Merry Christmas!

Kicsit megkésve, de még időben kívánok minden erre tévedőnek nyugodt, békés, kellemes karácsonyt! És, hogy a szeretteitekkel legyetek!

Egyelőre ennyivel jelentkezem! Még holnap lehet várható leszek, de nem ígérek semmit!

Feliz Navidad! (L)

Elég volt...

Szombaton elaltattuk a kutyánkat... Én vittem le a kezemben... utána ebből is vita lett, hogy miért én vittem le... nem nekem kellett volna... De én úgy éreztem ennyit megtehetek érte.
Utána megnéztük a Harry Potter 7.1-et. szerintem nagyon jó lett és alig várom a következő részt, aztán jöttem haza szomorkodni... :(
Tegnap még a Pool is kikapott, és a mai El Clasicot sem látom, mert nem soká mehetek dolgozni...
Ja és ma egy éves az én drága laptopom, de nővérem beárnyékolta ezt az öröm teljes ünnepet, azzal, hogy eladta az egyik cuccomat, mert halál biztosra veszem, hogy fűre van szüksége... és most azon vitázott anyámmal, hogy az az övé volt...
Az egészben az a bosszantó, hogy beleegyezésemet se kérte... és én használtam... és persze míg nem voltam itthon kikutatta hol van... törjön már le a keze... munkát és egy f@szt keressen... ne azt, hogy mit adhat el a köcsög drogjáért... Így már biztos, hogy viszem Szegedre a laptopom...
Lényegében már felhúzni sem tudom magam annyira... belefáradtam... és amúgy tök vidám lennék meg minden, de valami mindig rám nehezedik... most legalább nem kerültem padlóra, csak a súly nehéz... na mindegy még szülinapomig tanulok, dolgozok, aztán szarok mindenki fejére és megyek Szegedre! :) Ott legalább jó lesz!!! :)

Amúgy pénteken esett itt először a hó! Ezt tudtam lefotózni az ablakunkból :)

És szerencsére még hegyen, ahol a sulim van... ott se vészes a helyzet, szóval még nem tapasztaltam meg milyen a hegyen seggest dobni és végig szánkózni... XD
Pedig ott aztán majd lehet nyakat- kart, lábat törni... Most már aránylag elolvadt... de mikor sok hó lesz és lefagy... a lépcsőn csúszva fogunk lemenni, mert nem takarítják... xD

8. fejezet

Íme hosszas szünet után megérkezett az új fejezet, remélem annyira jó kedveteket lelitek benne, mint mikor én írtam :D Mostanában nagyon rajtam van az agymenés, és ontom a hülyeségeket, de nem bánom, mert legalább nem szomorkodok!

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, hiszen az ad erőt a folytatáshoz és éljetek vele! :)

Jó olvasást! ^^

És igyekszem minél előbb hozni a folytatást!

~ Vic ~

• Felkészültél egy hosszú napra? – kérdezte meg Dora miután elindultunk.

• Miért? Kellene? – kérdeztem vissza kíváncsian.

• Szerintem nem ártana. Én már hozzájuk szoktam és bírom a strapát és a hülyeségüket, de néha így is gondoskodnak róla, hogy megőszüljek a napvégére…

• Hmm… milyen hajfestéket használsz, hogy ennyire jó és nem is látszik? – egy halk morgást kaptam Dorától, de ugyan úgy vigyorogva folytattam. – Szerintem jó lesz ez a nap.

• Kíváncsi leszek mit mondasz majd a nap végén. – hallottam a választ szinte belefáradtan.

• Majd kiderül. – mondtam sejtelmesen, mert én bizakodó voltam, és közben meg is érkeztünk. Most először jutottam be a Bernabeuba és csak ámultam és bámultam.

• Vic, gyere már! Ha lesz időm körbe viszlek, de most nincs rá időnk, hogy mindent megbámulj és a nyáladat csorgasd, és az alsó állkapcsodat is lifteztesd fel a felsőig és tartsd is csukva. – mire csilingelő hangot hallattam, mint a liftek mikor a várt szintre érkeztek.

• A legfelső emelet! Kiszállás! – mondtam majdnem röhögve.

• Nem normális… – csóválta a fejét Dora. – A végén még te jobban le fogsz fárasztani, mint a csapat és tesó együtt véve…

• És amúgy nem is csorgatom a nyálamat… Ha meg mégis kicsurgott egy kevés akkor megnézném, hogy valaki elesik-e rajta. – szóltam vissza az aljas rágalomra, hogy nyáladzó egyén lettem, de a mondandóm végén már újra röhögtem.

• Jesszusom... Na de jönnél végre!? – mondta szinte már mérgelődve Dora, én meg nem válaszoltam csak tovább kutattam a szememmel az ismeretlen és új, de nagyon is tetszetős terepet. – Szólalj már meg! De az se baj, ha nem de legalább a lábadat szedhetnéd! – kezdtem azért már megijedni, hogy miattam kell majd újra festetnie a haját, ezért csak megszólaltam a beszélőkém zárva tartása ellenére.

• Jó, de te mondtad, hogy tartsam csukva a szám, én csak jót akartam! És kibámultam magam egyelőre, mehetünk. – mondtam ártatlan arccal.

• Már megértem, hogy miért jöttök ki olyan jól a bátyámmal, de szólok előre, hogy nem leszek az óvó nénitek!

• Szerintem nem kell ránk vigyázni, majd Fernando úgy is vigyáz helyettem is. – nem tudom mi ütött belém, de mindenből viccet csináltam, és én tényleg jól szórakoztam, Dora már kevésbé, nem tudom miért ilyen feszült, vagy csak én vagyok felpörögve és kipihenve a tegnap éjszaka után?

• Vakard le ezt a perverz vigyort, mert már tényleg agybajt kapok tőled. – mondta már egy fáradt mosollyal, majd karon ragadott, folyosókon keresztül húzott maga után, nem hogy bambulni, néha még levegőt venni sem volt időm, pedig bírni szoktam a gyors tempót.

Először, mint később meg tudtam a fiúk öltözője volt az úti célunk, amire csak akkor jöttem rá, mikor Dora benyitott és félre állt előlem, és szerencsére csak a fiúk meztelen felső testeivel találtam szembe magam.

Sergio odatáncolt hozzánk, Dora mellett morgó hangot hallatott a fülébe, majd az arcához simult, mint egy kezesbárány kis farkas, mire Dora elnevette magát. Ki érti ezt a nőcsábászt? Én meg már kételkedtem benne, hogy elfelejtett-e nevetni ez a csaj, de lehet csak én mentem nagyon rá az idegeire és biztos jól elástam ma magam előtte...

• Hola Farkaskám. – köszöntötte Dora mosolyogva. Én meg néztem, hogy vajon honnan jöhetett ez a farkas becézés.

• Szia. Látom ma társaságunk lesz. Hola Vic! – és engem is köszöntött két puszival, és egy megfejthetetlen vigyorral. Majd Iker lépett oda Dorához és szájon csókolta, majd elválva nekem is köszönt, persze nem csókkal. Az kéne még... nekem csak Nando csókja kell, és kezdek a csókja után kívánkozni, mintha nem kaptam volna eleget az éjjel... Hmm... A válasz nagybetűs NEM, mert a csókokból sosem elég. Miután ezt eldöntöttem magamban újra figyeltem kíváncsi voltam mindenre, mint egy kisgyerek a nagy világban.

  Dora belépett egy az öltözőből nyíló ajtó mögé, majd visszaérve kezeiben mezek voltak két színben.

• Na kezdjünk neki... Menjetek a helyetekre és csüccsenjetek le a formás popsitokra! Szóval lánykáim a régi mezeket le is vehetitek és mehetnek a szennyesbe. Aki meg még mindig a felső testével örvendeztet minket ezt az utat megspórolta magának, és csak a tisztát kell átvennie Victől a mai edzésre. – ezen a többiek meg csak mosolyogtak, volt aki meg újra neki állt vetkőzni, nem mintha zavarna, mert szemet legeltetnem szabad, ha már Isten megáldott két szép szemmel és nem vagyok vak, de az nagy igazság, hogy másnak jobban örülnék.

• Akkor sorolom... Iker... – és így tovább, míg át nem vette mindenki tőlem a mezt. – Ma csak egy laza edzésetek lesz, a főnök nem akar ma terhelni titeket. Aztán van akiknek még interjút kell adniuk, azt majd nem sokára kinyomozom, mert még valaki miatt nem volt időm felmenni az irodámba. – pillantott rám. – A mezek színe alapján lesztek csapatra bontva. A pályánál találkozunk. – majd Dora megfordult és kifelé tartott én meg egy kis fázis késéssel követtem a hirtelen távozását.

• Biztos akarom, hogy velem gyere? – kérdezte meg kiérve Dora.

• Biztos, jó kislány leszek most már, ígérem. – szalutáltam, mintha parancsot kaptam volna.

• Legyen, kövess. Egyáltalán nem látszik, hogy csak kevesebbel vagy fiatalabb nálam.

• Most komolyan az első, vagyis második hosszabb találkozásunk után akarsz megítélni? Csak ma vagyok gyerekes, csíntalan és vidám, mert ilyen kedvem van. És ne legyél már ennyire fába szorult féreg, engedj fel egy kicsit, eddig nem láttalak még ilyen komolynak, aki a poént sem érti, ez így uncsi. Bár meg kell mondjam én így is jól szórakozok. – mosolyodtam el, és tényleg nagyon gyerekes voltam, de nem bántam, jó visszanyúlni a gyökereinkhez.

• Jól van, majd felengedek, miután elintéztem a dolgaimat, a munkámban, amit szeretek. Utána körbevezetlek, csak addig egy kicsit fogd vissza magad légyszíves.

• Rendben. – adtam meg magam a felnőttségnek és megpróbálom magam takarékra venni, ami nehezen megy, mert jól érzem magam itt és most a bőrömben. Ritka az ilyen pillanat, viszont Dora állását nem akarom veszélyeztetni, így is furcsállom, hogy simán bejöhettem vele vagy a kapcsolatok ilyen jól működnek? Tehát szó nélkül követtem, néha elkalandozva, de vigyázva, hogy ne tévesszem szem elől jelenlegi idegenvezetőmet.

Felérve az irodájába egy rakat papírt vett magához, majd átmentünk egy másik irodába ahová kopogás után lépett be, addig én kint maradtam majd plusz papírokkal tért vissza a folyosóra.

• Gyere akkor körbevezetlek, ahogy ígértem! – indult meg az egyik irányba és én meg követtem.

• És elmesélnéd, hogy jött ez a Farkaskám becenév? A mai nap azt hittem már nevetni sem fogsz, hanem egy házi jelen esetben stadioni sárkány leszel.

• Ezt a sárkányosat figyelembe se veszem... – azért mosolygott rajta. – De jó próbálkozás. Az meg úgy volt, hogy szórakozásból elkezdett morogni, néha vicsorogni, mint egy farkas, aztán végül rajta maradt, hogy farkaskámnak becézem. Aztán az az idióta magára is tetováltatta a farkas japán kanjiját annyira megtetszett neki, és hozzá szokott, hogy így hívom.

• Áhá, értem. Azért remélem nem veszett a maga kis egy személyes falkájában.

• Nyugi, be van oltva, az első dolgom volt.

• Akkor jó. - mondtam mosolyogva. Majd figyeltem Dora mit mutat nekem, miket mesél és mindent nagyon nagyon élveztem. Igaz, hogy csak egy gyors körútra volt időnk és vissza kellett mennünk a pályára, de szerintem így is több mindent láthattam, mint egy szimpla szurkoló, aki ezen helyeken nem járhatna.

  A fiúk már bemelegítettek, és a köröket rótták a pálya körül, mikor végeztek körénk gyűltek a kispadnál. Dora mondta, hogy majd itt a pálya szélén fogják leszólítani a kívánt játékost a tévések, aminek akkor igazán nagy jelentőséget nem is tulajdonítottunk...

  A srácoknak még volt kötelező bemelegítésük a labdával, addig Dora a papírokat rendezgette én meg néztem mit ökörködnek a többiek a pályán.

• Nem álltok be egy kicsit lányok? Vagy féltek kiállni ellenünk? - kérdezte meg Sergio a bemelegítés végeztével. Dorával szó nélkül belementünk a kihívásba, még az sem érdekelt volna, hogy nem tudok játszani...

  Elosztottuk, hogy Dora, Sergio, Guti együtt, én pedig Ikerrel és Raúllal, persze azért ennél többen voltunk egy csapatban.

  Felálltunk és én nyertem a kezdést, szembe velem Sergio állt, nem sokkal mögötte Dora, közben végig hallgattam, hogy Sergio nyomja a szöveget miként fog minket legyőzni.

