'Love is dead' :)

Tudom semmi köze a spanyolos ficemhez, de az életemhez igen és muszáj leírnom. :)
Tegnap volt a koncert, reggel 9kor taliztam Vivivel és Anettel, fél 10től meg már sorba álltunk...
Jött egy csomó szlovák a koncertre... akik a szép szóból k*rvára nem értettek és még be is tolakodtak elénk... még mi lettünk lecseszve, hogy miért ott állunk kultúráltan...
Tovább nem is szaporítom a szót... bejutottunk... találtam egy pénztárcát aminek a gazdája is meg lett...
Utána két óra lökdösődés a jobb helyekért... Középre kerültem úgy 5-6. sorba, mellettem meg egy csomó szlovák állt... és akkor sokaltam be amikor elkezdtek lökni befelé, én meg csak megtartottam magam, néha visszalöktem, hogy ne nyomjanak bele más könyökébe satöbö, erre szétverték a gerincem, bakanccsal rugdosták a bokámat, a fejemet ütögette az egyik, aztán meg megtépett!!!! És állandóan k*rvázott, rib@ncozott engem... Annyit mondhatok, hogy káromkodni nagyon tudnak... minden második szavuk az volt.... -.-" Én azt hittem ott rendezek tömegbunyót... nagyon a bögyünkben voltak. Nekik állt feljebb, hogy befele nyomtak engem, plusz megtépett... És sorban állás közben is ő miattuk lett majdnem bunyó...
A rágómat az egyik hajába akartam nyomni, de amíg koncert nem kezdődött addig nem mertem megkockáztatni, hogy a körülötte álló szlovákok meglássák és még a koncert előtt elagyabugyáljanak xD Szerencsére mikor elkezdődött a koncert elkerültem tőlük. Előttem jó sokáig egy nagy debella volt -.-" meg egy rosszul levő csajt legyezgettem, nehogy elájuljon. Kivételesen most senki nem ájult ki első sorokból, fura. Aztán idővel sikerült felküzdenem magam a 2-3. sorba, a debella elé. És ájulás, rosszul lét nélkül kibírtam, bár volt, hogy úgy éreztem, ennyi volt nem bírom tovább, el fogok ájulni, de aztán nem. Büszke vagyok magamra, hogy kibírtam most középen a tömegben. A zenét a tombolást, és a fiúk látványát nagyon élveztem. Zero mosoly meg nyál... xD aaaaaww, Hizumi test, Karyu nyelv xD Tsukasa mosoly, és haj *-* aaaawww *-* xD
Csak aztán megint jött a depi rész... Nem sikerült elkapnom pengetőt... Végén lehajoltam, mert éreztem valamit a lábamnál, egy telefonaksi volt az... felálltam, másik csaj lehajolt és megtalálta az odaesett pengetőt... Teljesen kész lettem, aztán megjelent Vivi majd Anett, mondták van pengetőjük, én meg már nem bírtam tovább és elkezdtem sírni. Komolyan nem tudom elhinni, hogy minden koncertem elcsesződik valahogy. Semmi pénzem nem volt legalább egy poszterre... :"( és még egy pengetőt se sikerült találnom... na mindegy, ilyen szerencsétlen vagyok én... :( igazán megszokhattam volna már. :'(
Az egészbe a pozitívum, hogy nem az én hajam hevert csomókban a padlón, hogy Zero kétszer is telibe köpött vízzel, és hogy majdnem elértem Hizumi kezét plusz a látványuk és a zene. Ja és, hogy a Cukival és az Egóssal voltam, bár a koncert alatt nem...
De az a pengetőőőő... T_T meg pulcsiiiii T_T
Végén nem is vártuk meg, hogy beszálljanak buszba és elmenjenek, inkább jöttünk haza aludni, mert after party sem volt... :( A felsőm meg csurom víz volt, de nem érzem magam betegnek... Meg csináltunk nekem frankó gatyát :D Köszi Cuki! :P:D Nagyon jó volt veletek! De a pengetőt még akkor is sokáig hallgatni fogjátok. XD Na jó nem... ha már megígértétek, hogy kövi konciról enyém lesz az első pengető, amit elkapunk/találunk! :) Csak tudnánk már mi lesz a kövi és mikor!

D'espairs Ray! Holnap! Magyarországoooon! És ott leszek! *-*

Tudom, hogy ti nem szeretitek a japán zenét... a visual keit meg végképp... de ezt most muszáj beraknom! Ugyanis holnap konceeeeeeeeeeeert! Ááááh nagyon felpörögtem, és a házi dogáimat sem akarom megírni... pedig holnaputánra kellenek :/ A szomorú hír meg az, hogy teljesen fel van fordulva az életem... nem tudom mikor szokom bele vagy mikor lesz egy kis szabad időm, így előre láthatólag tényleg halvány lila gőzöm sincs mikorra lesz kész a következő fejezet... Sajnálom!!! :(
De pörgök is tovább! wáááááááááááh :D

7. fejezet! :)

Na ez is meg lett. Egy kicsit másabb, egy kicsit jobb is... talán. :D Döntsétek el Ti! :)

És a zenedobozom is egy kicsit felpörgött, (mint én) aki akarja majd úgy is észreveszi! :P

Szeretnék sok kommentárt kapni, ha már ilyen hosszú fejezetet hoztam! :P (A)

~ Bett ~

Élet? Egy játék amit végig kell játszanunk, tele csalódásokkal és ha mázlista az ember néha jó pillanatokkal, aminek a grafikája nagyon ott van. Én sokat csalódtam... de ez volt most eddig a legnagyobb. Igazából jó pár megfogalmazás illene a dologra... tévedés, hiúság, bánat... körülbelül minden mi jó, s mi rossz. Ez a szerelem... a reménytelen, egy oldalú szerelem. Az én tündérmesém el se kezdődött, nem is végződött jól, de ehhez már hozzá szoktam... hű társam mellettem maradt, a magány, de akkor is egyedül kell cipelnem a sorsomat, amit néha nem bírok el egyedül, és ilyenkor jó lenne, ha valaki mellettem lenne. Össze kell szednem az összetört szívem darabjait, és megtalálnom újra magamat, és a lelkemet... esetleg a lelkitársamat, ha van egyáltalán olyanom... Idővel minden elmúlik... és talán egyszer engem is megtalál a herceg, remélem fehér telepjárón, és megmenti a szívemet. És én örömmel fogom megcsalni a magányt, és tiszta szívből szeretni az én hősömet.

De nem kellett volna Doraval találkoznom. Most minden sokkal nehezebb, mint volt... hiába beszéltem róla, francokat sem ér, hiába mondják... egy vagy több agy turkász is meghalna, ha a páciense lennék...

Aránylag kitaláltam út közben mit akarok. Beérve a modellügynökségre, mindenki vidáman köszöntött engem, én meg jól nevelten egy hamis mosollyal visszaköszöntem, egy mosollyal bármit el lehet érni, még ha hamis akkor is... a napszemüvegemet mindvégig magamon hagytam, régóta a főnököm, az arcom legkisebb részletét is ismeri, és nekem nagyon nincs kedvem magyarázkodni. Miután meggyőződtem róla, hogy nincs nála senki, kopogtatás nélkül beléptem.

• Szia José, nem zavarok? - bizonyosodtam meg, azért arról, hogy van-e ideje rám...

• Gyönyörűm miben segíthetek? Sosem zavarsz. - mondta miután felnézett számítógépéből, és megbizonyosodott róla, hogy én vagyok az, kényelembe helyezte magát és rám koncentrált.

• Elmondanád újra azt a New york-i munkát? - kérdezek rá, hát ha még van esélyem elvállalni.

