Csak, csak készen lettem ezzel is! :) Szórakozgattam egy kicsit a képszerkesztővel és az új fenti kép lett az eredménye, annyira nem lett jó szerintem. De azért haladás. Viszont a Mester akkor is Bett marad! És igen tudom utálod, hogy így hívlak! XP
Örülnék, ha legalább a fejezet aljánál lévő egyik kis kockát kipipálnátok véleményetek szerint! Kommentet és chatben is szívesen várok bármi nemű dicsérést. Na jó csak szórakozok, dicsérni nem kell, de a Ti véleményetekre is kíváncsi lennék, hogy Ti mit láttok bele a történetbe, és hogy fejezetről fejezetre mik az elképzeléseitek, hogy így nekem is egy löketet adjatok illetve akár ihletet! :)
Apropó jut eszembe... mint nem rég említettem elértem a 100 oldalt. 44589 szóval. Igazából nem tudom ez sok vagy kevés-e :$ és 11617 látogatót számlált idáig a rendszer, bízom benne, hogy ez a jövőben ugyanígy nőni fog és visszajártok! Thank you! :D
Na jó megint befogom a lepénylesőmet... Jó olvasást, remélem hoztam a szintet... Tartogatok én még meglepetéseket [ elvileg ]
~ Vic ~
- Mit szeretnél? – veszem fel és kérdezek bele egyből.
- Neked is szia! – köszön bele a volt vőlegényem...
- Inkább azt mondd mit akarsz! – próbálom meg belőle kihúzni azt, hogy miért telefonálhatott. Egyáltalán miért vagyok olyan szerencsétlen, hogy kómás állapotban felvettem?! Mindegy, késő bánat...
- Látom hazaértél. Hol voltál? – na a vérnyomásom már egyből az egekben.
- Semmi közöd hozzá – erőltetek nyugalmat a hangomra.
- De, mert a vőlegényed vagyok...
- Nem vagy a vőlegényem, se senkim. Fogd már fel! – szakítom dühösen félbe.
- Azért hívtalak, mert találkoznunk kell az ügyvédemmel. - mintha meg se hallotta volna mit mondtam.
- Minek? - kérdezek rá flegmán.
- A házassági szerződés miatt, más különben én nem veszlek el.
- Nem is kell... – nyomom ki a telefont.
Utána még vagy ötször próbálkozik, de nem veszem fel. Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen fél őrültbe voltam szerelmes. Miért nem tudja felfogni, hogy vége van? Hogy én nem akarok már tőle semmit? Hogy mással vagyok? Minél előbb kell vennem egy új SIM kártyát, hogy új számom legyen. De sajnos, akkor is tudja, hogy hol lakom, és merre járok. Valamit lépnem kell, hogy békén hagyjon. Ez az egész nap szar úgy ahogy van. Bocsánat nem az egész, hanem csak mióta felültem arra az átkozott gépre...
Újra elkezd rezegni a telefonom, már rég kikapcsoltam volna, de Eszti miatt nem tehetem, mert bármikor kereshet, nem foglalkozom a rezgő készülékkel, de mikor már erősödik a beállított csengőhang már tudom, hogy más keres, és az a valaki Fernando.
- Szia... – veszem fel még mindig nyugtalan állapotban.
- Azt hitted, hogy nem veszem észre, hogy mindkét pólóm hiányzik? – kérdezi élénk, vidám hangon egy csöppnyi megjátszott felháborodással megfűszerezve.
- Hát több időre számítottam, míg észre veszed. De majd legközelebb visszakapod. Mondjuk ezért is kell a leghamarabb találkoznunk.
- Mi a baj? – veszi észre szinte egyből, csak a hangomból és komoly hangnemre vált.
- Nem rég hívott az ördög, én hülye meg felvettem...
- Mit akart? – érzem a hangján, hogy ha nem mondanám el, képes lenne egyből iderepülni. Már csak azért is, mert az ördög újra megjelent.