• Amúgy csak szólok, hogy nem tudok és utálok is focizni, értelmetlennek tartom, hogy futkostok egy labda után, túl unalmas... Csak is a helyes pasik miatt érdekel... - gőzöm sem volt arról, hogy Dora érteni fogja-e mit akarok, de bíztam benne... rákacsintottam szinte észrevehetetlenül, de finoman cinkosan elmosolyodott, így tudtam, hogy sima ügyem lesz.

  - Kezdjük! - mondtam ki hirtelen, hogy valamennyire azért még is csak sportszerű legyek. Lepasszoltam Dorának a labdát, elfutottam Sergio mellett, visszanéztem cinkos társamra, hogy vajon mit fog tenni a megkapott labdával vagy, hogy egyáltalán tud-e focizni, azt se tudtam róla, viszont ezekkel feleslegesen foglalkoztam, mivel már ívelten szállt felém a labda, levettem és tovább futottam vele, és még a spanyolok drága felfutók gyöngye, jobb hátsó védőjük sem bírt utolérni. Lecseleztem Gutit és még egy hátvédet és belőttem a Real másodkapusának a gólt.

• Hééé! Ez meg mi volt!? - hallottam meg Sergio felháborodását.

• Hogy csináltad ezt a cselt? - érkezett Gutitól a megdöbbenés.

• Még, hogy nem tudsz focizni! - hallatszott a kapustól.

• Dora miért passzoltad vissza neki!? Velünk kellett volna lenned, nem vele! Kis áruló... - sértődött meg a kis farkaskája.

• Mi csajok tartsunk össze, ilyen beképzelt játékosok ellen. Attól még, hogy a másik nem közé tartozunk még mi is tudhatunk valami olyat, ami fiús. - mondtam Sergionak, hogy leszálljon Doráról.

• Ne lazsáljatok, edzetek rendesen! Ne csak szórakozzatok! - kiabált le az edző a csapatának, így nekünk távoznunk kellett.

• Még, hogy ma nem akar minket túlhajtani... - dünnyögte az orra alatt Sergi. - De hisz épp most mostak le a pályáról galád módon!

• Nem érdekel, edzetek! Dora te meg gyere ide, még van munkád, ha jól tudom!

• Megyek.

Dora tovább intézte a papírokat a kispadon, én meg unalmamban elkezdtem az egyik oldalvonalnál maradt labdával dekázni. Amivel a fiúk játszottak kiment a pályáról pont Dora elé, fel se pillantott, lerakta a papírokat, felállt és egy jól irányzott rúgással egészen elrúgta Iker kapujáig, amit az első számú kapus ki sem védett.

• Mégis csak Torres vér van benne!

• Még nem is láttunk játszani, azt hittük nem is tudsz...

• De tudok, hiszen a bátyámmal együtt nőttem fel!

• És az én barátnőm! - mondta egy büszke mosollyal Iker, mire Dora dobott neki egy csókot.

• Milyen kár, hogy Vic már foglalt... most büszkén feszítenék mellette, hogy nem csak gyönyörű barátnőm van, de még focizni is tud!

• Ilyenekre csak ne is gondolj! - vágja kupán Guti, én meg csak mosolygok az egészen, mert nem vettem komolyan azt amit Sergio mondott.

• Rendben, de ez tudod hogy fájt te idióta?!

• Ne legyél már kislány, ez csak egy kis legyintés volt. - fogja kicsit menekülőre Guti a dolgot.

• Inkább folytassuk az edzést mielőtt az edző megint lecsesz minket! - szólt oda a Blancok csapatkapitánya.

  Közben már megérkeztek a tévétől, egy-két mozzanatot felvettek és volt akit már el is csíptek, hogy interjút adjon, de azt se Dora, se én nem tudtam mit kérdezhetnek tőlük.

  Én tovább játszottam a kisajátított labdámmal, néha Dorának is odagurítva, de aztán...

  Lesből, villámgyorsan lett lecsapva rám. A riporter kiszúrt és beszélgetni akart velem... Megértem, hogy én itt Spanyolországban még új vagyok, és még a kapcsolatunk is friss Fernandoval, és mindent tudni akarnak rólam, meg a magánéletünkről, csak annyi baj volt az egésszel, hogy én erre még nem voltam felkészülve, hogy ekkora kérdés áradatra bűbájos mosollyal tudjak felelni. Teljesen leblokkoltam, és Dorát kutattam a tekintetemmel, úgy nézhettem ki, mint egy berezelt nyuszi, aki nem találja a menekülő útját a csúnya ragadozó elől. Egy sípszót hallottam, de mintha a távolból szólt volna, majd Dora, Iker, Sergio és a többiek fontak körül, és menekítettek ki a félelem csapdájából be az épületbe, biztonságba.

• Jól vagy?

• Minden oké?

  Hallottam magam körül a kérdéseket, és mikor felfogtam mi történt a térdem megadta magát, és összeestem volna, ha az a rengeteg kéz nem kap utánam.

• Csak hadd üljek le egy kicsit. - mondtam kicsit erőtlenül. Mivel a közelben semmilyen ülő alkalmatosság nem volt, így elengedve azt akibe belekaroltam lerogytam a földre. Átgondolva mindent már kicsit felszabadultabban tudtam mondani, hogy jól vagyok és nem kell segítség, meg úgy egyáltalán semmi se. Dora ezért még is csak a kezembe nyomott egy üveg vizet.

• És meddig szeretnél a folyosó közepén piknikezni? - érkezett a kérdés Sergiotól.

• Ameddig úgy látom jónak! - válaszoltam, majd azért ittam a vízből, nem éreztem magam szomjasnak még is a fele lecsúszott, aztán felálltam. - Most már jól vagyok!

• Biztos? - aggodalmaskodott Sergio.

• Igen, de te meg miért aggódsz ennyire értem, hisz nem vagy a barátom, és szinte nem is ismerjük egymást hercegecske.

• Mi az, hogy hercegecske?! És miért nem aggódhatok valaki olyanért akit megkedveltem?

• Vagy esetleg az az ok, hogy tényleg nem veled vagyok együtt... - gondolkodtam, és nyújtottam a szavakat, amiket kitaláltam. Egyáltalán nem érdekelt a válasz, és csak szórakoztam Sergio idegeivel. Élvezet volt nézni, hogy vált át döbbentről halál sápadttá az arca, alig bírtam ki, hogy ne röhögjem el magam, csak aljasan mosolyogtam rá, viszont a végén már kezdtem megsajnálni.

• Sziasztok! - hallottam meg Fernando hangját, ahogy közelebb ért hozzánk, szóval ezért ijedt meg a kis herceg. Hátrafordultam Fer felé, mikor mellém lépett ölelésébe simultam. - Jól vagy? - kérdezte lágyan, bőrömbe suttogva.

Egy hang melytől megborzongsz, mely képes mély álomba ringatni, és melyet ezer közül is felismersz. Egy érintés mitől megremegsz és ami után állandóan vágysz, hogy testeden, lelkedben érezhesd. Egy csók, egy mosoly amitől elolvadsz és miután rózsaszín köddé váltál, akkor nyer értelmet minden, hogy totálisan szerelmes vagy. Csak ő ráfigyelsz, ő hozzá igazodsz, akarva és akaratlanul, ő az aki szikrázó boldogsággal elhalmoz, de mind közül a legelbűvölőbb és legmegfoghatatlanabb a tekintet, melyben csak szerelmet és vágyat látsz, amit irántad érez, és ezt te láthatod a leginkább, te olvashatod ki és értelmezheted az igaz tekintetből a legjobban. És minderre csak egy sóhajjal tudok felelni... Utáltam, hogy nem tudtam neki átadni azt amit én éreztem Ő iránta, és remélni tudtam, hogy ő is ugyanígy gondolja, és ezt érzi azután a rövid idő után amit együtt töltöttünk.

• Szia. Most már teljesen jól vagyok! - tettem kezemet mellkasára, kicsit felpipiskedtem szájához, és újra és újra megcsókoltam.

• Mi az kis cicám, ma este megint bevadulsz? Most légy szíves előbb szólj, hogy idejében hívni tudjam a sintért.

• Tudod, csak a gazdán múlik, hogy hogy szelídíti meg a cicáját... - távolodtam el egy kicsit, de visszahúzott magához.

• Akkor azt hiszem ideje lenne neki állnom. - próbált csókot adni, de nem hagytam.

• Ha azt akarod – mondtam neki félvállról – De ha már itt tartunk akkor meddig fogom ezt még hallgatni?

• Hát én nem felejtem el az biztos, és úgy érzem a testem se fogja egy darabig, míg be nem gyógyulnak...

• Befejeztétek a nemi életetek megbeszélését? - kérdezte meg Dora, Iker és Sergio meg csak lesett.

• Vagyis? - hallottuk meg Ikertől a kérdést, kíváncsi perverz dög, ez már biztos!

• Nem akarod tudni te azt mekkora kupit csináltak, és nekem kellett elpakolnom utánuk! - mire elpirultam, és megpróbáltam Fernando mellkasában elbújni.

• Na nekem ennyi infó elég volt mára, mentem... - ment be az öltözőbe a főperverz alias Sergio Ramos.

• Amúgy még jó, hogy Vicnek velem nincs baja. - lépett Iker Dora háta mögé és átkarolva mondta halkan a füléhez. - legalább valaki értette, hogy csak szórakoztam, de biztos, hogy ő is jól szórakozott.

• Hallottam és vele sincs bajom, csak játszom a játékot amit elkezdtünk, és engedni belőle pedig nem fogok. - fordultam vissza szerelmemhez.

• Már megint szócsatáztatok? - érdeklődött Fer.

• Ne tud meg... rossz meg jó is őket hallgatni!

• Én ártatlan vagyok! Ő kezdte! - és a védekezés mellé még egy angyali mosolyt és nagy csillogó szemeket is megengedtem magamnak. - Viszont az utolsó szóváltáskor azt hittem itt fagy meg nekünk...

• Mi volt az?

• Mikor játszottunk... - kezdtem volna el mesélni, de félbe szakított Fernando.

• Mit játszottatok?

• Focit... mi mást butus?

• Te tudsz focizni? - kerekedtek ki Nando szemei.

• Tudok hát!

• Mi az hogy, lemosta a többieket, még jó hogy én vele voltam, bár kíváncsi lettem volna ki tudom-e védeni.

• Visszatérve, miután Dorának is volt egy megmozdulása, azután Sergio azt mondta milyen kár, hogy már foglalt vagyok, most akár lehetne ő velem és büszkén mondhatná, hogy szép és olyan barátnője van aki még focizni is tud. Akkor elengedtem a fülem mellett és most azzal támadtam vissza... ekkor jöttél meg és szerencsésen megakadályoztad, hogy elnevessem magam, mert hirtelen jobb elfoglaltságom is lett, mint Sergio bosszantása.

• Vagyis?

• Megmutassam még egyszer?

• Hát kíváncsivá tettél!

Mire lehúztam magamhoz egy forró csókra, amit szívesen folytattam volna még, de Doráék csúnya köhögése miatt félbehagytuk.

• Szopogassatok valami torokfertőtlenítőt, mert nagyon csúnyán köhögtök... - szóltam rájuk, mert aggódtam, nehogy még jobban megfertőzzék egymást...
  

News

Nos új kinézet, ami nagyon tetszik! :) A kép Angyalka érdeme!
Új zenék, amik most nem állnak olyan jól össze... de majd még megpróbálok rajta dolgozni...
És az új részen is dolgozom! Van egy jó pár részlet leírva füzetembe, be kéne gépelnem, a részeket összehangolnom és már meg is örvendezhetnélek Titeket vele! Remélem azért még visszajártok és várjátok!
Most már tényleg időt szeretnék rá fordítani, csak nem olyan könnyű az. De ha a fejem felett tárgyak fognak repülni a mi kis itthoni családháborúnkban XD akkor is megírom, még mielőtt beadom a kulcsot és elpatkolok! XD
Remélem minél előbb jelenkezem!

I can't...