• Örülök, hogy meggondoltad magad. - dörzsöli össze két tenyerét.

• Nem volt más választásom. - mondom kelletlenül.

• Mindig van más választás kicsi lány.

• Nem vagyok kicsi. És mondja ezt nekem egy pénzhajhász, aki a szerveimet is kirakatba rakná, ha megtehetné... - mire csak felröhög. De igazam van, övé a legnagyobb modell cég Spanyolországban, és amennyire pénz éhes, én annyira szeretek neki dolgozni.

• Látom a humorod a régi, és nincs semmi baj... már kezdtem aggódni.

• Ugyan miért? Jól vagyok. Szóval még ma neki kezdesz?

• Persze... - és elővett egy mappát – holnapután indulnod kellene... a szerződés 3 hónapra szól, szállás biztosítva, viszont bármikor hazarendelhetlek, ha szükségem van rád, ja és tegnap kaptam egy faxot, hogy egy tehetség kutató versenyben is szívesen látnának, mint zsűrit. Tehát... - csukja be a mappát - elvállalod?

• Hol kell aláírnom? - ragadtam meg az asztaláról egy tollat, és ahol rábökött az előkotort lapra egyből alá is írtam. - Ezzel végeztünk is. Megyek, nem zavarok tovább és pakolnom is kell... Szia, majd látjuk egymást.

• Várj, annyira ne siess. A repülőjegyet a reptéren át tudod venni, New Yorkban meg majd ott várnak rád. Csak ennyit akartam, vigyázz magadra és épségben gyere haza.

• Igyekszem, de tudod, hogy nem ígérhetek semmit.

• Tudom, tudom... Szia. - rázta a fejét.

• Szia. - léptem ki főnököm irodájából egy jó időre.

Kilépve Josétól a telefonom újra szólt, csak most éppenséggel bejövő hívásom volt.

• Hola Angyalka! Merre vagy?

• Hola Vic... mindjárt otthon vagyok, 10 perc...

• Rendben, várlak. - ezek szerint egyedül van. Nagyon remélem, nem tenne jót, ha ma is együtt kellene őket látnom. Örülök, hogy boldog... de én is lehetnék a helyében... és akkor... nem ilyenekre nem is szabad gondolnom.

  Házam előtt leparkolva jött a következő érvágás. Tévedtem, Fernando is itt volt, ő hozta el, valamiről nagyon intenzíven beszélgettek és piszkálták egymást, és nevettek. Másnak szívderítő látvány lenne, de azt hiszem azt már nem kell mondanom, hogy számomra nagyon nem az. Erőt gyűjtve magamon kiszálltam és hozzájuk sétáltam.

  Belépve a házba áldottam az eget, hogy nem volt kedvem elhúzni a sötétítőket és a néhol beszökő fénycsíkok adtak egy kis fényt a sötétségnek, itt már biztonságban levehettem a napszemüvegem.

• Ne Vic, hagyd a függönyöket. Miután elmentetek nekem úgy is rengeteg dolgom van, nem leszek itthon, nem kell fény.

• De hát ragyogóan süt a nap! - mondja értetlenül.

• Kit érdekel? Engem nem! - közben ismét csörög a telefonom. - Ha megbocsátotok... - mentem ki a konyhába.

• Santiago... egy óra múlva találkozzunk a szokásos helyen... Igen, beszélnünk kell... Nem, majd elmondom... Szia. - mentem vissza hozzájuk.

• Bocsánat. Csak tényleg nincs időm... Még vannak dolgaim, aztán pakolnom is kell.

• Elutazol? - kérdezi meg Vic meglepődve.

• Munka, szólít a kötelesség. - többet nem akartam róla mondani. Valahonnan majd úgy is meg tudják, hogy a világ mely pontján járok. Nekem meg szükségem van a csöndre, a magányra és a munkára, vagy csak a környezet változásra és az utazásra? Meg lehet, az utazás teljesen kikapcsol, és talán a repülő gyorsasága az én gondjaimat itthon hagyja. Itthon szeretném hagyni, itt hagyni mindent.

• Akkor mi nem is zavarunk tovább. Vigyázz magadra és jó utat. - köszön el Vic tőlem megszeppenve. Hát tény nem ilyen búcsút akartam, egyáltalán akartam én búcsúzkodni? Nem hiszem, nem is szeretek elbúcsúzni... de most már nincs mit tenni, csak a távolodó autót néztem, amit Fernando vezetett, ő majd elfelejtett Vic-kel mindent.

  Nekem is lassan indulnom kell, ha nem akarok elkésni.

Egy jó 10 perccel előbb érkeztem a szokásos helyemre és már kérés nélkül is hozták nekem a forró csokit, talán sikerül majd megnyugtatnia és erőt adnia.

Santi is előbb érkezett, sosem késett, ha velem találkozott, és amikor üdvözlésképp csókot akart adni elfordítottam fejemet. Ebből már ő is sejthette, hol fogunk kiakadni... megint.

• Szóval akkor miről kell beszélgetnünk? - kérdezte meg, miután leült.

• Én holnapután elutazom, egy jó darabig nem leszek itthon, és nem akarlak áltatni, de nekünk már tényleg nincs jövőnk. Sajnálom.

• Jó értem. Akkor ennyi volt. - nem kicsit meglepődtem, hogy belement, de lehet belátta a dolgokat, hogy én sosem leszek jó neki, nem tehetem boldoggá...

• Azt nem mondom, hogy maradjunk barátok, azok után amit tettem... de ha bármiben tudok segíteni neked, szólj. - ittam meg a maradékot a csésze aljából. Az árát pedig kiraktam az asztalra egy kis borravalóval. - Nekem most mennem kell, még dolgom van. Vigyázz magadra! És őszintén kívánom, hogy legyél boldog! - sétálok mellé, és adok egy puszit a fejére.

  Azért furcsa lesz, hogy kimarad majd a minden napjaimból, de a nagy hajtásban csak meg szokom majd. Út közben tovább gondolkoztam... Akaratlanul is azt tettem Santival, mint Fernando velem. Összetörtem őt, és nem önszántamból, tényleg nem akartam. Hittem, hogy tudni fogom szeretni, és minden más lesz. De néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy az ember lánya eltervezi... Bár én sosem vallottam be Nanonak, hogy szeretem, míg Santi él-hal értem. Ennyi a különbség, de ez semmin nem változtat, mert ugyanúgy pocsékul érzem magam miatta...

  Hazaérve egyből összepakoltam egy bőröndbe pár cuccot, és utána már csak a holnaputánt vártam. Szívem szerint már most indulnék, hiszen mindennel meg vagyok... Mindennel végeztem.

~ Fernando ~

Istenem, hogy kaphattam én egy ekkora ajándékot tőled? Mivel érdemeltem ki én őt? Magát a két lábon járó csodát? Én meg mikor meg tudom, hogy életem nője az estét és végre az elkövetkező napokat velem akarja tölteni nem tudok magamnak megálljt parancsolni. Érezni, szeretgetni akarom őt erre ezért egy lecseszést kapok... jó megértem, hogy nem akar rivalda fénybe kerülni, de velem most már ez elkerülhetetlen... Egy kisebb sokként hatottak rám a szavai és ezért rideg maradtam, amire ő csak megölelt, majd könnyes szemekkel nézett fel enyéimbe, és a szívem majd megszakadt a tekintetéből sugárzó fájdalomtól. Vajon én bántottam meg? De egy pillanatnyi időt sem hagyott nekem semmire, megcsókolt és én egyből rájöttem mindenre. Az arcát fogtam még is a hozzám simuló testéből éreztem, hogy remeg, a csókjából pedig a tiszta szerelmet és minden vágyat, amit az ember csak érezhet a másik iránt.