- Össze-vissza hablatyolt. Hogy látja itthon vagyok. Hol voltam? És hogy találkoznunk kell az ügyvédjével, házassági szerződés miatt. Nem volt képes meghallani, hogy én azt mondom ő egy senki számomra.
- Esküszöm egyszer lássam csak és nem éli túl – dühöng Fernando is.
- Á-á, szívem. Figyelj rám! Nem kell vele foglalkoznod, és nekem sem. Holnap intézkedem és új számom lesz, majd arról felhívlak vagy elküldöm az új számot. És ha még egyszer a közelembe jön, nem érdekel mit csinál újból fel lesz jelentve! Meg, ahogy hallom tönkre teszi saját magának az életét, nem szükséges, hogy a kezedet bemocskold.
- Jó, de én csak szeretnélek megvédeni.
- Tudom, és köszönöm és ezért is szeretlek! – hála neki én már lenyugodtam és mosolygom. – Amúgy tényleg jó ötlet az előző...
- Mi? – kérdez vissza, biztos elvesztette a fonalat, vagy ő még nem nyugodott meg.
- Az, hogy ha kell a kedvenc pólód, akkor érte kell, hogy gyere! – húzom féloldalas mosolyra számat, azt hiszem ez az ő hatása, hogy rám ragadt ez a szokása.
- Oké, akkor holnap ott leszek érte!
- És csak a pólóért jönnél?
- Persze, de lehet azért is, akin remélhetőleg rajta lesz.
- Jó, akkor inkább nem adom oda a másik barátomnak szuvenír gyanánt. – cukkolom és küszködök, hogy visszatartsam még egy kicsit a nevetést.
- Te meg szólj, ha jössz, hogy még el tudjam küldeni a feleségem Hawaiira. – vág vissza, de nem válik be.
- Háhá, ha feleséged lenne, akkor arról már rég tudnék, sztár vagy aranykincsem, akinek a magánélete nem igazán van titokban.
- Te meg a barátnőm, így hogy ha te félrelépsz a világ bármelyik táján, én is tudni fogok róla!
- Akkor ezt megbeszéltük, még jó, hogy nem lesz sok munkájuk a paparazziknak a nem is annyira titkos szeretőm után kutatni.
- Miért nyilvánosság előtt csináljátok? – érdeklődik meglepettséggel a hangjában.
- Hát tudtommal azt mi még nem próbáltuk, de hogy ha nagyon nagyon szeretnéd és a sárga földig leitatsz, akkor talán lehet róla szó.
- Most, hogy mondod azt hiszem láttam már azt a fazont és most beugrott a kinézete. Szőkés hajú, szeplős és izmos. De hát én jobb pasi vagyok annál! – nyomja meg az utolsó mondatot majdnem hogy felkiáltva.
- Nem igaz. – mondom halál nyugodtan.
- Mi? – akad ki.
- Jól hallottad! – húzom még egy kicsit az idegeit.
- De hát miért? – kérdez rá, és eljátszok a képzelettel, hogy már lassan könnyes szemekkel kérdezi előttem ülve csak, hogy olyat mondjak, ami az ő kedvére van.
- Te mindenkinél jobb vagy! – adom a megnyugtató választ. A világon több száz lánynak ő az ideálja, a megtestesült Adonisz, de hát akkor is én vagyok a szerencsésebb, mert engem szeret.
- Azért! Különben tényleg nem tudom mit csinálnék veled...
- Még gondolkozz rajta és ha kitaláltad, szólj, hogy meggondoljam miket ne csináljak! Jó?
- Megbeszéltük. És mit csinálsz este?
