2011. március 7., hétfő

11. fejezet

Na ez is elérkezett. Tudom nem ezt ígértem, de hát így jött össze. Sorry. Meg hát mi számít pár napnak? :P Nem tudom igazán milyen lett, szerintem inkább vicces. Véleményeket még mindig szívesen várok! ;)


~ Vic ~


Reggel későn ébredtünk fel, hiszen későn is aludtunk el. De nem baj így legalább nem leszünk hullák az esti bulin. Az ébresztőm nem volt valami kellemes… arra ébredtem, hogy zsibbad a jobb karom és megmozdítani se bírom… mondjuk otthon is, ha alvás közben elzsibbad a karom a másikkal szoktam pakolgatni, hogy normális helyzetbe kerüljön és újra meginduljon benne a vérkeringés és elmúljon, de most hiába kutattam másik kezemmel nem találtam a zsibbadtat. Kénytelen voltam kinyitni a szemem és akkor láttam miért nem tudok semmit se csinálni… Fernando hason aludt, a kezemet maga alá gyűrve és egyik kezével azt szorította. Aranyos volt meg minden, de bár ne zsibbadna ennyire… na de nekem kell még a kezem! Ballal belecsíptem meztelen oldalába, igen meztelen, mert még meleg van és csak egy alsóban alszik. Azonnal felugrott jobb karomat is magával rántva, még jó hogy nem érzem. De általában ilyenkor tud a legjobban megsérülni az ember és azt meg nem akarom.
- Jó reggelt! – köszöntöttem.
- Szebbet és jobbat és kellemesebbet! – morogta. – Miért kellett ez?
- Azért, hogy add vissza a karom! Ha azt akarod, hogy a tiéd legyen, azért örülnék, ha előbb megkérnéd! – vigyorogtam.
- Hogy mi? – nézett rám bambán.
- Nézz le! – lenézett és észrevette, hogy még mindig a kezemet fogja.
- Ja, bocsi. – engedte el, de még mindig zsibbadt, így az úgy hullott le, mintha teljesen élettelen testrész volna. Kicsit meg is illetődött.
- Semmi. – pakoltam szószerint az ölembe és elkezdtem masszírozni, hogy visszatérjen belé a vérkeringés. Közben Fernando átvette tőlem, azt hiszem azért ő ebben jártasabb, egy biztos, hogy jól masszíroz.
- Jobb már? – nézett fel rám.
- Ühüm. Köszönöm. – felhúzta arcához kezemet, és a tenyerembe egy kis csókot lehelt.
- Mit is mondtál? Enyém lehet a kezed, csak meg kell kérnem? – vigyorgott sejtelmesen.
- Hülye vagy, csak szórakoztam. Te meg lökött lennél, ha képes lennél megkérni a kezemet, több mint egy hónapos ismeretség után.
- Én is vicceltem. – röhögte el magát. – És ki mondta, hogy gyűrűvel kérném meg a kezed?
- Lökött! – nyújtottam ki rá nyelvemet, de magához húzott és megcsókolt. Na ezért ne add sose egy férfi kezébe a tiédet, mert még a saját előnyére fordíthatja. Mocsok, kis galád… de ettől függetlenül ugyanúgy visszacsókolom, hisz szeretem, imádom őt. Visszadöntött az ágyba, és miután elhagyta ajkamat fülem tövét és nyakamat puszilgatta. – Drágám! – erre belehümmög a nyakamba… - csak úgy szólnék, hogy David a másik szobában van!
Komótosan felkelt rólam, kiment az ajtón, és egy perc múlva vissza is ért.
- Nincs itthon. – fogta bezárta az ajtót, visszajött, és rám ugrott.
- Áááh, te őrült! – röhögtem fel. Még csikizni is elkezdett, áruló... Mikor végre abba hagyta könnyes szemmekkel néztem fel szemébe a nevetéstől. – Gonosz vagy!!