Csütörtökön éjjel a gólyabulinkon retro számok is mentek. Köztük ez is...
Annyi minden volt velem mostanában, amit nem tudtam kiadni magamból, mert egy szusszanásnyi időm sem volt semmire, és miközben hallgattam és táncoltunk elsírtam magam, mert teljesen így érzem magam, teljesen kifacsarva. Semmire és senkire sincs időm, még saját magamra sem, és annyira szeretnék "könnyű lenni"...
Évfolyamtársam jött vigasztalni. mondta, hogy csomó barátom van akiknek számítok. Mire még inkább sírtam, mivel rájuk sincs időm, és mindenkitől eltávolodok... bár ehhez nem csak egy ember kell...
Főleg, hogy most olyan emberrel nem beszélek már egy ideje, akiről azt hittem soha nem fogunk elszakadni, erre mégis csak. És pénteken találkoztam egy másikkal, akire azért haragudtam, mert nagyon rám ijesztett, és már vele sem ugyanaz. Senkivel sem ugyanaz... Nem tudom, hogy félek-e, talán igen, nagyon is, hogy semmim sem marad, bár akkor legalább tényleg nem lenne már mit elvesztenem és nem érne több bántódás.
Egy dolog biztos, egyedül vagyok... nagyon egyedül.
És Dora nem kell a támadás, hogy de itt vagy... meg még más is. Tudom jól, de akkor is magányos vagyok és már veletek sem tudok normálisan beszélgetni...
Amúgy meg is ihletett ez a szám, majd olvashatjátok :)

Good news :D

Jelzem élek, de mindegy ez nem számít...
A lényeg és a jó hír, hogy erőt veszek magamon, és ráállok a következő fejezetre!!
Már csak holnap van vizsgám... utána party sorozatok... :D és ha vizsgákon nem buktam meg, akkor teljes gőzzel fogok a fejezeten agyalni.
Mondjuk holnap derül ki, hogy lesz-e munkám, de majd megoldom, mint mindig mindent. :D
Ennyit akartam.
Remélem mindenki jól van, mivel most a madár se jár erre nyomot hagyni... :(
Na ágyő kedveskéim :D

'Love is dead' :)

Tudom semmi köze a spanyolos ficemhez, de az életemhez igen és muszáj leírnom. :)
Tegnap volt a koncert, reggel 9kor taliztam Vivivel és Anettel, fél 10től meg már sorba álltunk...
Jött egy csomó szlovák a koncertre... akik a szép szóból k*rvára nem értettek és még be is tolakodtak elénk... még mi lettünk lecseszve, hogy miért ott állunk kultúráltan...
Tovább nem is szaporítom a szót... bejutottunk... találtam egy pénztárcát aminek a gazdája is meg lett...
Utána két óra lökdösődés a jobb helyekért... Középre kerültem úgy 5-6. sorba, mellettem meg egy csomó szlovák állt... és akkor sokaltam be amikor elkezdtek lökni befelé, én meg csak megtartottam magam, néha visszalöktem, hogy ne nyomjanak bele más könyökébe satöbö, erre szétverték a gerincem, bakanccsal rugdosták a bokámat, a fejemet ütögette az egyik, aztán meg megtépett!!!! És állandóan k*rvázott, rib@ncozott engem... Annyit mondhatok, hogy káromkodni nagyon tudnak... minden második szavuk az volt.... -.-" Én azt hittem ott rendezek tömegbunyót... nagyon a bögyünkben voltak. Nekik állt feljebb, hogy befele nyomtak engem, plusz megtépett... És sorban állás közben is ő miattuk lett majdnem bunyó...
A rágómat az egyik hajába akartam nyomni, de amíg koncert nem kezdődött addig nem mertem megkockáztatni, hogy a körülötte álló szlovákok meglássák és még a koncert előtt elagyabugyáljanak xD Szerencsére mikor elkezdődött a koncert elkerültem tőlük. Előttem jó sokáig egy nagy debella volt -.-" meg egy rosszul levő csajt legyezgettem, nehogy elájuljon. Kivételesen most senki nem ájult ki első sorokból, fura. Aztán idővel sikerült felküzdenem magam a 2-3. sorba, a debella elé. És ájulás, rosszul lét nélkül kibírtam, bár volt, hogy úgy éreztem, ennyi volt nem bírom tovább, el fogok ájulni, de aztán nem. Büszke vagyok magamra, hogy kibírtam most középen a tömegben. A zenét a tombolást, és a fiúk látványát nagyon élveztem. Zero mosoly meg nyál... xD aaaaaww, Hizumi test, Karyu nyelv xD Tsukasa mosoly, és haj *-* aaaawww *-* xD
Csak aztán megint jött a depi rész... Nem sikerült elkapnom pengetőt... Végén lehajoltam, mert éreztem valamit a lábamnál, egy telefonaksi volt az... felálltam, másik csaj lehajolt és megtalálta az odaesett pengetőt... Teljesen kész lettem, aztán megjelent Vivi majd Anett, mondták van pengetőjük, én meg már nem bírtam tovább és elkezdtem sírni. Komolyan nem tudom elhinni, hogy minden koncertem elcsesződik valahogy. Semmi pénzem nem volt legalább egy poszterre... :"( és még egy pengetőt se sikerült találnom... na mindegy, ilyen szerencsétlen vagyok én... :( igazán megszokhattam volna már. :'(
Az egészbe a pozitívum, hogy nem az én hajam hevert csomókban a padlón, hogy Zero kétszer is telibe köpött vízzel, és hogy majdnem elértem Hizumi kezét plusz a látványuk és a zene. Ja és, hogy a Cukival és az Egóssal voltam, bár a koncert alatt nem...
De az a pengetőőőő... T_T meg pulcsiiiii T_T
Végén nem is vártuk meg, hogy beszálljanak buszba és elmenjenek, inkább jöttünk haza aludni, mert after party sem volt... :( A felsőm meg csurom víz volt, de nem érzem magam betegnek... Meg csináltunk nekem frankó gatyát :D Köszi Cuki! :P:D Nagyon jó volt veletek! De a pengetőt még akkor is sokáig hallgatni fogjátok. XD Na jó nem... ha már megígértétek, hogy kövi konciról enyém lesz az első pengető, amit elkapunk/találunk! :) Csak tudnánk már mi lesz a kövi és mikor!

D'espairs Ray! Holnap! Magyarországoooon! És ott leszek! *-*

Tudom, hogy ti nem szeretitek a japán zenét... a visual keit meg végképp... de ezt most muszáj beraknom! Ugyanis holnap konceeeeeeeeeeeert! Ááááh nagyon felpörögtem, és a házi dogáimat sem akarom megírni... pedig holnaputánra kellenek :/ A szomorú hír meg az, hogy teljesen fel van fordulva az életem... nem tudom mikor szokom bele vagy mikor lesz egy kis szabad időm, így előre láthatólag tényleg halvány lila gőzöm sincs mikorra lesz kész a következő fejezet... Sajnálom!!! :(
De pörgök is tovább! wáááááááááááh :D

7. fejezet! :)

Na ez is meg lett. Egy kicsit másabb, egy kicsit jobb is... talán. :D Döntsétek el Ti! :)

És a zenedobozom is egy kicsit felpörgött, (mint én) aki akarja majd úgy is észreveszi! :P

Szeretnék sok kommentárt kapni, ha már ilyen hosszú fejezetet hoztam! :P (A)

~ Bett ~

Élet? Egy játék amit végig kell játszanunk, tele csalódásokkal és ha mázlista az ember néha jó pillanatokkal, aminek a grafikája nagyon ott van. Én sokat csalódtam... de ez volt most eddig a legnagyobb. Igazából jó pár megfogalmazás illene a dologra... tévedés, hiúság, bánat... körülbelül minden mi jó, s mi rossz. Ez a szerelem... a reménytelen, egy oldalú szerelem. Az én tündérmesém el se kezdődött, nem is végződött jól, de ehhez már hozzá szoktam... hű társam mellettem maradt, a magány, de akkor is egyedül kell cipelnem a sorsomat, amit néha nem bírok el egyedül, és ilyenkor jó lenne, ha valaki mellettem lenne. Össze kell szednem az összetört szívem darabjait, és megtalálnom újra magamat, és a lelkemet... esetleg a lelkitársamat, ha van egyáltalán olyanom... Idővel minden elmúlik... és talán egyszer engem is megtalál a herceg, remélem fehér telepjárón, és megmenti a szívemet. És én örömmel fogom megcsalni a magányt, és tiszta szívből szeretni az én hősömet.

De nem kellett volna Doraval találkoznom. Most minden sokkal nehezebb, mint volt... hiába beszéltem róla, francokat sem ér, hiába mondják... egy vagy több agy turkász is meghalna, ha a páciense lennék...

Aránylag kitaláltam út közben mit akarok. Beérve a modellügynökségre, mindenki vidáman köszöntött engem, én meg jól nevelten egy hamis mosollyal visszaköszöntem, egy mosollyal bármit el lehet érni, még ha hamis akkor is... a napszemüvegemet mindvégig magamon hagytam, régóta a főnököm, az arcom legkisebb részletét is ismeri, és nekem nagyon nincs kedvem magyarázkodni. Miután meggyőződtem róla, hogy nincs nála senki, kopogtatás nélkül beléptem.

• Szia José, nem zavarok? - bizonyosodtam meg, azért arról, hogy van-e ideje rám...

• Gyönyörűm miben segíthetek? Sosem zavarsz. - mondta miután felnézett számítógépéből, és megbizonyosodott róla, hogy én vagyok az, kényelembe helyezte magát és rám koncentrált.

• Elmondanád újra azt a New york-i munkát? - kérdezek rá, hát ha még van esélyem elvállalni.

• Örülök, hogy meggondoltad magad. - dörzsöli össze két tenyerét.

• Nem volt más választásom. - mondom kelletlenül.

• Mindig van más választás kicsi lány.

• Nem vagyok kicsi. És mondja ezt nekem egy pénzhajhász, aki a szerveimet is kirakatba rakná, ha megtehetné... - mire csak felröhög. De igazam van, övé a legnagyobb modell cég Spanyolországban, és amennyire pénz éhes, én annyira szeretek neki dolgozni.

• Látom a humorod a régi, és nincs semmi baj... már kezdtem aggódni.

• Ugyan miért? Jól vagyok. Szóval még ma neki kezdesz?

• Persze... - és elővett egy mappát – holnapután indulnod kellene... a szerződés 3 hónapra szól, szállás biztosítva, viszont bármikor hazarendelhetlek, ha szükségem van rád, ja és tegnap kaptam egy faxot, hogy egy tehetség kutató versenyben is szívesen látnának, mint zsűrit. Tehát... - csukja be a mappát - elvállalod?

• Hol kell aláírnom? - ragadtam meg az asztaláról egy tollat, és ahol rábökött az előkotort lapra egyből alá is írtam. - Ezzel végeztünk is. Megyek, nem zavarok tovább és pakolnom is kell... Szia, majd látjuk egymást.

• Várj, annyira ne siess. A repülőjegyet a reptéren át tudod venni, New Yorkban meg majd ott várnak rád. Csak ennyit akartam, vigyázz magadra és épségben gyere haza.

• Igyekszem, de tudod, hogy nem ígérhetek semmit.

• Tudom, tudom... Szia. - rázta a fejét.

• Szia. - léptem ki főnököm irodájából egy jó időre.

Kilépve Josétól a telefonom újra szólt, csak most éppenséggel bejövő hívásom volt.

• Hola Angyalka! Merre vagy?

• Hola Vic... mindjárt otthon vagyok, 10 perc...

• Rendben, várlak. - ezek szerint egyedül van. Nagyon remélem, nem tenne jót, ha ma is együtt kellene őket látnom. Örülök, hogy boldog... de én is lehetnék a helyében... és akkor... nem ilyenekre nem is szabad gondolnom.

  Házam előtt leparkolva jött a következő érvágás. Tévedtem, Fernando is itt volt, ő hozta el, valamiről nagyon intenzíven beszélgettek és piszkálták egymást, és nevettek. Másnak szívderítő látvány lenne, de azt hiszem azt már nem kell mondanom, hogy számomra nagyon nem az. Erőt gyűjtve magamon kiszálltam és hozzájuk sétáltam.

  Belépve a házba áldottam az eget, hogy nem volt kedvem elhúzni a sötétítőket és a néhol beszökő fénycsíkok adtak egy kis fényt a sötétségnek, itt már biztonságban levehettem a napszemüvegem.

• Ne Vic, hagyd a függönyöket. Miután elmentetek nekem úgy is rengeteg dolgom van, nem leszek itthon, nem kell fény.

• De hát ragyogóan süt a nap! - mondja értetlenül.

• Kit érdekel? Engem nem! - közben ismét csörög a telefonom. - Ha megbocsátotok... - mentem ki a konyhába.

• Santiago... egy óra múlva találkozzunk a szokásos helyen... Igen, beszélnünk kell... Nem, majd elmondom... Szia. - mentem vissza hozzájuk.

• Bocsánat. Csak tényleg nincs időm... Még vannak dolgaim, aztán pakolnom is kell.

• Elutazol? - kérdezi meg Vic meglepődve.

• Munka, szólít a kötelesség. - többet nem akartam róla mondani. Valahonnan majd úgy is meg tudják, hogy a világ mely pontján járok. Nekem meg szükségem van a csöndre, a magányra és a munkára, vagy csak a környezet változásra és az utazásra? Meg lehet, az utazás teljesen kikapcsol, és talán a repülő gyorsasága az én gondjaimat itthon hagyja. Itthon szeretném hagyni, itt hagyni mindent.