De az idilli pillanatot, amit nagyon is élveztem Sergio megzavarta. De Vicet sem kell félteni, visszaszólt, jól el van a srácokkal, teljesen más, mint az eddigi barátnőim, azok vagy a következő áldozatot keresték, vagy szóba se elegyedtek mással... tényleg egy főnyereményt kaptam.

Majd mikor hazaértünk... hozzám, tudtára adtam, hogy mit szeretnék az éjjel csinálni. Napok óta Ő jár az eszembe, és érezni akarom, hosszú, forró éjszakákat vele tölteni újra. De ő nem értett velem egyet, és csak fürdeni meg aludni akart, nagy aranyosan meglendült a nappalimban a fürdő felé, csak aztán megint tett egy 360 fokos fordulatot, és megkérdezte hol is a fürdő. Ezt szerintem más sem bírta volna ki nevetés nélkül, én sem. Körbevezettem a lakásban, a kedvenc pólómat is benyúlta és még a fürdőmből is kitiltott... a nappaliban duzzogtam mikor belibegett a pólómban, ami hálóing nagyságú volt rá, de a combja közepéig sem ért és a gyönyörű hosszú lábát kihangsúlyozta. Kezdem azt hinni, hogy direkt engem kínoz, és még a másik akciójáról is megfeledkeztem, hogy nem szólt nekem arról, hogy már itt van. Mikor előttem pukedlizett próbáltam a póló alá belesni, de nagy bánatomra nem tudtam meg, hogy felvett-e alá valamit... Nekem se kellett több, úgy csókoltam meg, hogy levegőt se kapjon és legalább egy kicsit is feltüzeljem, és úgy érzem sikerült is, nehezen akart elválni ajkaimtól, de most keménynek és gonosznak kell lennem, egy kis elégedettséggel céloztam be a fürdőt. Bántam, hogy ott kellett hagynom, de boldoggá tett, hogy azért még is csak akar engem, még lázba tudom hozni.

A hideg fürdő csillapította vágyaimat, így nyugodtan tudtam visszamenni hozzá, és semmi hátsó szándék nélkül húztam magam után az ágyba. Miután elhelyezkedtünk beszélgettünk, majd elő állt azzal, hogy ő nem elég jó nekem. Honnan veszi, hogy nekem milyen lány kell? Nehogy már ő döntse el nekem ki kell. Az anyámnak sem engedtem soha, nem hogy a barátnőmnek a szerelmemnek adjak igazat, hogy tényleg igazad van. Nekem tényleg más lenne jó, nem te. Akkor most nem ő lenne itt velem az ágyban. Nem őt szeretném, nem őt akarnám. Erről fel is világosítottam, és úgy érzem hatásos volt.

És még én kaptam azért, hogy féltékenynek nevezem. Ezt nem hagyhatom annyiban, már így is sokkal jövök neki, két kezét a feje fölött összefogtam, és ahogy végig néztem rajta, ahogy alattam fekszik, nem kicsit beindult a fantáziám, de most magam is tudtam, hogy nincs itt az ideje, inkább az édes bosszú. Még, hogy nem csikis... a belső combja a legcsikisebb... csak eddig még nem volt olyan barátja, aki erre rávilágítson. Imádom, ahogy nevet, és meg tudnám szokni, hogy mindig minden nap az ő nevetését hallanám, vagy csak azt, ahogy spanyolul beszél, vagy akár a számomra teljesen érthetetlen anyanyelvén.

A nagy harc után magamhoz szorítottam, és már aludni akartam mikor kiharcolta magának a takarót, de hogy neki semmi se legyen egyszerű, rajta keresztül szedtem fel. Miután újra elhelyezkedtem szinte egyből elaludtam, pedig még mondani akartam neki, hogy „Szeretlek!”

De álmomban ezerszer is elmondtam neki, ezerszer és annál is többször..

~ Vic ~

Reggel... hajnalban... az ébresztő órára ébredtünk...

• Bocsi elfelejtettem este kikapcsolni. - mondja szerelmem, mikor felettem húzódik vissza attól a fránya ébresztőtől, és észrevette, hogy én is felébredtem.

• Nem probléma, jó reggelt édesem! - húztam magamhoz egy édes csókra, amit egyáltalán nem ellenzett.

• Neked is! - tényleg szeretnék minden reggelt így kezdeni, egy émelyítő csókkal, egy gyönyörű mosollyal és két gyönyörű barna szemével. - Mit csináljunk ma?

• Nem tudom, majd kitaláljuk.

• Mikor akarsz elmenni Betthez a cuccaidért?

• Szerintem majd csak délután, addig is bújj vissza, én még fáradt vagyok egy kicsit, és... - nem fejezem be a mondatot, csak megcsókoltam és már is fekve találtam magunkat.

  Legközelebb dél körül nyitogattam pilláimat, rendesen felnézve egyből Fernando szemeivel találtam szembe magam.

• Mit nézel? - kérdeztem tőle, egy kicsit rekedtes hangon.

• Téged... tudtad, hogy beszélsz álmodban?

• Na és mit mondtam? - kérdezek vissza cinikusan.

• Hogy Fernando szeretlek, ne hagyd abba! Te vagy a legjobb! Akarlak! - teljesen beleélte magát a képzelgésbe.

• Hazudsz! Főleg, hogy semmit sem álmodtam. - rángatom vissza szavaimmal a valóvilágba. Nem gondoltam volna, hogy ennyire egoista.

• Próbálkozni szabad, nem? - vigyorog most már ő is.

• Szabad, de ilyennel felesleges! Az egódat meg legközelebb hagyhatnád a szobán kívül.

• Nincs is akkora egóm! - talán akkora azért még sincs, hogy a szobában megfojtson, de ha kell akkor játszunk.

• Fogadjunk, hogy ki készül el előbb Mr. Ego? - nyújtom ki a jobb kezemet felé.

• Kezet rá! - miután meg fogta a kezemet vissza akart volna rántani, de szemfülesebb voltam, egyből berohantam a fürdőbe és magamra zártam.

  5 perc múlva a tegnapi ruhámban léptem ki, egy törölközővel a néhol bevizesedett hajamat törölgetve.

• Na mi van szívem? Nem tudod eldönteni, hogy mit vegyél fel? Ez sajnálatos, mert én már kész vagyok... Győztem!

• Ez most csak azért volt, mert csak egy ruha közül tudsz választani. - úgy látszik sérti az önérzetét és az egóját, hogy gyorsabb vagyok.

• Alábecsülsz kicsi fiú! - vigyorgok még mindig szüntelen. Még, hogy nem lennék képes 5 perc alatt elkészülni mondjuk otthon... - Na ne duzzogj! Érvénytelenítem a fogadást és nem foglak Mr. Egónak hívni, na? Inkább menjünk a cuccaimért.

• Oké, mire is mennél nélkülem...

• Épp ez az... - nevetem el magam. - Nem lenne ki elvigyen... ki megnevettessen, szeressen, öleljen, csókoljon... - kacérkodok vele, és csak azért sem hagyom, hogy megcsókoljon, de miután kiszórakoztam magam hozzábújtam és végig csókoltam az alsó és felső ajkát, és a nyakán az ütőerét.

• Ha még ma akarod a cuccaid inkább hagyd abba, különben nem állok jót magamért.

• Rendicsek, mostantól minimum 3 méter távolság. - távolodtam el tőle gyorsan, de az elmaradhatatlan mosolyomat nem hagytam el.