- Csak épp annyira, mint te! – Mi? Hogy én gonosz? Olyan nincs! Na jó de… de ő még nem is kapott a gonoszságomból. Bett is mindig azt mondja, hogy szadista vagyok. Azért kicsit igaza van, mert mégis csak élvezem egy kicsit a gonoszkodást, muhaha…
Kitöröltem szemeimből a könnyeket, és mikor újra a fölém tornyosulóra néztem nem bírtam ki, hogy ne húzzam le magamhoz egy csókra.
Lágyan, lassan simogatott, szeretgetett. Teljesen belemelegedtünk, de megálltam mikor egy kisebb csattanást hallottam meg kintről és egy “hogy a franc…”-ot.
Majd egy kopogás az ajtónkon.
- Tudom, hogy fent vagytok. Én elmegyek egy kicsit. – mondta David az ajtón túlról, majd hallottuk is a bejárati ajtó csukódását.
- Nincs itthon, mi? – néztem fel Fernandora, száját féloldalas mosolyra húzta.
- Hát most már biztos nincsen. – somolygott.
- Nem normális… - sóhajtottam. Megpróbáltam kimászni alóla, de nem jött össze.
- Hova? Hova?
- Ki inni, szomjan halok! – válaszoltam.
- Na jó, de ha nem jössz vissza megtalállak! – amin csak egy jót mosolyogtam. Először el is felejtettem, hogy bezárta az ajtót, így csak második próbálkozásra jutottam ki a szobából. Kivettem a hűtőből egy gyümölcslevet, a szekrényből egy poharat és leültem a pult mellé. Iszogattam és bámultam ki a közeli ablakon, ami egy parkra nézett. Még a harmadikról is jól láttam a játszadozó gyerekeket, a kedvesen dorgáló szülőket. Mindenki mosolygott, aki a parkban sétált, de vajon tényleg boldogok? Nem csak egy álca, amit minden ember felölt? Gondolkozásomból két kar rántott vissza a valóságba. Hátulról ölelt át és fogta meg két kezemet.
- Nem jöttél vissza… - mondta tettetett letörtséggel, de a nyakamba nem felejtett el belecsókolni.
- Bocsi, elfelejtettem.
- Akkor hadd emlékeztesselek! – fordított maga felé és csapott le számra. Vajon én boldog vagyok? Tettem fel magamban a kérdést. Igen, azt hiszem igen. Teljes szívemből beleszerettem, ő kell ahhoz, hogy elfelejtessen velem minden rosszat. Ő lett az én drogom. Melyre még hatalmas grátiszt ad, hogy szeret. Azt hiszem nekem ennél nem is kell több, mert elérte, hogy kimondhatatlanul boldog legyek. De vajon Ő is igazán boldog? Erre én nem tudhatom az igaz választ, vagy igen? Mire feleszméltem már az ágyon feküdtünk és csókolóztunk. Mielőtt jobban belemerülhettünk volna…khm… egymásba… a csöngő félbe szakított mindent.
- Ahhh, nem hiszem el – sóhajtott fel és szítkozódva szállt le rólam és ment ki, de még mikor az ajtónál járt utána szóltam.
- Édes! Azt hiszem jobb, ha legalább egy köntöst felveszel! – céloztam arra, hogy az alsógatyája csöppet hegyes… nem tudom kijött, de nem hiszem, hogy ezt akarná látni. Morgott egyet, magára kanyarította a köntösét és kiment, én pedig visszahanyatlottam az ágyba.
- Bocsi elfelejtettem kulcsot kérni. – hallottam meg David hangját.
- Már mindegy. – válaszolt morcosan Fer.
Mikor becsukta az ajtót kinyitottam szememet és követtem mozdulatait. Mellém bújt az ágyba és átölelt, már azt vártam mikor kezd el dörgölőzni, miközben tincseivel játszottam.
- Te boldog vagy? – nyögtem ki egyszer csak, ami egy ideje foglalkoztat.
- Hogy érted?
- Hát… úgy alapból. Hogy indul be a karriered, hogy rengeteg barátod van, meg van mindened és nem is tudom…
- Hát így már, hogy egy valamit kihagytál már nem vagyok boldog…
- Mit hagytam ki?