• Akkor mi nem is zavarunk tovább. Vigyázz magadra és jó utat. - köszön el Vic tőlem megszeppenve. Hát tény nem ilyen búcsút akartam, egyáltalán akartam én búcsúzkodni? Nem hiszem, nem is szeretek elbúcsúzni... de most már nincs mit tenni, csak a távolodó autót néztem, amit Fernando vezetett, ő majd elfelejtett Vic-kel mindent.

  Nekem is lassan indulnom kell, ha nem akarok elkésni.

Egy jó 10 perccel előbb érkeztem a szokásos helyemre és már kérés nélkül is hozták nekem a forró csokit, talán sikerül majd megnyugtatnia és erőt adnia.

Santi is előbb érkezett, sosem késett, ha velem találkozott, és amikor üdvözlésképp csókot akart adni elfordítottam fejemet. Ebből már ő is sejthette, hol fogunk kiakadni... megint.

• Szóval akkor miről kell beszélgetnünk? - kérdezte meg, miután leült.

• Én holnapután elutazom, egy jó darabig nem leszek itthon, és nem akarlak áltatni, de nekünk már tényleg nincs jövőnk. Sajnálom.

• Jó értem. Akkor ennyi volt. - nem kicsit meglepődtem, hogy belement, de lehet belátta a dolgokat, hogy én sosem leszek jó neki, nem tehetem boldoggá...

• Azt nem mondom, hogy maradjunk barátok, azok után amit tettem... de ha bármiben tudok segíteni neked, szólj. - ittam meg a maradékot a csésze aljából. Az árát pedig kiraktam az asztalra egy kis borravalóval. - Nekem most mennem kell, még dolgom van. Vigyázz magadra! És őszintén kívánom, hogy legyél boldog! - sétálok mellé, és adok egy puszit a fejére.

  Azért furcsa lesz, hogy kimarad majd a minden napjaimból, de a nagy hajtásban csak meg szokom majd. Út közben tovább gondolkoztam... Akaratlanul is azt tettem Santival, mint Fernando velem. Összetörtem őt, és nem önszántamból, tényleg nem akartam. Hittem, hogy tudni fogom szeretni, és minden más lesz. De néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy az ember lánya eltervezi... Bár én sosem vallottam be Nanonak, hogy szeretem, míg Santi él-hal értem. Ennyi a különbség, de ez semmin nem változtat, mert ugyanúgy pocsékul érzem magam miatta...

  Hazaérve egyből összepakoltam egy bőröndbe pár cuccot, és utána már csak a holnaputánt vártam. Szívem szerint már most indulnék, hiszen mindennel meg vagyok... Mindennel végeztem.

~ Fernando ~

Istenem, hogy kaphattam én egy ekkora ajándékot tőled? Mivel érdemeltem ki én őt? Magát a két lábon járó csodát? Én meg mikor meg tudom, hogy életem nője az estét és végre az elkövetkező napokat velem akarja tölteni nem tudok magamnak megálljt parancsolni. Érezni, szeretgetni akarom őt erre ezért egy lecseszést kapok... jó megértem, hogy nem akar rivalda fénybe kerülni, de velem most már ez elkerülhetetlen... Egy kisebb sokként hatottak rám a szavai és ezért rideg maradtam, amire ő csak megölelt, majd könnyes szemekkel nézett fel enyéimbe, és a szívem majd megszakadt a tekintetéből sugárzó fájdalomtól. Vajon én bántottam meg? De egy pillanatnyi időt sem hagyott nekem semmire, megcsókolt és én egyből rájöttem mindenre. Az arcát fogtam még is a hozzám simuló testéből éreztem, hogy remeg, a csókjából pedig a tiszta szerelmet és minden vágyat, amit az ember csak érezhet a másik iránt.

De az idilli pillanatot, amit nagyon is élveztem Sergio megzavarta. De Vicet sem kell félteni, visszaszólt, jól el van a srácokkal, teljesen más, mint az eddigi barátnőim, azok vagy a következő áldozatot keresték, vagy szóba se elegyedtek mással... tényleg egy főnyereményt kaptam.

Majd mikor hazaértünk... hozzám, tudtára adtam, hogy mit szeretnék az éjjel csinálni. Napok óta Ő jár az eszembe, és érezni akarom, hosszú, forró éjszakákat vele tölteni újra. De ő nem értett velem egyet, és csak fürdeni meg aludni akart, nagy aranyosan meglendült a nappalimban a fürdő felé, csak aztán megint tett egy 360 fokos fordulatot, és megkérdezte hol is a fürdő. Ezt szerintem más sem bírta volna ki nevetés nélkül, én sem. Körbevezettem a lakásban, a kedvenc pólómat is benyúlta és még a fürdőmből is kitiltott... a nappaliban duzzogtam mikor belibegett a pólómban, ami hálóing nagyságú volt rá, de a combja közepéig sem ért és a gyönyörű hosszú lábát kihangsúlyozta. Kezdem azt hinni, hogy direkt engem kínoz, és még a másik akciójáról is megfeledkeztem, hogy nem szólt nekem arról, hogy már itt van. Mikor előttem pukedlizett próbáltam a póló alá belesni, de nagy bánatomra nem tudtam meg, hogy felvett-e alá valamit... Nekem se kellett több, úgy csókoltam meg, hogy levegőt se kapjon és legalább egy kicsit is feltüzeljem, és úgy érzem sikerült is, nehezen akart elválni ajkaimtól, de most keménynek és gonosznak kell lennem, egy kis elégedettséggel céloztam be a fürdőt. Bántam, hogy ott kellett hagynom, de boldoggá tett, hogy azért még is csak akar engem, még lázba tudom hozni.

A hideg fürdő csillapította vágyaimat, így nyugodtan tudtam visszamenni hozzá, és semmi hátsó szándék nélkül húztam magam után az ágyba. Miután elhelyezkedtünk beszélgettünk, majd elő állt azzal, hogy ő nem elég jó nekem. Honnan veszi, hogy nekem milyen lány kell? Nehogy már ő döntse el nekem ki kell. Az anyámnak sem engedtem soha, nem hogy a barátnőmnek a szerelmemnek adjak igazat, hogy tényleg igazad van. Nekem tényleg más lenne jó, nem te. Akkor most nem ő lenne itt velem az ágyban. Nem őt szeretném, nem őt akarnám. Erről fel is világosítottam, és úgy érzem hatásos volt.

És még én kaptam azért, hogy féltékenynek nevezem. Ezt nem hagyhatom annyiban, már így is sokkal jövök neki, két kezét a feje fölött összefogtam, és ahogy végig néztem rajta, ahogy alattam fekszik, nem kicsit beindult a fantáziám, de most magam is tudtam, hogy nincs itt az ideje, inkább az édes bosszú. Még, hogy nem csikis... a belső combja a legcsikisebb... csak eddig még nem volt olyan barátja, aki erre rávilágítson. Imádom, ahogy nevet, és meg tudnám szokni, hogy mindig minden nap az ő nevetését hallanám, vagy csak azt, ahogy spanyolul beszél, vagy akár a számomra teljesen érthetetlen anyanyelvén.

A nagy harc után magamhoz szorítottam, és már aludni akartam mikor kiharcolta magának a takarót, de hogy neki semmi se legyen egyszerű, rajta keresztül szedtem fel. Miután újra elhelyezkedtem szinte egyből elaludtam, pedig még mondani akartam neki, hogy „Szeretlek!”

De álmomban ezerszer is elmondtam neki, ezerszer és annál is többször..

~ Vic ~

Reggel... hajnalban... az ébresztő órára ébredtünk...

• Bocsi elfelejtettem este kikapcsolni. - mondja szerelmem, mikor felettem húzódik vissza attól a fránya ébresztőtől, és észrevette, hogy én is felébredtem.

• Nem probléma, jó reggelt édesem! - húztam magamhoz egy édes csókra, amit egyáltalán nem ellenzett.

• Neked is! - tényleg szeretnék minden reggelt így kezdeni, egy émelyítő csókkal, egy gyönyörű mosollyal és két gyönyörű barna szemével. - Mit csináljunk ma?

• Nem tudom, majd kitaláljuk.

• Mikor akarsz elmenni Betthez a cuccaidért?

• Szerintem majd csak délután, addig is bújj vissza, én még fáradt vagyok egy kicsit, és... - nem fejezem be a mondatot, csak megcsókoltam és már is fekve találtam magunkat.

  Legközelebb dél körül nyitogattam pilláimat, rendesen felnézve egyből Fernando szemeivel találtam szembe magam.

• Mit nézel? - kérdeztem tőle, egy kicsit rekedtes hangon.

• Téged... tudtad, hogy beszélsz álmodban?

• Na és mit mondtam? - kérdezek vissza cinikusan.

• Hogy Fernando szeretlek, ne hagyd abba! Te vagy a legjobb! Akarlak! - teljesen beleélte magát a képzelgésbe.

• Hazudsz! Főleg, hogy semmit sem álmodtam. - rángatom vissza szavaimmal a valóvilágba. Nem gondoltam volna, hogy ennyire egoista.

• Próbálkozni szabad, nem? - vigyorog most már ő is.

• Szabad, de ilyennel felesleges! Az egódat meg legközelebb hagyhatnád a szobán kívül.

• Nincs is akkora egóm! - talán akkora azért még sincs, hogy a szobában megfojtson, de ha kell akkor játszunk.

• Fogadjunk, hogy ki készül el előbb Mr. Ego? - nyújtom ki a jobb kezemet felé.

• Kezet rá! - miután meg fogta a kezemet vissza akart volna rántani, de szemfülesebb voltam, egyből berohantam a fürdőbe és magamra zártam.

  5 perc múlva a tegnapi ruhámban léptem ki, egy törölközővel a néhol bevizesedett hajamat törölgetve.

• Na mi van szívem? Nem tudod eldönteni, hogy mit vegyél fel? Ez sajnálatos, mert én már kész vagyok... Győztem!

• Ez most csak azért volt, mert csak egy ruha közül tudsz választani. - úgy látszik sérti az önérzetét és az egóját, hogy gyorsabb vagyok.

• Alábecsülsz kicsi fiú! - vigyorgok még mindig szüntelen. Még, hogy nem lennék képes 5 perc alatt elkészülni mondjuk otthon... - Na ne duzzogj! Érvénytelenítem a fogadást és nem foglak Mr. Egónak hívni, na? Inkább menjünk a cuccaimért.

• Oké, mire is mennél nélkülem...

• Épp ez az... - nevetem el magam. - Nem lenne ki elvigyen... ki megnevettessen, szeressen, öleljen, csókoljon... - kacérkodok vele, és csak azért sem hagyom, hogy megcsókoljon, de miután kiszórakoztam magam hozzábújtam és végig csókoltam az alsó és felső ajkát, és a nyakán az ütőerét.

• Ha még ma akarod a cuccaid inkább hagyd abba, különben nem állok jót magamért.

• Rendicsek, mostantól minimum 3 méter távolság. - távolodtam el tőle gyorsan, de az elmaradhatatlan mosolyomat nem hagytam el.

Mikor Betthez értünk nem volt otthon. Felhívtam és mondta pár perc és itt lesz. Mi addig Fernandoval tovább piszkáltuk egymást, közben jót röhögtünk az egészen.

Angyalka jól leteremtett egy hülye függöny miatt, hirtelen azt se tudtam mit mondjak, és picivel később se jöttem rá, így minél előbb a gyors távozás mellett döntöttem.

• Este el szeretnél menni étterembe? - néz rám Fernando a piros lámpánál, már az autóban ülve.

• Nem igazán, de ha te szeretnél a kedvedért elmegyek. De őszintén szólva, nekem most a puccosságból kicsit elegem van már. Jó lenne végre egy mackó nadrágban filmet nézve pizzát falatozni.

• Nekem is jobban tetszik ez a program, csak gondoltam el szeretnél menni.

• Ümm... nem, inkább legyünk kettesben egy lakásban, mint több százan egy étteremben, ahol semmi nyugtod nem lenne. És esetleg egy üveg sangriát is beszerezhetnénk. Egy keveset csak nem tiltanak meg neked.

• Nem, de azon gondolkozom hol jártál te idáig?

• Hát... Magyarországon, Olaszországban... de úgy néz ki eddig mindig rossz repülőre szálltam vagy a gép szállt le rossz helyen?!

• Nem tudom, de nagyon eltérítették azokat a gépeket. Még jó, hogy mostanában nem fogsz ki terroristákat. - szélesedik a mosolya. - Örülök, hogy itt vagy velem. - a lágy hangja, ahogy elért és a szavak értelme belém vésődtek, megdobogtatta a szívemet.

• Hidd el én is! - mondtam és a messzeségbe bámultam, majd lassan felé fordítottam fejemet és lassan egy mindent elmondó mosoly kúszott arcomra.