Mikor Betthez értünk nem volt otthon. Felhívtam és mondta pár perc és itt lesz. Mi addig Fernandoval tovább piszkáltuk egymást, közben jót röhögtünk az egészen.

Angyalka jól leteremtett egy hülye függöny miatt, hirtelen azt se tudtam mit mondjak, és picivel később se jöttem rá, így minél előbb a gyors távozás mellett döntöttem.

• Este el szeretnél menni étterembe? - néz rám Fernando a piros lámpánál, már az autóban ülve.

• Nem igazán, de ha te szeretnél a kedvedért elmegyek. De őszintén szólva, nekem most a puccosságból kicsit elegem van már. Jó lenne végre egy mackó nadrágban filmet nézve pizzát falatozni.

• Nekem is jobban tetszik ez a program, csak gondoltam el szeretnél menni.

• Ümm... nem, inkább legyünk kettesben egy lakásban, mint több százan egy étteremben, ahol semmi nyugtod nem lenne. És esetleg egy üveg sangriát is beszerezhetnénk. Egy keveset csak nem tiltanak meg neked.

• Nem, de azon gondolkozom hol jártál te idáig?

• Hát... Magyarországon, Olaszországban... de úgy néz ki eddig mindig rossz repülőre szálltam vagy a gép szállt le rossz helyen?!

• Nem tudom, de nagyon eltérítették azokat a gépeket. Még jó, hogy mostanában nem fogsz ki terroristákat. - szélesedik a mosolya. - Örülök, hogy itt vagy velem. - a lágy hangja, ahogy elért és a szavak értelme belém vésődtek, megdobogtatta a szívemet.

• Hidd el én is! - mondtam és a messzeségbe bámultam, majd lassan felé fordítottam fejemet és lassan egy mindent elmondó mosoly kúszott arcomra.

Nem sokra rá leparkolt, és hirtelen nem tudtam miért, elszakítva tekintetemet a csókolni való szájáról, a tökéletes ívű orráról, a csokinál is barnább szeméről, az aranyos szeplőiről, kócos hajáról, amibe legszívesebben beletúrnék... szóval kényszerítve magamat, hogy körbe nézzek, jöttem rá, hogy megálltunk megvenni pár dolgot estére.

• Nem lenne gond, ha egyedül mennék be megvenni a sangriát? Meg még, amit találok? Nem tudom mikor szabadulnánk, ha most te is bejönnél. - egy rövid kis gondolkozás után egyet értett velem.

• Nem baj. Adjak pénzt?

• Dehogy! Van nálam elég. - és egy puszi után ki is szálltam. - Sietek! - szóltam vissza lehajolva mielőtt becsuktam volna az ajtót.

Mindent gyorsan megtaláltam. A pénztárnál kellett csak várnom a tömeg miatt. De aztán igyekeztem minél hamarabb távozni.

• Igazán kedves rajongóid vannak... - szálltam vissza a kocsiba és a kicsi csomagot a lábam alá tettem.

• Hmm?

• Az eladó nagy rajongód, én meg már most „sztár” vagyok... miután fizettem azt mondta, hogy „Legyél boldog Fernandoval, *****! Ameddig lehet...” - tovább inkább nem részletezném azt a papírformát nem tűrő kifejezést, meghagyom a kiejtését a kedves eladó hölgynek...

• Hogy mi? Hogy képzeli? - forr fel teljesen az agy vize. Tán jó is, hogy még nem indultunk el, de így is vissza kellett tartanom, hogy ne menjen be.

• Hát pedig néha én is így érzem... főleg abból, ami a médiának kiszűrődött... meg, ahogy mi megismerkedtünk...

• Hülyeség! Nem kell magad így érezned. A média egy szemét. Még a végén én fogom rosszul érezni magam, hogy annyira nyomultam... pedig nem bánom, egyáltalán nem!

• Már én sem bánom. Kimondhatatlan mennyi mindent köszönhetek neked. - simítottam végig jobb kezemmel az arca bal oldalán, minek hatására jobban felém fordította arcát, és nyugodtan homlokának döntöttem az enyémet, és csukott szemmel szívtam magába az illatát, amit szintén imádok rajta. Teljesen magába szédített. Lassan felnyitva szememet, pár pislogás után szólaltam meg. - Most pedig indíts, hogy nyugodtságban... otthon... lehessünk! - mondtam választékosan egy kicsit az otthon szónál megakadva... hogy helyes-e, hogy így mondom, hogy ezt a szót használom...

  Megérkezve Fernando bevitte a szobába a táskámat, míg én a szatyorból kipakoltam a nappaliban az asztalra.

• Ezt mind egyedül fogod megenni? - hallottam meg magam mögül a hangját, majd éreztem a derekamon erős kezét, és észleltem, hogy a fejem mellett kukucskál. Az asztalon volt egy üveg eredeti gyümölcsbor, vagy három csomag gumicukor, jó pár tábla csoki és még egyéb nasolni valók.

• Úgy terveztem. Főleg a beszólás után... kell a boldogság hormon... a csokikból talán kaphatsz egy keveset. De a gumicukron nem osztozom! Az csak is az enyém!

• Mindjárt adok neked olyan boldogság hormont, hogy kicsattansz...

Szerencsére megúsztam, hogy a nappali közepén ne legyek galád módon halálra csikizve.

Miután sikerült leállítanom, átöltöztünk valami kényelmesbe, majd vitatkoztunk egy sort, hogy mit nézzünk. Végül a Honey-nál maradtunk, amit régóta megszerettem volna nézni, és miután megjött a pizzánk bele is kezdtünk, közben legszívesebben én is táncra perdültem volna. A pizza után neki estem az édességhalomnak és a gumicukrokat pusztítottam... egy gumicukor vége lógott ki a számból amin még mindig nyamnyogtam, mikor egy nagy szőke buksitól semmit nem láttam, és még a gumicukor kilógó felét is leharapta. Mikor felháborodásra nyitottam volna a számat nyelvével beférkőzött ajkaim közé, és belőlem egy elnyomott „héjj” felkiáltással kombinált nyögés szaladt ki.

• Így sokkal édesebb. - mondta elválva. Én meg teljesen kábultan meredtem magam elé, és elkezdődött megfogalmazódni bennem, hogy veszélyesen hat rám, nagyon is veszélyesen.

  Teljesen elkábultam, és mikor észhez tértem a filmnek már vége volt, Nando pedig az ölemben aludt, én pedig tudat alatt a hajával játszottam, és nagyon elzsibbadt minden tagom.

  Óvatosan kikecmeregtem alóla, és arra se ébredt fel, hogy lassan leraktam a fejét egy díszpárnára.

Kinyújtóztattam az elgémberedett testrészeimet, majd belekezdtem az aljas akciómba.

Szépen csendben fölé másztam, pihe könnyűségem miatt a kanapé sem süppedt be. Lassan végighúztam ajkamat fülénél ügyelve, hogy alig érjek hozzá, de a leheletemet még is érezze. Majd mikor nyakába akartam belecsókolni a szemei kipattantak, én meg hirtelen az ölébe huppantam, amire mindketten felnyögtünk. Már csak a kis akciómtól teljesen felizgult.

• Mit művelsz? - kérdezte meg indulatosan. De szemébe nézve tudtam, hogy csak az izgalom, a vágy beszél belőle.

• Nem nyilván való? - kérdeztem vissza, mire elkapta két csuklómat és pillanatok alatt átpördült velem, hogy fölöttem legyen, és egyből ajkaimnak esett. A mérhetetlen vágytól durván csókolt, téptük egymás száját, és ahol tudtuk ingereltük a másikat. Mondhatni mindkettőnkből előjött az állat, de egyáltalán nem bántuk, hisz így még élvezetesebb volt, most erre vágytunk. Egymás után többször is.

