indult kézcsókot.
- Remélem sikerül megzaboláznia ezt a Kölyköt! – húzz magához és halkan mondja, hogy a többiek ne hallják.
- Minden tőlem telhetőt megteszek, ígérem! – nevetem el magam.
- Hát akkor érezzétek jól magatokat fiatalok – Aragones távozott másokhoz, de egyből új társaságunk akadt az előttünk felbukkanó Sergio és Pepe, Yolanda triónak köszönhetően.
- Én ezt nem bírom… - szólal meg Sergi.
- Mit szép fiú? – kérdezek rá szenvedésére.
- Mindenkinek van párja… én meg itt vagyok egyedül. Sehol egy szingli csaj… a normális piáról meg ne is beszéljünk…
- Én is itt vagyok már megbocsáts. Mellesleg elváltan… - dörmögi David.
- Nem is váltatok még el! – szól közbe Pepe is.
- Mindegy, a lényeg ugyanaz. Itt vagyunk mindketten nő nélkül… Amigo tényleg nincsen itt semmi százalékos ital? - karol bele Sergioba.
- Hát ha a 100%-os narancslé megfelel, akkor van… - mondja fancsali képpel Sergito.
- Az nem jó… - rázza a fejét David is.
- A te tegnapi piálásod után csoda, hogy most itt tudsz lenni és, hogy még az ital gondolatára sem vagy rosszul. – morogja Iker.
- De legalább nem mellétek bújt be az éjjel… - szólok hozzá én is.
- Azt hittem megfojtom… - sziszegi Nando mögülem.
- Akkor ezért nem a saját ágyamban ébredtem… furcsálltam is, de annyira azért nem foglalkoztatott – mondja csevegő hangon David, mintha arról lenne szó, hogy ma csütörtök van és süt a nap, de még is fújdogál a szellő. És azt se vette figyelembe, hogy Fernando milyen hangnemben szólt… Szerintem a legtöbb ember rákérdezne, hogy még is miért akartál megfojtani vagy ha nem is érti, akkor mit mondtál? De nem, David tényleg nem tulajdonított az egésznek nagy jelentőséget. Mondjuk én se vertem nagy dobra, csak még egy ilyen ébresztőt nem akarok. És remélhetőleg nem is lesz több ilyenre példa. Lassan mindenki megérkezett, mindenkinek köszöntünk, újabb arcokkal és nevekkel gazdagodhatott a memóriám, de nem bántam.
Mint meg tudtam azért került megrendezésre ez a party, mert Aragonés nem rég lett az edzőjük. Fullasztó meleg volt ma, Pesten ilyenkor szokott jönni az eső, de most nem tudtam eldönteni, hogy jönni fog-e az enyhülést hozó nedű, vagy itt fogok párolt csirkévé válni… Elindultam a kertben felállított bárhoz, és kértem egy jól behűtött barackléből. Alkoholra nem is vágytam, és közben eszembe is jutott a fiúk beszélgetése, hogy nincs is. Megszerzett szinte jéghideg üdítőmmel indultam vissza Fernandoékhoz, amikor kicsit belém jöttek oldalról. Ránézésre egy félszeg lány volt, és úgy is reagált, ahogy vártam. Nem mintha lenézném, szó sincs róla.
- Elnézést! Nem figyeltem, sajnálom. – egyből bocsánatkérések hadát zúdította rám.
- Nem, semmi gond nem történt. Látod!? Élek még. – mosolyogtam rá biztatóan, csak a szoknyám alja volt nagy lelkű, hogy feláldozta magát a kiloccsanó üdítő felfogását, de hát az még nem volt súlyos bűn. Ha meglátszik a folt az sem baj, mint mindig most sem igazán az érdekelt, hogy hogy nézek ki, inkább csak az, hogy Fernandora ne hozzak szégyent.
- Jézusom te vagy Fernando barátnője, ugye? – kicsit megijedtem, mert körülbelül úgy nézett rám, mintha Szűz Mária lennék, pedig tudtommal se szűz, se Mária nem vagyok, nem hogy még egybe…
- Igen. Vi… - …ctoria vagyok… mondtam volna végig, de közbevágott.