Nem sokra rá leparkolt, és hirtelen nem tudtam miért, elszakítva tekintetemet a csókolni való szájáról, a tökéletes ívű orráról, a csokinál is barnább szeméről, az aranyos szeplőiről, kócos hajáról, amibe legszívesebben beletúrnék... szóval kényszerítve magamat, hogy körbe nézzek, jöttem rá, hogy megálltunk megvenni pár dolgot estére.

• Nem lenne gond, ha egyedül mennék be megvenni a sangriát? Meg még, amit találok? Nem tudom mikor szabadulnánk, ha most te is bejönnél. - egy rövid kis gondolkozás után egyet értett velem.

• Nem baj. Adjak pénzt?

• Dehogy! Van nálam elég. - és egy puszi után ki is szálltam. - Sietek! - szóltam vissza lehajolva mielőtt becsuktam volna az ajtót.

Mindent gyorsan megtaláltam. A pénztárnál kellett csak várnom a tömeg miatt. De aztán igyekeztem minél hamarabb távozni.

• Igazán kedves rajongóid vannak... - szálltam vissza a kocsiba és a kicsi csomagot a lábam alá tettem.

• Hmm?

• Az eladó nagy rajongód, én meg már most „sztár” vagyok... miután fizettem azt mondta, hogy „Legyél boldog Fernandoval, *****! Ameddig lehet...” - tovább inkább nem részletezném azt a papírformát nem tűrő kifejezést, meghagyom a kiejtését a kedves eladó hölgynek...

• Hogy mi? Hogy képzeli? - forr fel teljesen az agy vize. Tán jó is, hogy még nem indultunk el, de így is vissza kellett tartanom, hogy ne menjen be.

• Hát pedig néha én is így érzem... főleg abból, ami a médiának kiszűrődött... meg, ahogy mi megismerkedtünk...

• Hülyeség! Nem kell magad így érezned. A média egy szemét. Még a végén én fogom rosszul érezni magam, hogy annyira nyomultam... pedig nem bánom, egyáltalán nem!

• Már én sem bánom. Kimondhatatlan mennyi mindent köszönhetek neked. - simítottam végig jobb kezemmel az arca bal oldalán, minek hatására jobban felém fordította arcát, és nyugodtan homlokának döntöttem az enyémet, és csukott szemmel szívtam magába az illatát, amit szintén imádok rajta. Teljesen magába szédített. Lassan felnyitva szememet, pár pislogás után szólaltam meg. - Most pedig indíts, hogy nyugodtságban... otthon... lehessünk! - mondtam választékosan egy kicsit az otthon szónál megakadva... hogy helyes-e, hogy így mondom, hogy ezt a szót használom...

  Megérkezve Fernando bevitte a szobába a táskámat, míg én a szatyorból kipakoltam a nappaliban az asztalra.

• Ezt mind egyedül fogod megenni? - hallottam meg magam mögül a hangját, majd éreztem a derekamon erős kezét, és észleltem, hogy a fejem mellett kukucskál. Az asztalon volt egy üveg eredeti gyümölcsbor, vagy három csomag gumicukor, jó pár tábla csoki és még egyéb nasolni valók.

• Úgy terveztem. Főleg a beszólás után... kell a boldogság hormon... a csokikból talán kaphatsz egy keveset. De a gumicukron nem osztozom! Az csak is az enyém!

• Mindjárt adok neked olyan boldogság hormont, hogy kicsattansz...

Szerencsére megúsztam, hogy a nappali közepén ne legyek galád módon halálra csikizve.

Miután sikerült leállítanom, átöltöztünk valami kényelmesbe, majd vitatkoztunk egy sort, hogy mit nézzünk. Végül a Honey-nál maradtunk, amit régóta megszerettem volna nézni, és miután megjött a pizzánk bele is kezdtünk, közben legszívesebben én is táncra perdültem volna. A pizza után neki estem az édességhalomnak és a gumicukrokat pusztítottam... egy gumicukor vége lógott ki a számból amin még mindig nyamnyogtam, mikor egy nagy szőke buksitól semmit nem láttam, és még a gumicukor kilógó felét is leharapta. Mikor felháborodásra nyitottam volna a számat nyelvével beférkőzött ajkaim közé, és belőlem egy elnyomott „héjj” felkiáltással kombinált nyögés szaladt ki.

• Így sokkal édesebb. - mondta elválva. Én meg teljesen kábultan meredtem magam elé, és elkezdődött megfogalmazódni bennem, hogy veszélyesen hat rám, nagyon is veszélyesen.

  Teljesen elkábultam, és mikor észhez tértem a filmnek már vége volt, Nando pedig az ölemben aludt, én pedig tudat alatt a hajával játszottam, és nagyon elzsibbadt minden tagom.

  Óvatosan kikecmeregtem alóla, és arra se ébredt fel, hogy lassan leraktam a fejét egy díszpárnára.

Kinyújtóztattam az elgémberedett testrészeimet, majd belekezdtem az aljas akciómba.

Szépen csendben fölé másztam, pihe könnyűségem miatt a kanapé sem süppedt be. Lassan végighúztam ajkamat fülénél ügyelve, hogy alig érjek hozzá, de a leheletemet még is érezze. Majd mikor nyakába akartam belecsókolni a szemei kipattantak, én meg hirtelen az ölébe huppantam, amire mindketten felnyögtünk. Már csak a kis akciómtól teljesen felizgult.

• Mit művelsz? - kérdezte meg indulatosan. De szemébe nézve tudtam, hogy csak az izgalom, a vágy beszél belőle.

• Nem nyilván való? - kérdeztem vissza, mire elkapta két csuklómat és pillanatok alatt átpördült velem, hogy fölöttem legyen, és egyből ajkaimnak esett. A mérhetetlen vágytól durván csókolt, téptük egymás száját, és ahol tudtuk ingereltük a másikat. Mondhatni mindkettőnkből előjött az állat, de egyáltalán nem bántuk, hisz így még élvezetesebb volt, most erre vágytunk. Egymás után többször is.

Reggel az ágyban ébredtem teljesen meztelenül, persze be voltam takarva egy fehér lepedővel nyár lévén. Jól esett, ahogy a pamut hozzám ért, de valami nagyon hiányzott. Feltornáztam magamat és Fernandot kerestem, mikor nyílt az ajtó azt hittem ő lép be rajta, de nem...

• Dora? - lepődtem meg.

• Jó reggelt. Tesó – szólt ki neki, mire Nando bejött és felmászott hozzám az ágyba.

• Jó reggelt édesem, vagy kis... - megköszörülte a torkát és kijavította -... nagy vadmacskám? - súgta, hogy Dora ne hallja meg, majd megcsókolt. Így már egyből jobb volt.

• Neked is. - mondtam mikor elvált tőlem. De azért egy kicsit szúrósan néztem, most már nem fogom tudni lemosni magamról ezt az éjszakát... - Mi ez a nagy sürgölődés?

• Nekem ma van egy kis dolgom, és nem tudsz velem jönni... ezért Dorára bízlak. Remélem ki fogod bírni.

• Hallottam! Igen, ma velem leszel és nagyon jó lesz. - huppant le mellénk az ágyra,

• Már mennem is kell. - mondta Fernando. - Majd ha végeztem bemegyek érted a Realhoz. - egy gyors csókot váltottunk és már el is tűnt az ajtó mögött.

• Gyorsan kapd össze magad, kint várlak, csinálok kávét, úgy látom rád fér. - mondta Dora és felállt.

• Oké, köszi.. - és kiment, de még hallhatta.

Végül csak sikerült felállnom és elbotorkálnom a fürdőig. Mindenemben izomláz van, amit nem csodálok egy ilyen csodálatos, sűrű éjszaka után... de muszáj ennyire fájnia? - siránkozok magamban, és beállok a zuhany alá, a hideg víz tűként szurkálja minden porcikámat, ahogy bőrömhöz ér, még is másabb a fájdalom az izomláz miatt. Aztán csak sikerült megtörölköznöm és felöltöznöm, és még a konyhába is kijutottam, és leültem az asztalhoz, Dora pedig elém rakott egy bögre tejes kávét... - eltalálta, hogyan iszom, ha iszom... - és leült mellém.

• Mit csináltatok ti az este? Mintha tornádó söpört volna végig a nappalin.

Én meg sugárban köptem ki a számban lévő kávét, és kezdtem el fuldokolni, attól ami félrement...

• Jól vagy? - kérdezte meg aggódva.

• Igen. - nyögtem ki két köhögés között. Miután feltörölte a kávé tócsát vissza leült, addigra már nekem is sikerült abba hagynom a fuldoklást.

• És még rám mondják, hogy perverz, meg szirén vagyok... - forgatta meg szemeit.

• Mert biztos igaz is. - néztem rá a bögrém mögül.

• Én a helyedben nem szólalnék meg, és ha nem akarsz lebukni a járásodon kicsit még finomíts! - kacsintott rám és elment a nappaliba. - Ha megittad mehetnénk is, majd később reggelizünk! - kiabált be.

  Aránylag gyorsan megittam a maradékot, kicsit még jobban összekaptam magam és megkerestem a lakásban Dorát.

• Kész vagyok, mehetünk.

Ő bezárt, majd beszálltunk az autóba és neki vágtunk egy hosszú Real-os napnak.

I lost...

Nem tudom hol kezdjem...
Talán, hogy a múlt ismétli önmagát? De nem, nem szeretném, hogy az újra megtörténjen...
Úgy érzem, hogy beleestem abba a gödörbe, amiből Angyalkát kisegítettük... Csak annyi a bajom, hogy közben esett az eső, ami még mélyebbre mosta és a széle is csúszós. Nem tudok kijönni bármennyire is akarom.
Megint nem találom a helyem a világban... és újra csak a kérdések... minek kellett megszületnem? miért kell lassan 20 éve szenvednem? vajon valóra válnak az álmaim? És bár nem akarom, küzdök ellene, de tudom a választ, hogy soha a büdös életben nem fog valóra válni az álmom, mert én innen származom... ebből a családból... ahol nem hisznek bennem, és annyi mindent ki kell bírnom és lenyelnem.
Elvesztettem a hitemet, az erőmet, mindenemet...
És legszívesebben csak törnék, zúznék, hát ha segítene rajtam. Vagy egy kiadós veszekedés kéne megint itthon... Úgy is az lenne, ha én kinyitnám a számat... De talán a pofonok miatt tudnám, hogy élek és érzek, nem csak egy báb vagyok, aki minden nap csak is ugyanazt csinálja... unalmas a monotonitás... :/
Ma délután a séta a Puskás körül kicsit feltöltött... de hazaérve ugyanott tartok, mint mikor elindultam...

I don't wanna cry alone...
Help me out... Search my light...
Please take me back home'?'...
I don't wanna cry alone...
Someone call my name...

Próbálom én is keresni a fényem...
Dora és Angyalka segít... de ezen leginkább saját magamnak kell túl lépnem...
De köszönöm Nektek! :) Te quiero Chicas! XP ♥

Helyzet jelentés...

Épp nem a legjobb kedvemben vagyok, és már a halálomat akarom... nagyon fáradt vagyok. Ezek a délutáni órák leszívnak... De azért még élvezem. :)
A lényeg, hogy holnap megyek éjjel dolgozni, csak az a bajom, hogy messzire, és ha minden jól megy, és beindul, akkor minden éjjel és hétvégén dolgozni fogok. Naponta három órát fogok aludni akkor... De a meccsért, spanyol tanulásért, utazásért megéri!
Viszont nem tudom, hogy lesz majd a friss, de igyekezni fogok nagyon.
Ha meg nagyon eltűntem akkor egy kórházban megtaláltok...

6. fejezet

Friss illatot érzek! :P:D Végre elkészültem, nagyon megszenvedtem vele, de szerintem egy jó kis fejezet lett, remélem a Ti tetszéseteket is elnyeri! Nagyon örülnék pár véleménynek!

És köszönet Bettnek! ;)

És mint láthatjátok új módszer a szemszög váltásra, kérésre! :)

~ Dora ~

• Bett, állj már meg!- végre megtaláltam, de persze, hogy nem állna meg. - Az Isten szerelmére... Angyalka! - Most már semmiképp sem tud menekülni, karját megragadva, elé kerülök. Először végigmérem az arcát, hát ha látok rajta valami apró jelet, bármit... de semmit nem lehet sem a szemébe, sem az arcán észrevenni... - Te szerelmes vagy a bátyámba! - jelentem ki a nyilvánvalót, amire rájöttem, ha már róla nem tudok semmit se leolvasni.

• Dehogy vagyok az! - tagadja le egyből, így már ő is tudhatja, hogy lebukott, és tényleg igaz, amit mondtam.