Reggel az ágyban ébredtem teljesen meztelenül, persze be voltam takarva egy fehér lepedővel nyár lévén. Jól esett, ahogy a pamut hozzám ért, de valami nagyon hiányzott. Feltornáztam magamat és Fernandot kerestem, mikor nyílt az ajtó azt hittem ő lép be rajta, de nem...

• Dora? - lepődtem meg.

• Jó reggelt. Tesó – szólt ki neki, mire Nando bejött és felmászott hozzám az ágyba.

• Jó reggelt édesem, vagy kis... - megköszörülte a torkát és kijavította -... nagy vadmacskám? - súgta, hogy Dora ne hallja meg, majd megcsókolt. Így már egyből jobb volt.

• Neked is. - mondtam mikor elvált tőlem. De azért egy kicsit szúrósan néztem, most már nem fogom tudni lemosni magamról ezt az éjszakát... - Mi ez a nagy sürgölődés?

• Nekem ma van egy kis dolgom, és nem tudsz velem jönni... ezért Dorára bízlak. Remélem ki fogod bírni.

• Hallottam! Igen, ma velem leszel és nagyon jó lesz. - huppant le mellénk az ágyra,

• Már mennem is kell. - mondta Fernando. - Majd ha végeztem bemegyek érted a Realhoz. - egy gyors csókot váltottunk és már el is tűnt az ajtó mögött.

• Gyorsan kapd össze magad, kint várlak, csinálok kávét, úgy látom rád fér. - mondta Dora és felállt.

• Oké, köszi.. - és kiment, de még hallhatta.

Végül csak sikerült felállnom és elbotorkálnom a fürdőig. Mindenemben izomláz van, amit nem csodálok egy ilyen csodálatos, sűrű éjszaka után... de muszáj ennyire fájnia? - siránkozok magamban, és beállok a zuhany alá, a hideg víz tűként szurkálja minden porcikámat, ahogy bőrömhöz ér, még is másabb a fájdalom az izomláz miatt. Aztán csak sikerült megtörölköznöm és felöltöznöm, és még a konyhába is kijutottam, és leültem az asztalhoz, Dora pedig elém rakott egy bögre tejes kávét... - eltalálta, hogyan iszom, ha iszom... - és leült mellém.

• Mit csináltatok ti az este? Mintha tornádó söpört volna végig a nappalin.

Én meg sugárban köptem ki a számban lévő kávét, és kezdtem el fuldokolni, attól ami félrement...

• Jól vagy? - kérdezte meg aggódva.

• Igen. - nyögtem ki két köhögés között. Miután feltörölte a kávé tócsát vissza leült, addigra már nekem is sikerült abba hagynom a fuldoklást.

• És még rám mondják, hogy perverz, meg szirén vagyok... - forgatta meg szemeit.

• Mert biztos igaz is. - néztem rá a bögrém mögül.

• Én a helyedben nem szólalnék meg, és ha nem akarsz lebukni a járásodon kicsit még finomíts! - kacsintott rám és elment a nappaliba. - Ha megittad mehetnénk is, majd később reggelizünk! - kiabált be.

  Aránylag gyorsan megittam a maradékot, kicsit még jobban összekaptam magam és megkerestem a lakásban Dorát.

• Kész vagyok, mehetünk.

Ő bezárt, majd beszálltunk az autóba és neki vágtunk egy hosszú Real-os napnak.

I lost...

Nem tudom hol kezdjem...
Talán, hogy a múlt ismétli önmagát? De nem, nem szeretném, hogy az újra megtörténjen...
Úgy érzem, hogy beleestem abba a gödörbe, amiből Angyalkát kisegítettük... Csak annyi a bajom, hogy közben esett az eső, ami még mélyebbre mosta és a széle is csúszós. Nem tudok kijönni bármennyire is akarom.
Megint nem találom a helyem a világban... és újra csak a kérdések... minek kellett megszületnem? miért kell lassan 20 éve szenvednem? vajon valóra válnak az álmaim? És bár nem akarom, küzdök ellene, de tudom a választ, hogy soha a büdös életben nem fog valóra válni az álmom, mert én innen származom... ebből a családból... ahol nem hisznek bennem, és annyi mindent ki kell bírnom és lenyelnem.
Elvesztettem a hitemet, az erőmet, mindenemet...
És legszívesebben csak törnék, zúznék, hát ha segítene rajtam. Vagy egy kiadós veszekedés kéne megint itthon... Úgy is az lenne, ha én kinyitnám a számat... De talán a pofonok miatt tudnám, hogy élek és érzek, nem csak egy báb vagyok, aki minden nap csak is ugyanazt csinálja... unalmas a monotonitás... :/
Ma délután a séta a Puskás körül kicsit feltöltött... de hazaérve ugyanott tartok, mint mikor elindultam...

I don't wanna cry alone...
Help me out... Search my light...
Please take me back home'?'...
I don't wanna cry alone...
Someone call my name...

Próbálom én is keresni a fényem...
Dora és Angyalka segít... de ezen leginkább saját magamnak kell túl lépnem...
De köszönöm Nektek! :) Te quiero Chicas! XP ♥

Helyzet jelentés...

Épp nem a legjobb kedvemben vagyok, és már a halálomat akarom... nagyon fáradt vagyok. Ezek a délutáni órák leszívnak... De azért még élvezem. :)
A lényeg, hogy holnap megyek éjjel dolgozni, csak az a bajom, hogy messzire, és ha minden jól megy, és beindul, akkor minden éjjel és hétvégén dolgozni fogok. Naponta három órát fogok aludni akkor... De a meccsért, spanyol tanulásért, utazásért megéri!
Viszont nem tudom, hogy lesz majd a friss, de igyekezni fogok nagyon.
Ha meg nagyon eltűntem akkor egy kórházban megtaláltok...

6. fejezet

Friss illatot érzek! :P:D Végre elkészültem, nagyon megszenvedtem vele, de szerintem egy jó kis fejezet lett, remélem a Ti tetszéseteket is elnyeri! Nagyon örülnék pár véleménynek!

És köszönet Bettnek! ;)

És mint láthatjátok új módszer a szemszög váltásra, kérésre! :)

~ Dora ~

• Bett, állj már meg!- végre megtaláltam, de persze, hogy nem állna meg. - Az Isten szerelmére... Angyalka! - Most már semmiképp sem tud menekülni, karját megragadva, elé kerülök. Először végigmérem az arcát, hát ha látok rajta valami apró jelet, bármit... de semmit nem lehet sem a szemébe, sem az arcán észrevenni... - Te szerelmes vagy a bátyámba! - jelentem ki a nyilvánvalót, amire rájöttem, ha már róla nem tudok semmit se leolvasni.

• Dehogy vagyok az! - tagadja le egyből, így már ő is tudhatja, hogy lebukott, és tényleg igaz, amit mondtam.

• Ne próbáld tagadni! - szólok rá kicsit erőteljesebben, még mindig a karját fogva. Ha nem tartanám így, már biztos nem lenne előttem, és nem állná ki, hogy be kell vallania, és ezzel választ kapjak a felvetésemre.

• Igen, igazad van! - mondja ki végül pár perc csend után. Biztos, hogy küzd magában Vic miatt, ennek nagyon nem lesz jó vége... - Most már tudod, elengednél?

• Igen tudom, és nagy gáz lesz ebből! - mondom ki amit gondolok. Ebből senki sem fog jól kijönni.

• Hát ezt is tökéletesen eltaláltad! És teljes mértékben ki is lettem segítve. - most döbbentem rá, hogy mit is mondtam, mikor már megbántottam.