- Jön Eszti, a fogadott húgom. Basszus! – nézek rá az órára, és látom, hogy nekem már indulnom kéne. – Most rohannom kell, majd beszélünk! Szia – rakom le a telefont és kezdek el kapkodni. Felveszek egy kapucnis pulcsit, telefon, pénztárca zsebbe, kulcsok kezembe, és már száguldok is le az autóhoz. Szerencsére ilyenkor már kiürülnek az utcák és normális tempóban sikerült eljutnom a Keleti pályaudvarig kicsivel több, mint öt perc alatt. Leparkoltam és rohantam is be előre, hogy megnézzem hányas vágányra érkezik a vonata, de mire odaértem ő már ott állt.
- Szia hugi! Bocsi, nem figyeltem az időt. – ami tényleg igaz.
- Szia. Nem gond, én is most értem ide.
- Akkor jó. Jó újra látni – ölelem magamhoz.
- Téged is, egészen kivirultál.
- Azt azért nem mondanám, de lehet azért látod így, mert nem rég Fernandoval beszélgettem, azért is késtem. – vallom be az igazságnak a másik felét.
- Áhá, és mesélsz? – kíváncsiskodik, közben elindulunk a parkoló felé.
- Mit?
- Mit, mit? Hogy milyen volt? – le sem lehet lőni... főleg, hogy nem hoztam lőfegyvert... na jó, nem bántom, szeretem.
- Kibírod míg hazaérünk?
- Talán.
- Jó, mert még vásárolni is megyünk.
- Ne már – nyafog, de nem hat meg.
- Ha nem akarsz éhen halni akkor muszáj.
Nem nagyon néztem körül otthon, hogy mik vannak, de amiből ettem abból is már alig volt, és anyut ismerve, vagy nem főz még pár napig vagy olyat csinál, amit nem eszünk meg. Az útközbe eső bevásárló központban bevásárolunk mindenféle alapanyagot, ami otthon kifogyott és egy-két nasi is belekerül a kosárba.
Aránylag hamar kijutunk és megyünk is újra az autóhoz, hogy most már tényleg haza felé vegyük az irányt, a még inkább megpakolt csomagtartóval.
A ház előtt leparkoltam, hogy kevesebbet kelljen cipekednünk, mert azért vettünk pár dolgot, de hát ilyen a vásárlás, pár dolgot akarsz, de még is több cuccal távozol... nem jó dolog a vásárlás, és a csajok még is élvezik. Meg lehet én is önfeledtebben vásárolgatnék, ha lenne minimum hat számjegyű bankszámlám, de még az sem tenne boldoggá és önfeledté. Engem nem tesz boldoggá a vásárlás, csak akkor, ha olyat veszek meg, amit régóta szeretnék, vagy egyből oda vagyok érte. De hogy naphosszakat járjam a butikokat, nem az életcélom. Mondjuk, ha elvégzem a szakmámat, akkor lehet ezt kell majd csinálnom, viszont akkor hivatásból.
Felvittük a negyedik emeletre a cuccokat, lefürödtem, majd hugi is, már eléggé fáradt voltam, de átöltözve pizsibe leültünk még a kanapéra két bögre kakaó társaságában és hugi újra elővette a faggatózós énét.
- Na mesélj már, mi volt? – nyaggat.
- Levegőt vehetek?
- Nem! – vágja rá rögtön.
- Jó. – és tényleg nem vettem több levegőt.
- Hülye, már lilul a fejed, nem áll jól! – fellélegzek és kinyújtom rá nyelvemet. – Mesééééééééélj! – nyújtja el.
- Igazából nem tudok mit.
- De! Merre jártál? Mit hoztál nekem? Kikkel találkoztál?
Neki kezdtem a mesélésnek, hugi néha belekérdezett, hol röhögött, vagy ámult.
- És nem nagyon láttam olyat, amit hozhatnék neked. Sajnálom, majd legközelebb.
Kicsit elszontyolodott, de legalább sikerült rávennem az alvásra. Személy szerint én hulla
vagyok. Esztinek még gyorsan felhúztam egy tiszta ágyneműt, és befeküdtünk a nagy
franciaágyba. Én természetesen Fernando pólójában, mert legalább ennyi itt van velem
tőle.