• Ne próbáld tagadni! - szólok rá kicsit erőteljesebben, még mindig a karját fogva. Ha nem tartanám így, már biztos nem lenne előttem, és nem állná ki, hogy be kell vallania, és ezzel választ kapjak a felvetésemre.

• Igen, igazad van! - mondja ki végül pár perc csend után. Biztos, hogy küzd magában Vic miatt, ennek nagyon nem lesz jó vége... - Most már tudod, elengednél?

• Igen tudom, és nagy gáz lesz ebből! - mondom ki amit gondolok. Ebből senki sem fog jól kijönni.

• Hát ezt is tökéletesen eltaláltad! És teljes mértékben ki is lettem segítve. - most döbbentem rá, hogy mit is mondtam, mikor már megbántottam.

• Bocs, nem én szerettem bele a saját bátyámba, se máséba... - beszélek ismét meggondolatlanul, és teszek rá még egy nagy lapáttal a nem is kicsi bajára. Én hülye. Még bele se gondoltam rendesen, hogy hogyan is érezheti magát, ebben a helyzetben. Az egyik legjobb barátnőjét összehozta a sors a reménytelen szerelmével... Nem lennék a helyében és minden tényezőt még nem is ismerek... valószínűleg nem is fogom megismerni, ha rajta múlik...

• Kösz, ez jól esett! - merevedik meg szorításomban. Hát tényleg sikerült nagyon megbántanom, már az arcán sem tudja tettetni a nyugalmat. - Ha van valami használható tanácsod keress meg, tudod a számom! - és kezét kirántva enyémből távozni próbál, de még utána szólok:

• Várj! Holnap ebédeljünk együtt! - mire megáll és csak fejét fordítja vissza rám, de tekintetemet elkerüli.

• Még meglátom... de most inkább megyek! - int a fejével mögém, amire megfordulok, és Iker közeledik felém. Mikor visszafordulok Bettnek már nyoma sincs, helyette Fernando és Vic tűnik fel. Ők is felém jönnek, két tűz között érzem magam, sőt három. A sírba fogok kerülni... ha ezt az éjszakát túl élem, pár napos szabit biztos kiveszek és elutazok ebből a diliházból. Fejemet idegesen újra Iker felé kapom, majd tesóékra. Mit csináljak? Egyik „baj” után jön a másik... Nem tudok Ikerre vidáman mosolyogni úgy, hogy Nando is itt van. Még bele se gondoltam mi lesz, ha Ikerrel tesó előtt találkozunk... feszült, ideges vagyok... elegem van.

  Szemem sarkából láttam, hogy Iker megtorpant valószínűleg a zaklatott test tartásomat látva, és lehet, hogy a közeledő barátja miatt is...

  Vicék előbb értek oda hozzám, tesó elengedte Vikit és engem vont magához közelebb.

• Menj oda nyugodtan, és csókold meg! Nem fogom megenni. - mosolyog ő is, és Vic is lágyan, erre keserűen én is elmosolyodom kicsit. Azt hiszi, csak emiatt vagyok feszült, de jobb is, hogy nem tud semmiről, és a tudatlanság ártatlan köde védi őket. Végül elengedve egyből Vicet keresi karjával, testével... mindenével. Sírni tudnék most mindenki helyett...

  Megfordultam és szépen komótosan elindultam Ikerhez, mikor felnéztem rá kérdő szemekkel, de gyönyörű mosolyával nézett le rám, lágyan elmosolyodtam, majd mikor odaértem hozzá magához húzott és lágyan, szerelemmel megcsókolt. Akaratlanul is megborzongtam, és egy pillanatra elfelejtettem minden gondot a világon. Az ölelésébe simultam és nem akartam, hogy oltalmazó karjai közül kikerüljek, itt és most jó, nagyon is.

• Minden rendben? - kérdezi meg Iker elhúzódva, hogy szemembe nézhessen. Semmi sincs rendben... de inkább hazudok.

• Persze, minden oké. Csak elfáradtam. - valamennyire igaz is, hisz én pár óra alatt belefáradtam az egészbe... remélem Bett nem csinál semmi őrültséget. Hirtelen Sergio tűnt fel mellettünk, és Nandoékat is idehívta.

• Szépségeim! - csókolt kezet Vicnek és nekem is. Ő bezzeg kicsattan a jó kedvtől, irigylem, de remélem holnap nem az újságban fog valami baklövés miatt virítani.

• Le lehet szállni... - szólal meg egyszerre Iker és tesó. - a barátnőmről... - fejezik be szintén egyszerre. Méregetik egymást, hogy ez most mi volt. Zavarba jöttek, hogy ugyanazt mondták. Nem kellett több nekünk, mindhárman felnevettünk, ők meg kicsit sértődötten félrenéztek mégis somolyogtak a helyzeten.

• Ti is tudjátok, hogy nem úgy gondolom. A haverok csaja tabu, csak is a szépséges hölgyek barátnői a szabad prédák. - mosolyog vidáman ez a tökkel ütött, gyerek korában tuti nem egyszer fejre ejtették. Valaki rendbe rakhatná már ezt a csapodár srácot...

• Angyalka?! - kérdezi tőlem kicsit feszülten Vic, Fer ölelésében. Lehet, hogy ő sejt valamit ebből az egészből és ezért viselkedik így? Biztosra nem tudhatom, hisz én sem vettem sokáig észre az erős védőburoktól, amit Bett épített maga köré. Vajon mióta szeretheti?

• Elment átöltözni, de lehet, hogy nem marad a partyn. Azt mondta, hogy fáj a feje és kissé elfáradt, de neked üzeni, hogy érezd jól magad – füllentek egy kicsit. Nem hinném, hogy ezek után maradna velünk. Akármennyire is tartja magát Vic kedvéért, biztos fáj neki őket együtt látni…

• Értem... - mondja szinte csak magának.

~Vic~

Hát végül Angyalka egyedül hagyott itt, és még ő kötelezett rá, hogy muszáj maradnom... végig.

• Értem... - mondom halkan, és tovább agyalok, lassan nézek fel páromra. - Nando... - szólítom meg halkan.

• Hm? - búgja a fülembe.

• Esetleg... lehetne, hogy... nálad aludjak? - nyögöm ki lassan. Mostanra jöttem rá, hogy már most többet jelent nekem, mint bárki más. Visszafordíthatatlanul belé szerettem és talán emiatt féltem is bevallani magamnak, hogy ő kell nekem. És ha egy ember tudná, hogy én a vőlegényemmel való szakítás után az ágyába kötöttem ki, nagy ribancnak gondolna... én sem így akartam, hisz egyáltalán nem vagyok ilyen, ilyet nem terveztem, sőt semmit sem terveztem, ami vele kapcsolatos. De jelen pillanatban nem bánom, hogy így történt, mert így kerültünk közelebb egymáshoz. Minden azon az éjjelen kezdődött, és neki köszönhetően vele folytatódott, hogy utánam jött és megkeresett, ami egy legmerészebb álomban sem jutna eszembe... most úgy érzem, hogy az ex-vőlegényem sem léphet képbe, hogy nem félek már egy új és sokkal magasabbra repítő szerelemtől. Csak remélni tudom, hogy ez a szerelem magasan szárnyaló, élettel teli lesz mindvégig. - Bett úgy is itt hagyott... nála van minden cuccom, de nincs kedvem hozzá menni, és ha esetleg már alszik akkor, nem akarom felébreszteni... Hadd pihenjen...

• Már erre vártam! - mosolyog fél oldalas mosolyával és fülem mögött nyakamba csókol.

• És arra gondoltam, hogy holnap elhoznám tőle a cuccaimat, és akkor a tiéd vagyok egy időre...

• Tökéletes... - csap le újra nyakamra.

• Azért kicsit türtőztethetnéd magad későbbre. Nem kevés közönségünk van, nem vágyom arra, hogy újabb címlapokon virítsak... - szólom le egy kissé, eltávolodik tőlem és kétkedőn néz rám, amit nem csodálok, ilyen kibukás után... Nem tudom mi ütött belém, pillanatról pillanatra változik a hangulatom, mint az őszi időjárás... - Bocsánat, elfáradtam, azt hiszem engem is megviselt a mai nap. - nézek rá kérlelően. Fárasztó az élet...

• Semmi. - még mindig tartja a távolságot, és ez irtó rosszul esik. Már teljesen hozzá szoktam, hogy ha vele vagyok, és a közelemben van akkor valamink mindig összeér, és a tudat, hogy így van, megnyugtat, a karjai búvóhelyet adnak és törődést.

• Sajnálom! - mondom ki, mire megcirógatja arcom, ránézek és egyre jobban tudom mire vágyok... csak is Ő rá, egyből cselekszem, megszüntetem a köztünk lévő távolságot, ami keletkezett és hozzá bújok, úgy ölelem, mint még soha. Majd könnyes szemekkel felnéztem az övéibe és még mielőtt megszólalhatott volna lágyan megcsókoltam. Minden érzésemet beleadtam, hogy érezze a csókunkból, hogy szeretem. A hideg rázott a csók közben, még sem bántam, mert jól eső borzongás volt.

  Csókunk közben ő is két kezébe fogta arcomat, én már a csókunkat úgy kezdtem, hogy imádott arcát két tenyerem közé simítottam. Elválva ugyanúgy fogtuk a másikat, míg ő egy megszökött könnycseppet letörölt arcomról és homlokát enyémnek döntve néztük a másikat. Leírhatatlan amit akkor éreztem.

• Ne most romantikázzatok fiatalok! Szobára! - egyszer ki fogom nyírni az biztos.

• Sergio... örülnék, ha eme megjegyzéseidet hanyagolnád... te gyors lövetű! - tudom, hogy a gyors lövetű mást jelent, és megjegyzem nem tapasztalat alapján beszélek... csak a mindennapos nő ügyeire céloztam ezzel...

• Huhúúú. - huhog Iker. Sergio lefagyott, azt se tudja mit szóljon vissza, végre sikerült meglepnem és csendre intenem. Még a végén én fogom jó útra téríteni... Na jó, ezen még nekem is röhögnöm kell.

• Végre valaki, aki bemer szólni nekem. Erre vágytam már mióta, de vigyázz, ezért még kapni fogsz! - mosolyog már újra, őrültek ezek a spanyolok...

• Attól félek én is... - jegyzem meg egy sunyi mosollyal, kíváncsi vagyok mit fog kitalálni a bosszantásomra.

• Menjünk? - kérdezi meg tőlem Fernando, mire csak egy aprót bólintok. - Akkor sziasztok. Hugi, ugye haza tudsz menni? – húzza magához egy ölelésre és egy puszira a húgát.

• Majd én hazaviszem. - ajánlkozott fel a drága első számú kapusunk. Mikor Doratól búcsúztam Fer néhány szót váltott Ikerrel.

• Rendben. Vigyázz magadra hugica.

• Oké bátyus... sziasztok.

• Mit beszéltetek Ikerrel? - kérdeztem rá mikor már távol jártunk a többiektől.

• Csak hogy, ne merje megbántani, és összetörni a húgom szívét, mert akkor gondoskodom róla, hogy csak keresztapa lehessen.

• Brutális vagy, de erre ő mit felelt?

• Hogy nem áll szándékában, nagyon szereti Dorát, és ne aggódjak.

• Akkor én is azt mondom, ne aggódj! Dora már nagy lány, tud magára vigyázni.

• Tudom, de akkor is a húgom marad, akit szeretek!

• Tudom, de ha bármi lesz, van egy bátyja, aki mindent megtenne érte! - adtam egy puszit neki az autónál. Tetszett, hogy ennyire szeretik a másikat, és törődnek egymással, az álmaimban mindig ilyen családot képzeltem magamnak...

Az autóban írtam Angyalkának egy sms-t, hogy ne várjon, nem megyek ma már hozzá. Nem akarok zavarni. Remélem, hamar elmúlik a fejfájása... satöbbi. És utána ki is kapcsoltam a telefonom.

• Fürdeni szeretnék és aludni. - mondtam két ásítás között a házba belépve. Kellemes hely fogadott, nem ilyesmire számítottam, talán egy agglegény lakást vártam legbelül? Nem tudom, de pozitív csalódás ért, volt egy különleges kisugárzása az otthonának, ami miatt egyből megszerettem a helyet.

• Pedig azt hittem, hogy... - ölelt magához hátulról és hajtotta vállamra a fejét. Nem hagytam neki, hogy befejezze, mert tudtam mire gondol.

• Lesz még elég időnk egymással édesem, ne aggódj! - mondtam neki, és nyomatékosítva enyhe jó kedvemet szembe fordultam vele és megcsókoltam. Legalább legyen neki egy kis gyerek nap.