• Bocs, nem én szerettem bele a saját bátyámba, se máséba... - beszélek ismét meggondolatlanul, és teszek rá még egy nagy lapáttal a nem is kicsi bajára. Én hülye. Még bele se gondoltam rendesen, hogy hogyan is érezheti magát, ebben a helyzetben. Az egyik legjobb barátnőjét összehozta a sors a reménytelen szerelmével... Nem lennék a helyében és minden tényezőt még nem is ismerek... valószínűleg nem is fogom megismerni, ha rajta múlik...

• Kösz, ez jól esett! - merevedik meg szorításomban. Hát tényleg sikerült nagyon megbántanom, már az arcán sem tudja tettetni a nyugalmat. - Ha van valami használható tanácsod keress meg, tudod a számom! - és kezét kirántva enyémből távozni próbál, de még utána szólok:

• Várj! Holnap ebédeljünk együtt! - mire megáll és csak fejét fordítja vissza rám, de tekintetemet elkerüli.

• Még meglátom... de most inkább megyek! - int a fejével mögém, amire megfordulok, és Iker közeledik felém. Mikor visszafordulok Bettnek már nyoma sincs, helyette Fernando és Vic tűnik fel. Ők is felém jönnek, két tűz között érzem magam, sőt három. A sírba fogok kerülni... ha ezt az éjszakát túl élem, pár napos szabit biztos kiveszek és elutazok ebből a diliházból. Fejemet idegesen újra Iker felé kapom, majd tesóékra. Mit csináljak? Egyik „baj” után jön a másik... Nem tudok Ikerre vidáman mosolyogni úgy, hogy Nando is itt van. Még bele se gondoltam mi lesz, ha Ikerrel tesó előtt találkozunk... feszült, ideges vagyok... elegem van.

  Szemem sarkából láttam, hogy Iker megtorpant valószínűleg a zaklatott test tartásomat látva, és lehet, hogy a közeledő barátja miatt is...

  Vicék előbb értek oda hozzám, tesó elengedte Vikit és engem vont magához közelebb.

• Menj oda nyugodtan, és csókold meg! Nem fogom megenni. - mosolyog ő is, és Vic is lágyan, erre keserűen én is elmosolyodom kicsit. Azt hiszi, csak emiatt vagyok feszült, de jobb is, hogy nem tud semmiről, és a tudatlanság ártatlan köde védi őket. Végül elengedve egyből Vicet keresi karjával, testével... mindenével. Sírni tudnék most mindenki helyett...

  Megfordultam és szépen komótosan elindultam Ikerhez, mikor felnéztem rá kérdő szemekkel, de gyönyörű mosolyával nézett le rám, lágyan elmosolyodtam, majd mikor odaértem hozzá magához húzott és lágyan, szerelemmel megcsókolt. Akaratlanul is megborzongtam, és egy pillanatra elfelejtettem minden gondot a világon. Az ölelésébe simultam és nem akartam, hogy oltalmazó karjai közül kikerüljek, itt és most jó, nagyon is.

• Minden rendben? - kérdezi meg Iker elhúzódva, hogy szemembe nézhessen. Semmi sincs rendben... de inkább hazudok.

• Persze, minden oké. Csak elfáradtam. - valamennyire igaz is, hisz én pár óra alatt belefáradtam az egészbe... remélem Bett nem csinál semmi őrültséget. Hirtelen Sergio tűnt fel mellettünk, és Nandoékat is idehívta.

• Szépségeim! - csókolt kezet Vicnek és nekem is. Ő bezzeg kicsattan a jó kedvtől, irigylem, de remélem holnap nem az újságban fog valami baklövés miatt virítani.

• Le lehet szállni... - szólal meg egyszerre Iker és tesó. - a barátnőmről... - fejezik be szintén egyszerre. Méregetik egymást, hogy ez most mi volt. Zavarba jöttek, hogy ugyanazt mondták. Nem kellett több nekünk, mindhárman felnevettünk, ők meg kicsit sértődötten félrenéztek mégis somolyogtak a helyzeten.

• Ti is tudjátok, hogy nem úgy gondolom. A haverok csaja tabu, csak is a szépséges hölgyek barátnői a szabad prédák. - mosolyog vidáman ez a tökkel ütött, gyerek korában tuti nem egyszer fejre ejtették. Valaki rendbe rakhatná már ezt a csapodár srácot...

• Angyalka?! - kérdezi tőlem kicsit feszülten Vic, Fer ölelésében. Lehet, hogy ő sejt valamit ebből az egészből és ezért viselkedik így? Biztosra nem tudhatom, hisz én sem vettem sokáig észre az erős védőburoktól, amit Bett épített maga köré. Vajon mióta szeretheti?

• Elment átöltözni, de lehet, hogy nem marad a partyn. Azt mondta, hogy fáj a feje és kissé elfáradt, de neked üzeni, hogy érezd jól magad – füllentek egy kicsit. Nem hinném, hogy ezek után maradna velünk. Akármennyire is tartja magát Vic kedvéért, biztos fáj neki őket együtt látni…

• Értem... - mondja szinte csak magának.

~Vic~

Hát végül Angyalka egyedül hagyott itt, és még ő kötelezett rá, hogy muszáj maradnom... végig.

• Értem... - mondom halkan, és tovább agyalok, lassan nézek fel páromra. - Nando... - szólítom meg halkan.

• Hm? - búgja a fülembe.

• Esetleg... lehetne, hogy... nálad aludjak? - nyögöm ki lassan. Mostanra jöttem rá, hogy már most többet jelent nekem, mint bárki más. Visszafordíthatatlanul belé szerettem és talán emiatt féltem is bevallani magamnak, hogy ő kell nekem. És ha egy ember tudná, hogy én a vőlegényemmel való szakítás után az ágyába kötöttem ki, nagy ribancnak gondolna... én sem így akartam, hisz egyáltalán nem vagyok ilyen, ilyet nem terveztem, sőt semmit sem terveztem, ami vele kapcsolatos. De jelen pillanatban nem bánom, hogy így történt, mert így kerültünk közelebb egymáshoz. Minden azon az éjjelen kezdődött, és neki köszönhetően vele folytatódott, hogy utánam jött és megkeresett, ami egy legmerészebb álomban sem jutna eszembe... most úgy érzem, hogy az ex-vőlegényem sem léphet képbe, hogy nem félek már egy új és sokkal magasabbra repítő szerelemtől. Csak remélni tudom, hogy ez a szerelem magasan szárnyaló, élettel teli lesz mindvégig. - Bett úgy is itt hagyott... nála van minden cuccom, de nincs kedvem hozzá menni, és ha esetleg már alszik akkor, nem akarom felébreszteni... Hadd pihenjen...

• Már erre vártam! - mosolyog fél oldalas mosolyával és fülem mögött nyakamba csókol.

• És arra gondoltam, hogy holnap elhoznám tőle a cuccaimat, és akkor a tiéd vagyok egy időre...

• Tökéletes... - csap le újra nyakamra.

• Azért kicsit türtőztethetnéd magad későbbre. Nem kevés közönségünk van, nem vágyom arra, hogy újabb címlapokon virítsak... - szólom le egy kissé, eltávolodik tőlem és kétkedőn néz rám, amit nem csodálok, ilyen kibukás után... Nem tudom mi ütött belém, pillanatról pillanatra változik a hangulatom, mint az őszi időjárás... - Bocsánat, elfáradtam, azt hiszem engem is megviselt a mai nap. - nézek rá kérlelően. Fárasztó az élet...