~ Eszti ~
Reggel mikor felébredtem egy csomag volt az ágyam mellett az éjjeli szekrényen.
- Mi ez? – nézek kérdőn belépő fogadott nővéremre. Fura, hogy ő már fent van, általában én szoktam hamarabb kelni.
- Rosszul hitted, ha úgy gondoltad tényleg nem hoztam neked semmit Madridból. – mondja mosolyogva.
Elmosolyodom én is, mert tényleg azt hittem nem hozott nekem semmit és még el is hittem neki, pedig ismerhetném már annyira, hogy mindig hozott nekem valamit onnan ahol járt. A ragasztókkal nem bíbelődök egyből tépni kezdem a csomagolást. Viki pedig jót mosolyog rajtam. Egy nehéz dolog esik ki belőle majd követi egy másik is. És még mindig maradt benne valami puha. Megnézem a két kiesőt, az egyik egy Real Madrid könyv igaz spanyolul, amit még nem igazán értek, a másik egy Real borítós, kemény kötésű füzet. Eddig imádom őket. Kiveszem azt, ami a csomagolásban maradt és kihajtom.
- Atya Úr Isten! Ez egy Sergio mez! Köszönöm! Imádlak! – szorongatom magamhoz.
- Á még nem igazán. Fordítsd meg!
- Nem hiszem el! Hogy sikerült tőle aláírást szerezned? – kérdezem bár szinte teljesen felesleges, mivel az egekben szárnyalok a boldogságtól. Életem első és utolsó futballista szerelme, nővéremnek köszönhetően, hogy belevitt a "rosszba". Anyuék emiatt sem szeretik... De nem érdekel most anyu, van egy mezem! Eredeti! Aláírt! És repülök is a nyakába, hogy megöleljem.
- Hát közeli kapcsolatba kerültünk... – neveti el magát és elmeséli nekem, hogy mikor vette meg, és hogyan sikerült Sergioval megegyezniük a becses autogramjáért. Az is vicces volt, szinte az egész válogatott felajánlotta, hogy inkább ők aláírják Sergio mezét, minthogy tovább egyezkedjenek.
Viki csinált a tegnap bevásárolt holmik egy részéből reggelit, és leültünk enni, nyugodtan ettünk volna, de megszólalt Viki telefonja.
~ Fernando ~
Vic már hazaért, én már itthon vagyok már két órája. Mint ahogy számítottunk rá, Davidot tényleg be kellett engednem. Mivel nekem sem volt jobb dolgom, visszaültem a tévé elé és David is mellém ült. Neki kezdtünk beszélgetni, így a műsor csak háttér zajként szolgált.
- Nem értem válást akart most meg azt mondja menj vissza, elvégre az a te lakásod és, hogy így legalább a gyerek mellett lehetsz. Normális ez? Épp azt szajkózta, hogy nem akar egy olyan apát a gyerekének, aki nem tud mellette lenni, erre a megoldás a válás, hogy te semmiképp ne lehess többet a kicsivel. És most meg elő áll azzal, hogy menj vissza oda lakni, és így persze gondoskodhatsz majd róla, meg a gyerekről. Na jó, most már értem, a pénzed kell neki, nem Te! Fél, hogy egyedül nem tud majd gondoskodni a drága szerelmetek gyümölcséről.
- Kösz, hogy rávilágítasz a tényekre haver...
- Jó, bocs. De igazam van nem?
- Igen, erre már én is rájöttem a mai nap folyamán.
- Mindig is furcsálltam Patriciát...
- Befejezted a volt feleségem, és egyben a lányom anyjának szidását?
- Bocs... mentem aludni. – inkább leléptem, mert eléggé harapós kedvébe lett barátom. De most legalább kicsit visszakapta azt, amit ő művelt Viccel.