- Tudom ki vagy Victoria.
- Na ilyen se volt még, hogy a nevem megelőzött volna - lepődök meg.
- Jaj ne haragudj. Nem így akartam mondani.
- Semmi gond, nem zavar. Tőled valamiért nem – tettem hozzá szinte csak magamnak, közben letöröltem a ruhám alját.
- Uhh, oké. Amúgy Donna vagyok – nyújtja kezét.
- Örülök Donna – és kezet ráztunk. – Kivel jöttél? – mivel itt mindenkihez tartozott valaki, kivéve akihez nem. De ő, úgy mint én biztosan valakivel jött, mivel csak a csapat lett meghívva, és tudtommal még lányok nem játszanak a férfi válogatottban.
- Xabi hívott meg, mert a barátnője nem ért rá…
- Értem és honnan ismered?
- Még régről, szinte gyerekkori barátok vagyunk. bár ez inkább az én esetemben helyt álló az alig 20 évemmel.
- És mióta vagy szerelmes belé? – kérdeztem rá magamban jót mosolyogva.
- Hogy mi? Én nem! – közben fülig pirult, és végül a földet kezdte el fixírozni. Ennyi.
- Ne aggódj, a mi titkunk marad, mivel gondolom ő nem tud róla. – böktem fejemmel Xabi irányába.
- A-a – rázta meg a fejét finoman.
- Áhh látom megismerkedtél az én legjobb barátommal – jött oda Xabi és karolta át a lány vállát, Donna pedig örült és szomorkodott is emiatt a mondat miatt.
- Igen, kedves lány, szerintem jóban leszünk. – mondtam mosolyogva.
Aztán mindenki elkezdett helyet foglalni. Én visszamentem Fernandohoz és mi is leültünk a hosszú kerti asztalokhoz, és felszolgálták a könnyű ételeket; ettünk, ittunk, és jókat beszélgettünk.
Ahogy elnéztem a fiúk nagyon tisztelték Aragonest, gondolom a tapasztalatáért és a tudásáért. És nem hiszem, hogy azért, mert már jócskán benne volt a korba, így elnézve örök ifjú marad... lélekben biztosan. De azt is észrevettem, hogy Xabiék teljesen olyanok, mint egy pár. Csak tudnám miért nincsenek még együtt...
Lassan mindenki felállt az asztaltól és állva folytattuk a beszélgetést csoportokra bomolva.
Pont kettesbe maradtam Xabival, mert Fernandot elhívták, Donna pedig mosdóba ment. Én pedig jó kis magyar lányként letámadtam Xabit.
- Mióta is vagytok jóba Donnával? – kezdek meg puhatolózni.
- Lassan 12 éve azt hiszem.
- És, amúgy… kérdezhetek valami személyeset?
- Attól függ. mire vagy kíváncsi?
- Hát, szóval… még sosem gondolkodtál el azon, hogy Donnával összeillenétek?
- Miért mondott neked valamit? - kérdez vissza egyből.
- Nem, csak láttalak titeket együtt evés közben. Teljesen egymásra vagytok hangolódva. Csak tudod nem akarom, hogy többet képzeljek, mint amennyit lehetne.
- Őszintén szólva már egyszer kétszer eljátszottam a gondolattal, de nem hiszem, hogy neki pont én kellenék. Így sosem kezdeményeztem.
- Aha. Hát jó, a te dolgod. De a te helyedben, ha nem lenne senkim én megpróbálnám. Sokat nem veszíthetsz, de ha mégis előtte átgondolod vagy ezerszer, csak fordulj hozzám és kiderítem a tényállást.
- Oké, köszi. – majd ha fagy, kábé ilyesmire gondolhatott az úri ember póker arca mögött.
- Csak egy lépés, de lehet, hogy kettőt ér, de lehet többet is! – mondtam neki tanácsként. Néha megéri kockáztatni az életet, a barátságot, a kapcsolatot, mindent feltenni egy lapra, hiszen lehet, hogy pont ez hozza el a fordulópontot az életünkben.