- Téged. Te is az enyém vagy!
- Á-á. Én a magamé vagyok! - A szívem a tiéd. Tettem hozzá magamban. – De akkor javítom, van egy csodás gyönyörű barátnőd is. – pfff… ettől az önfényezéstől még a végén elszállok.
- Igen így a teljes. Most már elmondhatom, hogy teljes mértékben boldog vagyok szerelmem. – nyomott egy puszit a fejemre.
Hozzábújtam és csak hallgattam a lélegzését. Egy idő után felkeltem és felöltöztem, amit Fernando nem követett jó szemmel.
- Ne nézz így rám! Valamit ennünk is kell mielőtt neki vágunk az éjszakának!
- Majd rendelünk valami kaját. Gyere vissza! – visszasétáltam és adtam egy puszit szájára, de gyorsan el is húzódtam tőle, hogy ne érjen el, és kimentem a konyhába összedobni valami laktató ételt. Nem sokkal később csatlakozott ő is, és utána együtt sürgölődtünk a konyhában. Pont mire végeztünk megjelent David is.
- Tudod mikor kell jönni, kész a kaja. – csipkelődött Nando.
- Inkább terítsél!
- Majd én megcsinálom. – ajánlkozott fel a spanyolok 7-ese.
Megkajáltunk és jól lakottan fogtuk a hasunkat.
- Ez is finom lett. Most már biztosan megtartalak! – jelentette ki Fernando.
- Igen?! – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Igen. – válaszolta hót nyugodtan. Úgy látszik nála is igaz, hogy a pasi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. De ami a legmeglepőbb, hogy a magyar ételek ízlenek nekik.
- Lassan ideje készülődni is. De előbb még én elmosogatok. – álltam fel az asztaltól és kezdtem el leszedni.
- És ki kezdje a fürdést? – érdeklődött David.
- Nekem mindegy, én gyorsan elkészülök… vagy nem!
- Akkor inkább menj te előre, mi meg majd utánad!
- Jó, de előbb még befejezem a mosogatást.
Miután végeztem bevonultam a fürdőbe, letusoltam és hajat mostam. A tusolással végezve megtörölköztem, majd magamra tekertem a törölközőt, és neki álltam megszárítani a hajamat. Hajszálaim most is totál egyenesen száradtak meg, közben ki is találtam mit fogok a hajkoronámmal kezdeni.
A türcsibe csavarva mentem vissza a szobába, hogy kiválasszam mit vegyek fel. Bár nem kellett sokat gondolkodnom rajta, kivettem a nem rég vásárolt felsőt, ami összetett volt. Legalul olyan volt mint egy top, a rajta lévő két réteg V-alakban volt hozzá varrva nem sokkal a mell rész alatt, szinte átlátszó anyagból, melyek lazán fedték vállamat. És a szürkésbarna szín csak még jobban varázslatossá tette. Még kivettem az egyik kedvenc szürke farmerom, mindezek alá fekete fehérneműt vettem fel.
- Ha így nézel nem tudok felöltözni. – szóltam rá közben Nandora, mivel ő készségesen átengedte a fürdőt barátjának, mikor meglátott a törölközőben és azóta az ágyról bámul.
- Mi van, ha az a célom? – nem válaszoltam, inkább folytattam az öltözködést.
- Azért a szádat becsukhatnád – elégeltem meg, hogy bámul és majd leesik az ágyról. Mint egy kiéhezett vénkujon olyan…
- Én tudok vele jobbat is! – indult meg felém.
