I can't...

Csütörtökön éjjel a gólyabulinkon retro számok is mentek. Köztük ez is...
Annyi minden volt velem mostanában, amit nem tudtam kiadni magamból, mert egy szusszanásnyi időm sem volt semmire, és miközben hallgattam és táncoltunk elsírtam magam, mert teljesen így érzem magam, teljesen kifacsarva. Semmire és senkire sincs időm, még saját magamra sem, és annyira szeretnék "könnyű lenni"...
Évfolyamtársam jött vigasztalni. mondta, hogy csomó barátom van akiknek számítok. Mire még inkább sírtam, mivel rájuk sincs időm, és mindenkitől eltávolodok... bár ehhez nem csak egy ember kell...
Főleg, hogy most olyan emberrel nem beszélek már egy ideje, akiről azt hittem soha nem fogunk elszakadni, erre mégis csak. És pénteken találkoztam egy másikkal, akire azért haragudtam, mert nagyon rám ijesztett, és már vele sem ugyanaz. Senkivel sem ugyanaz... Nem tudom, hogy félek-e, talán igen, nagyon is, hogy semmim sem marad, bár akkor legalább tényleg nem lenne már mit elvesztenem és nem érne több bántódás.
Egy dolog biztos, egyedül vagyok... nagyon egyedül.
És Dora nem kell a támadás, hogy de itt vagy... meg még más is. Tudom jól, de akkor is magányos vagyok és már veletek sem tudok normálisan beszélgetni...
Amúgy meg is ihletett ez a szám, majd olvashatjátok :)

Good news :D

Jelzem élek, de mindegy ez nem számít...
A lényeg és a jó hír, hogy erőt veszek magamon, és ráállok a következő fejezetre!!
Már csak holnap van vizsgám... utána party sorozatok... :D és ha vizsgákon nem buktam meg, akkor teljes gőzzel fogok a fejezeten agyalni.
Mondjuk holnap derül ki, hogy lesz-e munkám, de majd megoldom, mint mindig mindent. :D
Ennyit akartam.
Remélem mindenki jól van, mivel most a madár se jár erre nyomot hagyni... :(
Na ágyő kedveskéim :D