• Semmi. - még mindig tartja a távolságot, és ez irtó rosszul esik. Már teljesen hozzá szoktam, hogy ha vele vagyok, és a közelemben van akkor valamink mindig összeér, és a tudat, hogy így van, megnyugtat, a karjai búvóhelyet adnak és törődést.

• Sajnálom! - mondom ki, mire megcirógatja arcom, ránézek és egyre jobban tudom mire vágyok... csak is Ő rá, egyből cselekszem, megszüntetem a köztünk lévő távolságot, ami keletkezett és hozzá bújok, úgy ölelem, mint még soha. Majd könnyes szemekkel felnéztem az övéibe és még mielőtt megszólalhatott volna lágyan megcsókoltam. Minden érzésemet beleadtam, hogy érezze a csókunkból, hogy szeretem. A hideg rázott a csók közben, még sem bántam, mert jól eső borzongás volt.

  Csókunk közben ő is két kezébe fogta arcomat, én már a csókunkat úgy kezdtem, hogy imádott arcát két tenyerem közé simítottam. Elválva ugyanúgy fogtuk a másikat, míg ő egy megszökött könnycseppet letörölt arcomról és homlokát enyémnek döntve néztük a másikat. Leírhatatlan amit akkor éreztem.

• Ne most romantikázzatok fiatalok! Szobára! - egyszer ki fogom nyírni az biztos.

• Sergio... örülnék, ha eme megjegyzéseidet hanyagolnád... te gyors lövetű! - tudom, hogy a gyors lövetű mást jelent, és megjegyzem nem tapasztalat alapján beszélek... csak a mindennapos nő ügyeire céloztam ezzel...

• Huhúúú. - huhog Iker. Sergio lefagyott, azt se tudja mit szóljon vissza, végre sikerült meglepnem és csendre intenem. Még a végén én fogom jó útra téríteni... Na jó, ezen még nekem is röhögnöm kell.

• Végre valaki, aki bemer szólni nekem. Erre vágytam már mióta, de vigyázz, ezért még kapni fogsz! - mosolyog már újra, őrültek ezek a spanyolok...

• Attól félek én is... - jegyzem meg egy sunyi mosollyal, kíváncsi vagyok mit fog kitalálni a bosszantásomra.

• Menjünk? - kérdezi meg tőlem Fernando, mire csak egy aprót bólintok. - Akkor sziasztok. Hugi, ugye haza tudsz menni? – húzza magához egy ölelésre és egy puszira a húgát.

• Majd én hazaviszem. - ajánlkozott fel a drága első számú kapusunk. Mikor Doratól búcsúztam Fer néhány szót váltott Ikerrel.

• Rendben. Vigyázz magadra hugica.

• Oké bátyus... sziasztok.

• Mit beszéltetek Ikerrel? - kérdeztem rá mikor már távol jártunk a többiektől.

• Csak hogy, ne merje megbántani, és összetörni a húgom szívét, mert akkor gondoskodom róla, hogy csak keresztapa lehessen.

• Brutális vagy, de erre ő mit felelt?

• Hogy nem áll szándékában, nagyon szereti Dorát, és ne aggódjak.

• Akkor én is azt mondom, ne aggódj! Dora már nagy lány, tud magára vigyázni.

• Tudom, de akkor is a húgom marad, akit szeretek!

• Tudom, de ha bármi lesz, van egy bátyja, aki mindent megtenne érte! - adtam egy puszit neki az autónál. Tetszett, hogy ennyire szeretik a másikat, és törődnek egymással, az álmaimban mindig ilyen családot képzeltem magamnak...

Az autóban írtam Angyalkának egy sms-t, hogy ne várjon, nem megyek ma már hozzá. Nem akarok zavarni. Remélem, hamar elmúlik a fejfájása... satöbbi. És utána ki is kapcsoltam a telefonom.

• Fürdeni szeretnék és aludni. - mondtam két ásítás között a házba belépve. Kellemes hely fogadott, nem ilyesmire számítottam, talán egy agglegény lakást vártam legbelül? Nem tudom, de pozitív csalódás ért, volt egy különleges kisugárzása az otthonának, ami miatt egyből megszerettem a helyet.

• Pedig azt hittem, hogy... - ölelt magához hátulról és hajtotta vállamra a fejét. Nem hagytam neki, hogy befejezze, mert tudtam mire gondol.

• Lesz még elég időnk egymással édesem, ne aggódj! - mondtam neki, és nyomatékosítva enyhe jó kedvemet szembe fordultam vele és megcsókoltam. Legalább legyen neki egy kis gyerek nap.

• Enyém először a fürdő! - mondtam, majd hirtelen jött lendületem után meg is torpantam. - öhm... merre is van? - mire ő csak kiröhögött. - Na, nem ér! Gonosz vagy! - vágtam be a durcit.

• Gyere inkább előbb körbe vezetlek! - fonta karját derekamra és úgy húzott maga után. Amikor megláttam a szekrényét egyből benyúltam tőle egy pólót, hogy abba aludjak, de csak nagy harcok árán tudtam megszerezni, de aztán sikeresen kisajátítottam a fürdőjét.

• Jól áll neked a kedvenc pólóm! - jegyezte meg, miután végeztem és megtaláltam szerelmemet a nappaliban.

• Áhá – szóval ezért nem akarta odaadni egyből. - Köszi! - pukedliztem egyet az alját fogva, mintha csak egy ruha lenne rajtam. Félreértés ne essék, nem csak a pólójában parádézok előtte... - Na, csipkedd magad! Nem szeretnék nélküled elaludni! - mosolyogtam el magam.

• Jó, megyek már! De előbb... - ...mindenáron el akarta érni, hogy ott helyben szívinfarktusom legyen, mivel magához rántott ez az idióta, erős karjaival fogva tartott, és akkora hévvel csókolt meg, hogy féltem, még a bugyim is leolvad rólam... - Imádom ezt a pólót, és azt is aki benne van. - jól esett, amit mondott, ezért egy rövid csókkal jutalmaztam, és seggbe rúgva próbáltam a fürdő felé terelni.

A szobájában nézegettem a cuccait mikor végzett, és maga után húzott az ágyba. Ő neki támaszkodott az ágy támlájának, én meg a két lába közé ültem és úgy dőltem neki. Elkezdtünk beszélgetni, de egy idő után csöndbe maradtam és újra Betten törtem a fejemet, közben elkezdtem Fer kezével játszani.

• Min gondolkozol? - most mondjam el neki? Nem tudom, hogy helyes lenne-e. Lehet, hogy csak én vagyok a hülye és a paranoiás...

• Bonyolult... - ez jutott először eszembe. Talán nem faggatózik tovább...

• Próbáld meg elmondani.

• Hmm... ahj nem tudom...

• Kérlek! - ennek a kérlelő hangnak és hanglejtésnek nem bírok ellenállni... végül egy kis hallgatás után még is csak kibukott belőlem...

• Miért pont én?

• Ezt hogy érted?

• Miért én? Van nálam ezerszer szebb lány, messze élünk egymástól... jobb lenne neked egy olyan lány, mint...

• Mint ki?

• Semmi...

• Ha már belekezdtél mondd ki!

• … mondjuk Bett! Gyönyörű, okos, pont olyan aki neked kéne! - csúszott ki végül a számon.

• Te bolond vagy, de az én kis bolondom! Csak te kellesz nekem, és senki más, és hidd el nyugodtan, szebb vagy bárkinél! Dora sokat mesélhetne mennyit lógtam rajta miattad... - nevet fel valószínűleg az emlékeken, képzelem Dora hogy unhatta már. - És Bett... ő a húgom legjobb barátnője... szép nő, ezt bevallom, de semmit nem éreztem vele kapcsolatban soha sem, mi ketten nem illenénk össze.