- Nem, nincs. Ma bulizunk. – gyorsan felkaptam sminkes táskámat, és kiszaladtam a szobából. Az előszobába mentem a tükörhöz és neki álltam pofimat kicsinosítani. Szemeimet fekete szemceruzával kihangsúlyoztam, füstös szemeket varázsoltam magamnak, és még egy kis spirállal bolondítottam meg tekintetemet. Egy kis pirosítóval még feldobtam arcomat, és másra nem is volt szükségem. A hajkefémet kerestem, de nem találtam, megnéztem a szobában is, de ott sem volt. Muszáj voltam bemenni a fürdőbe, amit már Fernando birtokolt. Ott meg is találtam a keresett tárgyat, de mikor jöttem volna ki hirtelen megfordított Nando és az ajkamnak esett, én pedig a visszacsukódó ajtónak. Fel sem tűnt, hogy elzárta a vizet, és elhúzta a kabinajtót, és hát a figyelmetlenség lett a vesztem. Vadul csókoltuk egymást, Fernando egyik kezével a hajamba túrt, még jó, hogy nem csináltam már meg, bár ez legyen a legkevesebb. A másikkal pedig arcomat tartotta fogva. Mikor elválltunk úgy éreztem teljesen kipirosodtam a csókcsatától, ő pedig vigyorgott.
- Na ez most jól esett. – mire csak megforgattam szememet. – Most már mehetsz. – engedett el… uhhh… na megállj!
- Jó, mindjárt… csak még… valamit… előbb – suttogtam fülénél és nyakánál ajkaimmal játszva, majd állánál és szájánál. Végezetül megcsókoltam, de mikor már úgy éreztem átvenné az irányítást kisurrantam kezei közül és a fürdőből és elkacagtam magam.
- Jobb, ha nem kerülsz a szemem elé! – kiáltott ki a fürdőből.
- Jó, mi majd Daviddal elmegyünk bulizni, te meg itt maradhatsz! – szóltam vissza és újból rám tört a nevethetnék. Egyből kicsapodott a fürdő ajtaja, és hamar megjelent benne felbőszülve Fernando. Gyorsan jött felém és bal kezével magához szorított és nem engedett, hiába kapálóztam a lábam nem is érte a földet. Egyenesen a szobába vitt, másik kézzel kissé lendületesen becsapva mögöttünk az ajtót, hamarosan az ágyon huppantam mivel rádobott és fölém magasodott. De csak mosolyogni tudtam, pedig éreztem, hogy felbőszítettem az alvó oroszlánt.
- Szóval, kivel is mész ma bulizni? – kérdezte fenyegetően.
- Davi…- be se tudtam fejezni, egyből neki állt csikizni, egyik kezével lefogta az enyémeket, a lábaimon meg ült, nem tudtam menekülni.
- Szóval, kivel mész? – kérdezte újból.
- Da… - ismét nem tudtam befejezni.
- Próbáljunk ki egy új módszert. – mondta és a nyakamnak esett, szivogatta, csókolgatta, simogatta ajkával néha kulcscsontomra is kitérve. Orrával is épphogy hozzáérve bőrömhöz végig simított nyakamon, mitől a hátamon végig futott a libabőr és jól esően sóhajtottam fel. Arcom fölé hajolt és én ajka után kaptam, de egy puszi után elhúzta arcát.
- Megkérdezem megint… kivel mész ma este?
- Veled, persze hogy veled. – adtam meg magam a játékban.
- Helyes válasz. – mosolygott fölényesen.
- Akkor jó. De az istenért csókolj már meg! – szólaltam fel ingerülten. Kicsit még szórakozott, de aztán csak megcsókolt. – Na és most már menj és készülődj! Sosem fogunk így elindulni.
- Nem én tehetek róla! – védekezett.
- Tudom, én vagyok a hibás.
- Most, hogy mondod!
- Na takarodj! – röhögtem fel és ütöttem meg a vállát. Felsegített és kimentem, hogy végre megcsináljam a már szalmakazalnak is beillő hajamat. Kifésültem a gubancokat, majd egészen fent szorosan összekötöttem egy hajgumival, amihez egy vastag mágneses pánt is járt.