Igazából még aludni nem is akarok. Bementem a szobába, és olyan üresnek érzem. Nem látom szerelmem cuccait, nincs meg a tudat, hogy ha itt nincs, akkor kint van a nappaliban, vagy a konyhában, vagy éppen a fürdőben... meztelenül. Nyelek egy nagyot, mert mi tagadás hiányzik, hogy nem legeltethetem rajta a szemem és nem ölelhetem magamhoz. Eldöntöttem, hogy lefürdök és utána felveszem a kedvenc pólóm, ami rajta volt utoljára. Lassan zuhanyoztam, mivel nem kellett sehova se sietnem, sem senkihez... boxer alsóban mentem vissza a szobába és felforgattam már az egész szobát a pólóért. Még az ágy alá is benéztem, ahol minden mást találtam. Egy több éves pornó újság is kezeim közé akadt. Atya ég, hogy én ilyeneket képes voltam megvenni... de ez azt hiszem még tini koromból van. És nem nem ragadnak a lapjai... Azt hiszem ráférne a szobára egy nagytakarítás, majd egyik nap nagy unalmamban megcsinálom és kidobálom az ilyen vackokat. Még egy üveg félig megivott alkohol is található itt. Na ez tuti David által került ide, a nagyon bebaszcsizós női szóval élve, én ilyesmivel már nem élek. Néha iszok nem tagadom, de mértékkel. Már nem esik olyan jól, mint fiatalabb koromban. Ez az üveg is kidobandó dolgok listájára megy. Mondjuk én is jó vagyok, nem hogy most kidobnám őket, inkább visszarakom, de így legalább legközelebb lesz, mit csinálnom, csak el ne felejtsem. A túl oldalon láttam egy ruhának tűnő valamit, átmásztam a másik oldalra és kivettem. Vic egy topja volt, hát valamit mégis csak itt hagyott magából. Az én pólómat viszont meg elvitte... mindkettőt.
Most már nem is törődök azzal, hogy valamit is felvegyek felülre, felfekszek az ágyra a toppal a kezemben és tárcsázom a tolvajt.
Furcsa, hogy egyből érzékelem, hogy nyugtalan. És, ahogy meg tudtam miért én is egyből fel lettem húzva. Tanácstalan vagyok abban, hogy nem tudom mit kellene tennem, hogy megvédjem a szerelmemet egy elmebeteg állattól. És ez csak még jobban bosszant és még inkább szeretném kivonni a képből azt az utálatos személyt, akit most már csak az ördögnek hívunk...
Végül Vicet hallgatva én is lenyugodtam és elterelte a gondolataimat. Egészen elbeszéltük az időt és jót röhögtem rajta, amikor szitkozódva elszáguldott. Kár, hogy nem láthattam. Unalmasan és forgolódva telt az éjjelem, és reggel nyúzottan ébredtem, az is hiányzott, hogy Vic nem főzött friss kávét.
- A fenébe is, hogy fogom én ezt kibírni?! – sóhajtok, és alkaromat a homlokomra rakom.
~ Vic ~
Azt hittem ismét az Ördög zaklat, de nem. Mikor megnéztem ki a telefonáló meglepődtem egy egészen kicsit. Hirtelen döbbenetemből feleszmélve inkább gyorsan felvettem.
- Hola Dora – köszöntöm spanyolul. Mire ő csak hadar és hadar. – Ezt most kérlek mondd el újra, lassabban és érthetőbben.
- Nem igaz, hogy nem figyelsz rám.
- Figyelek, de nem vagyok gép puskaszájú beszédre állítva kora reggel, bocs. – célzok a hadarására. - Szóval? – Immáron lassan és érthetően vázolja nekem a szitut, én pedig ismét ledöbbenek.
- Nem tudom mi történhetett. Megpróbálom én is mindjárt elérni! Visszahívlak majd...