• Értem. - úgy érzem a szavai lenyugtatták a bennem morajló hullámokat, és így talán sikerül elfelejtenem a dolgot, és annak be tudni, hogy csak én vagyok paranoiás.

• Kicsi féltékeny szerelmem. - búgja a fülembe, de kitaláltam erre a bosszúmat. Egy csókot kezdeményeztem, egy ideig hagytam, hadd érezze magát nyeregbe, de aztán át vettem az irányítást, és még az ajkába is beleharaptam, nem is egyszer. - Hékás, óvatosan! - mire csak angyalian mosolyogtam, mint aki semmiről nem tud, és semmihez sincs köze. - Teeee! Na megállj csak, még úgy is van veled számolni valóm, kis vadmacska!

• Inkább tigris, ha kérhetném! - a mosolyom levakarhatatlan, a rossz kedvem teljesen elszállt.

• Mindegy... - közben fölém tornázta magát és két csuklómat összefogta egyik kezébe, míg testével nagyon kicsit rám nehezedett, úgy éreztem magam alatta, mint egy bűnöző, és valljuk be más gondolataim is támadtak, ami hamar el is szállt, a próbálkozása után...

• Hiába próbálkozol... Nem vagyok csikis!

• Igazán? - kérdezett vissza egy sunyi vigyorral. Hát végül még is csak sikerült találnia egy-két helyet, és még szabadulni sem tudtam, a házat a kacagásunk töltötte be, és mikorra már megkaptam a magamét az ágy úgy nézett ki, mint ahol bomba robbant, de Nando csak magához húzott, eldőlt, egy párnát a fejünk alá gyűrt és egy jó éjt puszi után már a szemét is behunyta.

• Legalább a takaróig engedj el! Nem rég gyógyultam meg, nem akarok újra beteg lenni!

• És ha nem akarlak elengedni?!

• Akkor egész éjjel nem foglak hagyni aludni! Vannak ötleteim! - éreztem a szememben az ördögi tüzet, Angyalka is megmondta, hogy Szadista vagyok... de hát ebben az a legjobb, hogy még élvezem is.

• Meggyőztél, inkább a takaró! - viszont ez a lökött még mindig nem engedett el, magával rántott ahogy felült, majd rajtam áthajolva felvette a takarót, az origami hozzám képest kutya füle... miután újra helyre pakolt... felül levő kezeinket összekulcsolta, míg az alsóval szorosan ölelt, pár perc után már el is aludt, de álmában addig helyezkedett, míg a nyakamba nem szuszogott, és az egyenletes levegő vétele engem is álomba szenderített. Egy csodálatos álomba.

~ Dora ~

• Szia! Azt hittem, hogy nem fogsz eljönni. - jelentem ki óvatosan, miközben leül velem szembe. A köszönést és a szokásos puszit is hanyagolja, tényleg haragszik rám, de nekem nem merné bevallani...

• Itt vagyok, nem?! - vágja ide nekem flegmán. Nehéz beszélgetés lesz, az már biztos.

• Sajnálom, amit tegnap mondtam, nem kellett volna... - de nem hagyja, hogy végig mondjam.

• Ne kérj elnézést olyanért, amiben igazad van! Én voltam olyan szerencsétlen, hogy olyanba szerettem bele, akibe nem kellett volna – mondja hűvösen, amivel megrémiszt. Nem sejtettem, hogy ilyen állapotban fogom látni, hiába próbálja takargatni. Régóta ismerem, de ilyennek még sosem láttam, mindig tartotta magát, most nagyon mélyre került, hogy az álcáját sem tudja rendesen tartani. A napszemüvege is csak azért van a szemei előtt, hogy ne láthassa senki se a tekintetét, mert nagy valószínűséggel most mindent ki lehet belőle olvasni, és nem akarja, hogy bárki is lássa, hogy valami baj van. - Igazad volt, mert te nem szerettél bele olyanba, aki téged sose fog... Neked ott van Iker meg a munkád, inkább ezekkel kellene foglalkoznod, nem pedig az én problémámmal. Majd megoldom valahogy, ahogy eddig is tettem!

• Mindketten tudjuk, hogy már nem bírsz el ezzel egyedül! - mégis már lemondóan rázom a fejemet, mert hiába ugatok neki, nem fog rám hallgatni, a segítségemet meg élet-halál helyzetben sem fogja kérni... - És Santi? Azt hittem, hogy szereted.

• Mint barátot igen, de mint szerelmet nem! Ezt pedig ő is tudja, csak reménykedik abban, ami számomra lehetetlen. Azt hiszi, hogy képes lesz arra, hogy belé szeressek, de már tudom, hogy csak áltatnám magam és őt is, az én szívem másé, mint tudod... - sóhajt fel keservesen, és közben lecsordul egy könnycsepp az arcán. Félek, nagyon aggódok miatta, már átülnék hozzá, hogy megnyugtassam őt és saját magamat is valamennyire, de cselekedetemben megakadályoz egy kézmozdulattal... nem kér belőlem... - Tudom, hogy egy utálatos dög vagyok, amiért kihasználom szegényt, de... őt már az is boldoggá teszi, hogy vele vagyok, pedig ez így nagyon nem jó! Nem érdemli meg, hogy ezt tegyem vele, hiába mondom neki. Nem tehetek róla, hogy nem tudok bele szeretni... sokkal jobbat érdemel, mint én és hiába mondom, hogy külön sokkal jobb lenne, ismét csak üres füleknek beszélek... újra és újra meggyőz, hogy adjak neki egy utolsó esélyt... de most már nem lesz több...

• Bett, én...

• Ne mondj semmit! Igen, beleszerettem Fernandoba és most elég szarul érzem emiatt magam, mert a legjobb barátnőm is szerelmes belé. Akármilyen rossz is nem fogok semmit sem tenni, mivel Vic megérdemli, hogy végre boldog legyen. Te nem láttad, hogy milyen vadállat az exe, míg nálam volt észrevettem, hogy sérülése van... de takargatja és gondolj bele, hogy mikor volt az már! Most a bátyáddal boldog lehet, bízom benne, és nem én akarok az lenni, aki tönkre teszi ezt – teljesen ki van bukva magából az én mindig vidám Angyalkám, fáj így látni. Mielőtt bármit is mondhatnék gyorsan megtörli arcát, majd sietősen magához veszi táskáját, és már fel is áll. - Nem kellett volna eljönnöm... Vedd úgy, hogy nem is beszéltünk semmiről, majd valahogy megoldom az egészet! Szia Dora!

Még néhány percig ültem szótlanul az étteremben, közben kihozták a rendelt kávémat... még jó, hogy lassú a kiszolgálás... pár korty után előkotortam a telefonomat és gyorsan egy üzenetet pötyögtem be...

„ Mindezen, ami megtörtént változtatni nem tudok... Viszont arra kérlek, hogy legközelebb ne helyezz magad elé másokat, a Te életed is ugyanolyan fontos! Küzdj a boldogságodért Angyalkám!”

Yeah! :D

A kereső rókám Pool-ban tündököl, míg az msn-em mostantól Spanyolosban. Gyönyörködök... öhm vagyis írok... nem sokára várható a friss! :)

Sorry

Sajnálom, hogy késik az új fejezet, de se időm, se energiám, se tehetségem... ihletem nem volt írni... Ha minden jól megy hétvégén megírom!
Elkezdődött a suli is, holnaptól munka keresés is... de igyekezni fogok!
Dorci köszönöm szépen itt is azt a pár napot! :P Jó volt nagyon! *-*