Nagy sokára mindenki elkezdett szállingózni haza fele. Mi is elindultunk Fernandoval, de a kölykünk hiányzott…
- David hol van? – kérdezek rá a hiányára.
- Adtam neki pénzt taxira. - na jó ez már tényleg túl családias és furcsa...
- De miért? Hisz itt az autó – állok meg és nézek rá értetlenül.
- Mert veled más szándékom van – nézz vissza rám a válla fölött huncutul.
- Oohh igazán? És mi van, ha én nem akarom? – heccelem, ő pedig elém sétál és a fülembe súgja.
- Akarni fogod! – engem pedig teljesen kirázott a hideg és a testem bizseregni kezdett. Épp hogy megcsókolt már húzódott is el. Na megállj! Viszont nem álltunk meg, hanem húzott az autó felé, előbb én ültem be, utána pedig ő és én azonnal az ölében teremtem.
- Hohó, azért egy kicsit még fogd vissza magad cicám - próbál ellenkezni, pedig már ő is épp eléggé fel van tüzelve.
- Késő! És a cicázásért is bünti jár! – csókolgattam a nyakát és kulcscsontját.
- Deh… – nyögte tiltakozólag.
- Erre gondolhattál volna előbb is szívem – még egy kicsit elidőzök a fülénél, majd megszakítva a kellemes perceket visszaülök a helyemre, és próbálom magamban lecsillapítani a dúló szenvedélyt, amivel ő is próbálkozik.
Egyszer csak kopogtatnak az ablak üvegen, még jó, hogy sötétítve van az egész.
Fernando gyorsan megigazítja a ruháját, és a haját és lehúzza az üveget.
- Azt hittem már rég elmentetek – szól be David a kocsiba.
- Kerestük a kulcsot, mert leesett mikor beültem – nyögi ki Fernando, én pedig diszkréten a fejemet fogom vagyis felért egy homlokon csapással a mozdulatom.
- És véletlen pont az indítóba esett... szép baleset.
- Ja tényleg. Még jó, hogy jöttél és megtaláltad – atya ég, még egy ilyen beszólás Nando és letagadlak. Anyám… - Te még, hogy hogy itt vagy?
- Várom a taxit – ez most felért azzal, hogy: ,,Igazán elvihetnél, ha már még mindig itt vagytok…”
- Az jó, na mi mentünk – indítja be Fernando az autót. – Majd találkozunk. Szia.
- Sziasztok. – épp hogy elindultunk, amikor hallom még David szitkozódását – Te mázlista kölyök képű ficsúr… - Fernandora nézek és kiszakad belőlem a visszafojtott röhögés.
- Mi van? – néz rám kérdőn.
- Elvesztetted a kocsi kulcsot, mi? – röhögök még tovább úgy, hogy szinte már fáj.
- Miért? Te tudtál volna jobbat?
- Hát mondjuk, hogy beszélgettünk még, amíg kettesben lehetünk, de így tuti levágott mindent.
- Jól van, majd legközelebb te beszélsz. – bedurcizott és innentől a vezetésre koncentrált.
Hamar beálltunk a mély garázsba, én pedig felé fordultam.
- Gyere ide, kis durcisom. – húzom magamhoz egy csókra. Mindkettőnkbe hamar visszatér az előző visszafojtott szenvedély és faljuk egymást. Végig simít combomon, amitől a testem megremeg, a ruhámat teljesen feltolta a derekamig és egy torna mutatvánnyal felérő mozdulattal az ölébe ültetett, hátra döntötte az ülést, mire mindketten borultunk egy kicsit, fejünket összekoccantva. A nyakkendőjét bontottam, az ingén a gombokkal szórakoztam, és a nadrágjából húzgáltam kifelé, ő persze a cipzárral hamar végzett. Már éppen kibújtatott volna a ruhából, mikor megszólalt a telefonja.
- A fenébe… - dühödik be a telefonra Nando.
- Átkozott telefon…