• Enyém először a fürdő! - mondtam, majd hirtelen jött lendületem után meg is torpantam. - öhm... merre is van? - mire ő csak kiröhögött. - Na, nem ér! Gonosz vagy! - vágtam be a durcit.

• Gyere inkább előbb körbe vezetlek! - fonta karját derekamra és úgy húzott maga után. Amikor megláttam a szekrényét egyből benyúltam tőle egy pólót, hogy abba aludjak, de csak nagy harcok árán tudtam megszerezni, de aztán sikeresen kisajátítottam a fürdőjét.

• Jól áll neked a kedvenc pólóm! - jegyezte meg, miután végeztem és megtaláltam szerelmemet a nappaliban.

• Áhá – szóval ezért nem akarta odaadni egyből. - Köszi! - pukedliztem egyet az alját fogva, mintha csak egy ruha lenne rajtam. Félreértés ne essék, nem csak a pólójában parádézok előtte... - Na, csipkedd magad! Nem szeretnék nélküled elaludni! - mosolyogtam el magam.

• Jó, megyek már! De előbb... - ...mindenáron el akarta érni, hogy ott helyben szívinfarktusom legyen, mivel magához rántott ez az idióta, erős karjaival fogva tartott, és akkora hévvel csókolt meg, hogy féltem, még a bugyim is leolvad rólam... - Imádom ezt a pólót, és azt is aki benne van. - jól esett, amit mondott, ezért egy rövid csókkal jutalmaztam, és seggbe rúgva próbáltam a fürdő felé terelni.

A szobájában nézegettem a cuccait mikor végzett, és maga után húzott az ágyba. Ő neki támaszkodott az ágy támlájának, én meg a két lába közé ültem és úgy dőltem neki. Elkezdtünk beszélgetni, de egy idő után csöndbe maradtam és újra Betten törtem a fejemet, közben elkezdtem Fer kezével játszani.

• Min gondolkozol? - most mondjam el neki? Nem tudom, hogy helyes lenne-e. Lehet, hogy csak én vagyok a hülye és a paranoiás...

• Bonyolult... - ez jutott először eszembe. Talán nem faggatózik tovább...

• Próbáld meg elmondani.

• Hmm... ahj nem tudom...

• Kérlek! - ennek a kérlelő hangnak és hanglejtésnek nem bírok ellenállni... végül egy kis hallgatás után még is csak kibukott belőlem...

• Miért pont én?

• Ezt hogy érted?

• Miért én? Van nálam ezerszer szebb lány, messze élünk egymástól... jobb lenne neked egy olyan lány, mint...

• Mint ki?

• Semmi...

• Ha már belekezdtél mondd ki!

• … mondjuk Bett! Gyönyörű, okos, pont olyan aki neked kéne! - csúszott ki végül a számon.

• Te bolond vagy, de az én kis bolondom! Csak te kellesz nekem, és senki más, és hidd el nyugodtan, szebb vagy bárkinél! Dora sokat mesélhetne mennyit lógtam rajta miattad... - nevet fel valószínűleg az emlékeken, képzelem Dora hogy unhatta már. - És Bett... ő a húgom legjobb barátnője... szép nő, ezt bevallom, de semmit nem éreztem vele kapcsolatban soha sem, mi ketten nem illenénk össze.

• Értem. - úgy érzem a szavai lenyugtatták a bennem morajló hullámokat, és így talán sikerül elfelejtenem a dolgot, és annak be tudni, hogy csak én vagyok paranoiás.

• Kicsi féltékeny szerelmem. - búgja a fülembe, de kitaláltam erre a bosszúmat. Egy csókot kezdeményeztem, egy ideig hagytam, hadd érezze magát nyeregbe, de aztán át vettem az irányítást, és még az ajkába is beleharaptam, nem is egyszer. - Hékás, óvatosan! - mire csak angyalian mosolyogtam, mint aki semmiről nem tud, és semmihez sincs köze. - Teeee! Na megállj csak, még úgy is van veled számolni valóm, kis vadmacska!

• Inkább tigris, ha kérhetném! - a mosolyom levakarhatatlan, a rossz kedvem teljesen elszállt.

• Mindegy... - közben fölém tornázta magát és két csuklómat összefogta egyik kezébe, míg testével nagyon kicsit rám nehezedett, úgy éreztem magam alatta, mint egy bűnöző, és valljuk be más gondolataim is támadtak, ami hamar el is szállt, a próbálkozása után...

• Hiába próbálkozol... Nem vagyok csikis!

• Igazán? - kérdezett vissza egy sunyi vigyorral. Hát végül még is csak sikerült találnia egy-két helyet, és még szabadulni sem tudtam, a házat a kacagásunk töltötte be, és mikorra már megkaptam a magamét az ágy úgy nézett ki, mint ahol bomba robbant, de Nando csak magához húzott, eldőlt, egy párnát a fejünk alá gyűrt és egy jó éjt puszi után már a szemét is behunyta.

• Legalább a takaróig engedj el! Nem rég gyógyultam meg, nem akarok újra beteg lenni!

• És ha nem akarlak elengedni?!

• Akkor egész éjjel nem foglak hagyni aludni! Vannak ötleteim! - éreztem a szememben az ördögi tüzet, Angyalka is megmondta, hogy Szadista vagyok... de hát ebben az a legjobb, hogy még élvezem is.

• Meggyőztél, inkább a takaró! - viszont ez a lökött még mindig nem engedett el, magával rántott ahogy felült, majd rajtam áthajolva felvette a takarót, az origami hozzám képest kutya füle... miután újra helyre pakolt... felül levő kezeinket összekulcsolta, míg az alsóval szorosan ölelt, pár perc után már el is aludt, de álmában addig helyezkedett, míg a nyakamba nem szuszogott, és az egyenletes levegő vétele engem is álomba szenderített. Egy csodálatos álomba.

~ Dora ~

• Szia! Azt hittem, hogy nem fogsz eljönni. - jelentem ki óvatosan, miközben leül velem szembe. A köszönést és a szokásos puszit is hanyagolja, tényleg haragszik rám, de nekem nem merné bevallani...

• Itt vagyok, nem?! - vágja ide nekem flegmán. Nehéz beszélgetés lesz, az már biztos.

• Sajnálom, amit tegnap mondtam, nem kellett volna... - de nem hagyja, hogy végig mondjam.

• Ne kérj elnézést olyanért, amiben igazad van! Én voltam olyan szerencsétlen, hogy olyanba szerettem bele, akibe nem kellett volna – mondja hűvösen, amivel megrémiszt. Nem sejtettem, hogy ilyen állapotban fogom látni, hiába próbálja takargatni. Régóta ismerem, de ilyennek még sosem láttam, mindig tartotta magát, most nagyon mélyre került, hogy az álcáját sem tudja rendesen tartani. A napszemüvege is csak azért van a szemei előtt, hogy ne láthassa senki se a tekintetét, mert nagy valószínűséggel most mindent ki lehet belőle olvasni, és nem akarja, hogy bárki is lássa, hogy valami baj van. - Igazad volt, mert te nem szerettél bele olyanba, aki téged sose fog... Neked ott van Iker meg a munkád, inkább ezekkel kellene foglalkoznod, nem pedig az én problémámmal. Majd megoldom valahogy, ahogy eddig is tettem!

• Mindketten tudjuk, hogy már nem bírsz el ezzel egyedül! - mégis már lemondóan rázom a fejemet, mert hiába ugatok neki, nem fog rám hallgatni, a segítségemet meg élet-halál helyzetben sem fogja kérni... - És Santi? Azt hittem, hogy szereted.

• Mint barátot igen, de mint szerelmet nem! Ezt pedig ő is tudja, csak reménykedik abban, ami számomra lehetetlen. Azt hiszi, hogy képes lesz arra, hogy belé szeressek, de már tudom, hogy csak áltatnám magam és őt is, az én szívem másé, mint tudod... - sóhajt fel keservesen, és közben lecsordul egy könnycsepp az arcán. Félek, nagyon aggódok miatta, már átülnék hozzá, hogy megnyugtassam őt és saját magamat is valamennyire, de cselekedetemben megakadályoz egy kézmozdulattal... nem kér belőlem... - Tudom, hogy egy utálatos dög vagyok, amiért kihasználom szegényt, de... őt már az is boldoggá teszi, hogy vele vagyok, pedig ez így nagyon nem jó! Nem érdemli meg, hogy ezt tegyem vele, hiába mondom neki. Nem tehetek róla, hogy nem tudok bele szeretni... sokkal jobbat érdemel, mint én és hiába mondom, hogy külön sokkal jobb lenne, ismét csak üres füleknek beszélek... újra és újra meggyőz, hogy adjak neki egy utolsó esélyt... de most már nem lesz több...

• Bett, én...

• Ne mondj semmit! Igen, beleszerettem Fernandoba és most elég szarul érzem emiatt magam, mert a legjobb barátnőm is szerelmes belé. Akármilyen rossz is nem fogok semmit sem tenni, mivel Vic megérdemli, hogy végre boldog legyen. Te nem láttad, hogy milyen vadállat az exe, míg nálam volt észrevettem, hogy sérülése van... de takargatja és gondolj bele, hogy mikor volt az már! Most a bátyáddal boldog lehet, bízom benne, és nem én akarok az lenni, aki tönkre teszi ezt – teljesen ki van bukva magából az én mindig vidám Angyalkám, fáj így látni. Mielőtt bármit is mondhatnék gyorsan megtörli arcát, majd sietősen magához veszi táskáját, és már fel is áll. - Nem kellett volna eljönnöm... Vedd úgy, hogy nem is beszéltünk semmiről, majd valahogy megoldom az egészet! Szia Dora!

Még néhány percig ültem szótlanul az étteremben, közben kihozták a rendelt kávémat... még jó, hogy lassú a kiszolgálás... pár korty után előkotortam a telefonomat és gyorsan egy üzenetet pötyögtem be...

„ Mindezen, ami megtörtént változtatni nem tudok... Viszont arra kérlek, hogy legközelebb ne helyezz magad elé másokat, a Te életed is ugyanolyan fontos! Küzdj a boldogságodért Angyalkám!”

Yeah! :D

A kereső rókám Pool-ban tündököl, míg az msn-em mostantól Spanyolosban. Gyönyörködök... öhm vagyis írok... nem sokára várható a friss! :)

Sorry

Sajnálom, hogy késik az új fejezet, de se időm, se energiám, se tehetségem... ihletem nem volt írni... Ha minden jól megy hétvégén megírom!
Elkezdődött a suli is, holnaptól munka keresés is... de igyekezni fogok!
Dorci köszönöm szépen itt is azt a pár napot! :P Jó volt nagyon! *-*

5. fejezet...

Megjegyzés: Ismét egy új szemszög került elő. Szürkével Betté!

És tudom, hogy kevés lett ez a fejezet, de ennél többre most nem tellett tőlem, és jobb, mint a semmi. Majd ha megjöttem Szelidi-tóról remélem többel szolgálhatok. A véleményeket meg kíváncsian várom!

~Vic~

A hét gyorsan eltelt. Még az első napokban szenvedtem a megfázás velejáróitól. De most már teljesen jól vagyok. Gyerekként az ember mindig szerette, ha beteg lett, hisz nem kellett iskolába mennie, és plusz törődést kapott... hát nekem ez csak akkor adatott meg, ha a halálomon voltam, és a szülői törődést filmekből ismertem. De néha mégis sikerült kikönyörögnöm a gőzölgő levest, vagy hogy a sulit kihagyhassam pár napig. És most, lassan teljesen felnőtt fejjel egyre inkább utálom a náthát. Csak megkeseríti az ember életét. És most is egyedül kellett leküzdenem...

Viszont a kellemetlenebb dolog az életemben jelen pillanatban az, hogy a véraláfutás még mindig nem múlt el a karomon. Remélem a többiek nem fogják észrevenni, és hogy a Bettnél töltött idő alatt elmúlik és már nyoma sem lesz, de azért a biztonság kedvéért több hosszabb ujjú felsőt pakoltam be. Egyébként nem érdekelne, hogy ki látja, de nem hiszem, hogy jól érintené mondjuk Fert, hisz egyből ide akart jönni, és hogy ha még meglátja, hogy több mint egy hét alatt gyógyuló sérülést okozott nekem az a szemét, nem tudom mit csinálna...

A gépről leszállva Bett már ott várt rám. Fernandonak nem mondtam el mikor jövök és egyelőre nem is tervezem neki elmondani, hogy itt vagyok. Elsősorban Bett miatt jöttem és nem miatta.

Az egyetlen sport táskámat elvéve a szalagról indulok meg Betthez. Nem hoztam sok cuccot, a legfontosabbakat úgy is elhoztam, azt hiszem.

~ Bett ~

A bemutató miatt minden nap ruhapróba van... most kicsivel még a vége előtt sietősen öltözök vissza saját kényelmes cuccaimba, és célzom meg a kijáratot, azért a köszönést nem hagyom ki, sietősen visszaszólok még:

• Bocsi, sietnem kell, sziasztok. - a válaszokat már meg sem hallottam, csak a mögöttem csukódó ajtó csapódását.

Autómhoz érve egyből bedobom az anyós ülésre táskámat és már indítok is. A gyorsaság számomra sose akadály, és szerencsére még a rendőrök sem kapcsoltak le miatta, csak egyszer... De egyelőre pénzbírsággal megúsztam. Most a sietségem oka pedig az, hogy Vicnek nem soká leszáll a gépe. Bár ez a rendőröket nem nagyon érdekelné... De hát sosem szoktam késni és nem is szeretek.

Tempómnak köszönhetően előbb odaértem, mint, hogy a gépe leszállt volna... így csak napszemüvegemben vártam, hogy megérkezzen... ami nem is váratott magára sokat.

Felém közeledve kiveszi füléből a fülhallgatóját, kikapcsolja mp4-ét és elrakja, majd nagy mosollyal folytatja útját hozzám. Tipikus Vic-es viselkedés. Mai napig emlékszem arra, hogy ismerkedtünk össze...

A minden éves nyaralásomat töltöttem anyuval a Balatonon, mikor a szomszédba új tulajdonosok érkeztek. Anyám említette már, hogy megvették a szomszédos telket és hogy ő már találkozott velük. Így mikor megjöttek anyu kötelezett, hogy átmenjek én is. Egy nő nyitott ajtót, beljebb lépve egy férfi is volt ott, és egy aranyos fehér kutya, nem sokra rá egy lány futott ki valahonnan.

• Szia, jó napot. - torpant meg hirtelen a nem várt látogatóktól, vagyis tőlünk. Majd mintha mi sem történt volna, újra mosolygott és elém szaladt. - Viki vagyok és te? - kérdezte. Én először ránéztem anyámra, majd vissza rá. Nem tudtam mit gondoljak róla. Normális vajon?

• Szia, Betti vagyok, de a barátaimnak csak Bett... - adtam meg végül neki a választ a kérdésére.

• És akkor én, hogy szólíthatlak? - fogós kérdés...

• Ahogyan szeretnél. - még nem tudom eldönteni milyen is ő, de azt hiszem meg tudom majd szokni és talán jóban leszünk.

Emlékszem mennyit küzdött, hogy a bizalmamba férkőzzön. Ez volt már 9 éve és mai napig jóban vagyunk. És most lehet egy pasi miatt fog tönkremenni a barátságunk... Véget kell vetnem ennek, hogy olyan miatt szenvedek, aki már tényleg nem lehet az enyém...

Útközben eldöntöttem, hogy visszaérve felhívom és beszélek Santiagoval. Nem mehet ez, így tovább...

Hazaérve megmutattam Vicnek a vendégszobát és, hogy mi hol van, hisz még nem járt nálam.

Majd a saját fürdőmbe mentem, hogy lefürödjek és felfrissüljek. De előtte még felhívtam Santit. Tudom nem szép dolog telefonon szakítani, de nem tudok a szeme elé kerülni, azok után hogy mit tettem és mit fogok még tenni vele... hisz nem ezt érdemli... egy sokkal jobbat érdemel nálam!

• Szia Santi! - köszönök neki.

• Szia. Baj van? - általában a hangomon se lehet észrevenni, ha bajom van. De mégis a közelemben levők mindig rá tudnak jönni... az már más kérdés, hogy sokszor lájtos verziót mondok el nekik...

• Mondhatni. Nem bírom. Szakítsunk! Azt hittem idővel könnyebb lesz, és jobban foglak tudni szeretni, de nem megy. Sajnálom.

• Bett... szívem, ne csináld ezt.

• Te is tudod jól, hogy mást szeretek...

• Tudom... de adj nekünk még egy esélyt. Jobban fogok igyekezni, hogy belém szeress és elfelejtsd azt az illetőt.

• Nem tudom Santi... nem.

• Kérlek! - esdekel kisfiús kérlelő hangján, azt is megmerném kockáztatni, hogy már könnyezik.

• Nem tudom... lehet. Még pár nap gondolkodást kérek. De ha igent mondok és még egyszer így fogom érezni magam, nem lesz több esély.

• Nem is lesz szükség több esélyre szerelmem. - mondja bizakodóan. Nem értem, hogy tud úgy szeretni, hogy közben tudja mást szeretek. Jó, őt is szeretem, de annyi minden nincs meg benne, ahhoz amitől elalélok...

• Rendben, majd hívlak... szia.

• Szia.

Letéve telefonomat az asztalra, megyek a fürdőbe. A tükörbe nézve vettem csak észre, hogy a könnyeim folynak. De pár perccel később a zuhany elmosta az égető könnyeket, és nem maradt meg más, csak az üresség.

~ Vic ~

Éppen Angyalkához tartottam, hogy megkérdezzek tőle valamit, mikor meghallottam, hogy telefonon beszélget, nem akartam zavarni. De mikor meghallottam, hogy mást szeret, leragadtam és a gondolatok szélsebesen száguldottak a fejemben. Tényleg nem akartam hallgatózni, és emiatt rosszul érzem magam, főleg az elhangzottak miatt. Nem tudom ki lehetett az, aki miatt Bett így kikészült. De sajnos van egy sanda gyanúm, és akkor minden összeáll...

A bemutató napja lassan jött el... Eddig Bettel várost néztem, vagy bevitt a próbákra, csak hát én se vagyok teljesen önmagam a beszélgetés óta, hisz állandóan jár az agyam, hogy mi legyen, mi lesz velem... velünk, a jövőben.

Mi már korábban a helyszínre mentünk Angyalkával, míg őt sminkelték, meg készülődött addig én lófráltam és nézelődtem. A kifutó a vízben van, és szemkápráztatóan van megvilágítva minden. Érdekes és szép lesz az biztos.

~ Dora ~

• Fiúk, fiúk, csönd legyen! - szól rájuk az edző. De nem nagyon használ...

• Fogjátok már be! - emelem fel a hangomat, és lám hatásos. Már mindenki ránk figyel. - köszönöm – váltok vissza a normális hangszínemre. Az edző meg csak a fejét csóválja, hupszi. De hát csak így lehet rendet tenni ennyi pasi között...

• Dora ismerteti veletek a programokat. Figyeljetek!

• Oké főnök! - halljuk a választ kórusban és bele is kezdek.

• Holnap lesz egy jótékonysági bemutató, amin részt kell vennie – nézek bele a papírjaimba – Sergionak, Ikernek, Gutinak és Raulnak. Az illedelmes feleteket elvárjuk, mivel firkászok is lesznek... - és folytatom a heti rendjük ismertetését. A végén a papírjaimat szedegetem, mikor Iker mögém lép és átölel. A színinfarktus kerülgetett, mivel semmilyen neszt nem hallottam, azt hittem már mindenki kiment és csak én maradtam.

• Holnap te is ott leszel? - kérdi.

• Igen, Bett engem is meghívott. Ha gondolod mehetünk együtt is, ha nem zavar, hogy a többiek mit gondolnak.

• Szerinted mióta noszogatnak már, hogy lépjek? Elég régóta...

Az ölelésben felé fordulva arcomon egy csábító mosollyal mondom neki:

• Nézzenek oda! A Real Madrid és a Spanyol válogatott első számú kapusa fél egy lánytól! - Erre még jobban magához ölel és szinte a számba suttogva védi meg magát.

• Nem félek én egy lánytól sem, de egy ilyen szirént, mint te vagy előbb jobb megpuhítani! - kapok egy gyors szájra puszit és már el is tűnt a többiek után, hogy az edzésről el ne késsen.

Másnap én már majdnem teljesen kész voltam, mikor Fernando még mindig a tévé előtt ült.

• Te nem jössz? - állok meg előtte.

• Minek? Inkább nézem a sorozatomat.

• Arra lesz időd később is, vén tata. Na gyere már! Vic is ott lesz!

• Hogy mi? - ha egy széken ült volna most tuti a földről kaparnám fel, még jó, hogy a kanapém jó széles.

• Jól hallottad! - rakom be a fülbevalóimat közben.

• De hát...

• Szedd már össze magad!

• Oké anyu... - ironizál, de már el is tűnt a fürdőajtó mögött... De arra kíváncsi vagyok mit fog kapni Vic, hogy nem szólt róla, hogy itt van már pár napja.

Mikor odaértünk már vagy százan voltak, a fiúk interjúkat adtak, még tesót is elkapták. Azt a fancsali képet, amit akkor vágott remélem sikerült lekapniuk. Tuti bekereteztetném.

Megnéztem, hogy a srácokkal minden rendben megy és miután megbizonyosodtam róla, hogy semmi gáz nincs, elmentem megkeresni a helyünket.

Tudtam, hogy Angyalka három jegye egymás mellé szól, a fiúkat meg direkt mellénk rakták miattam. A székekhez érve levettem a kis ajándék tasakot és körbe néztem. Vic sincs itt még.

• Jó estét! Kérem foglalják el helyeiket, a bemutató öt perc múlva kezdődik. - mondja be a felkonferáló.

Mindenki megtalálta a helyét a srácok közül. Vic késett egy kicsit, biztos bent volt hátul. Már csak egyedül tesó és köztem volt hely neki. A többieknek köszönt, nekem puszit is adott, majd leült. Fernando végig figyelte, a szemében látom már a szerelmet és a csíntalanságot. Vic tényleg nem fogja megúszni. Azt hiszem ki is találta már a tervét a mosolyából ítélve. De Vicet feszültnek érzem. Valami van... vagy lesz.

~ Vic ~

Bettnél voltam hátul mikor szóltak, hogy menjek a helyemre. Kiérve láttam már, hogy ott van egy pár Realos, Dora és Fernando. Az első sorban közéjük kell leülnöm... Köszönök nekik majd leülök. Nando meg csak mosolyog. Majd egy lágy puszit ad az arcomra, hagyom magam hisz jól esik és lágyan elmosolyodom. De belülről még mindig feszengek.

Lekapcsolták a tér világításokat és azokat, amik a modelleket világítják meg felkapcsolták.

Abban a pillanatban, hogy ez meg történt Fer megfogta a kezemet, míg szemem sarkából láttam, hogy Iker is így tett Doraval. Rájuk néztem, és Doraval egymásra mosolyogtunk. Én inkább keservesen, hisz még mindig nem tudok semmit, és a mosolyom mögött egy cseppnyi irigység is lakozhatott, ahogy láttam, hogy boldogok és nincs semmi problémájuk...

Angyalka gyönyörűen szelte a kifutót, főleg egy fehér ruhában , nem véletlen kapta az angyali nevet. A kisugárzása színt visz az egészbe és nem csak két lábon járó, zörgő csontvázakat látok magam előtt...

A bemutató végeztével lesz még egy fogadás, amire meg vagyok hívva. És Angyalka megfenyegetett, hogy le ne merjek lépni! Ez nehezen is ment volna, mert ahogy felálltunk és szétszéledt a tömeg Dora karon ragadott és egészen Bettig húzott. De ezen már meg sem lepődök.

• Képzeld, ahogy lekapcsolták a villanyt Iker megfogta a kezemet.

• Na az tök jó. - mondja mosolyogva Bett. Szegénynek még egy kicsit pihennie se volt ideje.

• De nem csak ő ilyen lovagias. Fer is megfogta Vicét.

A levegő egyből rideggé vált körülöttünk. Bett valószínűleg Nando miatt fagyott le, én meg az egész miatt...

Bett elnézést kért, hogy még dolga van és már el is tűnt a szemünk elől.

• Ez nem jó. - ejti ki a szavakat Dora. És ő is eltűnt az ember rengetegben.

Én meg mondhatni értetlenül állok az egész előtt. Még nem sikerült semmit sem összeraknom rendesen és csak sejtéseim vannak.

Értetlenkedésemből Nando megjelenése húzott vissza.

• A húgod nagyon furcsa tud lenni. Angyalkától már megszoktam...

• Tudom, ne is foglalkozz velük. - majd elém lép, lehajol hozzám és egy lágy, mégis vággyal teli csókkal ajándékoz meg. Egyelőre belefeledkeztem mindenbe és csak a csókjának éltem.

  Abban a pillanatban nem zavart már senki és semmi... de minden jó pillanatnak vége szokott lenni.

~ Dora ~

Természetesen észrevettem, hogy Bett rideggé vált, és tesómat figyelte. A sok elolvasott könyvnek hála egyből leesett minden. Bett szerelmes tesómba. Mikor elment, kicsúszott a számon, hogy:

• Ez nem jó. - mire Vic értetlenül nézett, de nem akartam neki elmondani. Eltűntem Bettet keresni, hogy beszéljek vele.