Még bementem, hogy parfümmel befújjam magam és kész is voltam, leültem a kanapéra és ott vártam, hogy elkészüljenek. De hát kész katasztrófa ez a két ember. Mire belőtték a sérójukat azt hittem le megy a nap. Úgy fél óra múlva végre készen léptek ki a szobákból és indulhattunk. Fernandon egy fehér póló volt mintákkal, és bő farmerral. Davidon pedig egy fekete ing és farmer. Magamhoz vettem a vékony kabátkámat és táskámat, felvettük a cipőket és irány az éjszaka. Belegondolva érdekesen nézhetek ki két pasi között lépkedve, arról nem is beszélve, hogy ez a két pasi a spanyol futball jövőjének ígéretes emberei. De kívülről látszódott, hogy kihez is tartozom, hiszen összefonódó kezünk ezt jelezte. Lent már várt ránk a megrendelt taxi, David beült előre, mi pedig hátra. Fernando megmondta a címet, és a taxis indított is.
Nem sokkal később a jármű megállt egy pub előtt, ami már a fiúk törzshelyévé vált. Kellemes hangulatú hely volt, csendesen szólt a zene a hangszórókból. A szórakozóhely közepén a hatalmas hely mégis fergeteges partyt ígér. Páran már odaértek elöttünk, köszöntünk egymásnak és leültünk, Fernando a jobb oldalamra, David a másikra. Szemben Sergio ült, mellette Iker és Dora, és még Xavi és Xabi. Éppen a koktél lapot nézegettem, mikor megakadt a szemem a tequila sunrise-on. Egyből elmosolyodtam, hiszen szakközepes utolsó évemre emlékeztetett. Szalagavató utáni after partynkon történt, hogy osztálytársam az italos táblára felírt kacskaringózós betűket félreolvasta, így született meg a tequila surprise. Bár tovább olvasva ismét egy szép emlék jutott eszembe, bankettünkön megengedte osztályfőnökünk, hogy alkoholt ihassunk, kijött a pincér és osztálytársam, ahogy kimondta a mojitot a földön fetrengtünk meg az asztalon. Visszakérdeztünk és ismét úgy mondta ki, hogy modzsító, a pincér is csak mosolyogni tudott. Közben kijött a pincérnő és felvette rendeléseinket, én maradtam a tequila sunrisenál. Hamar kihozták az italainkat, én éppen a szívószálammal játszottam mikor megszólalt a telefonom. Meglepődtem mivel nem vártam hívást, és aki hívhatott volna azt tudta, hogy az országon kívül vagyok és nem lesz olcsó egyikünknek sem. Előkotortam a táskámból és meglesve, hogy kihív elmosolyodtam és felvettem.
- Szia! – köszöntem bele magyarul.
- Szia Nővérkéééém! – mire még inkább mosolyogtam, jó volt hallani a hangját és, hogy így szólít még mindig szokatlan. Pedig már több éve ismerjük egymást. – Mikor jössz már haza?
- Holnap után otthon leszek már, és akkor jössz hozzám!
- Hogy hogy? – értetlenkedett.
- Nem szoktál indokolatlanul hívni, így vagy hiányzok vagy zűr van a kicsi lelkedben. Szóval?
- Eltaláltad… túl jól ismersz már…
- Akkor jössz?
- Megyek hát, ki nem hagyom. Aztán majd mesélsz!
- Jól van, majd hívlak, ha megérkeztem Ferihegyre.
- Okééé!
- Na szia.
- Várj! – szólt még utánam.
- Hmm?
- Szeretlek!
- Én is! – komolyan fájt már az arcom a mosolygástól.
- Várj!
- Mi az már megint?
- Bömböljéééé! – hallottam meg egyik barátnőm hangját. Nem bírtam ki muszáj volt felröhögnöm.
- Szia Betti szívem. És te bömböljé!
- Nem bömbölök. Na jó de… gyere haza már, de nagyon gyorsan!
- Megyek, megyek. De most tényleg mennem kell. Sziasztok!
Kinyomtam a hívást, de még mindig mosolygok. Jól esik, hogy azért hiányolnak az otthoniak.
- Ki volt az? – kérdezte Nando. Mindenki engem nézett.
- Mi volt az a bömbölés, ami kihallatszott? – kérdezte a közben megérkező Pepe.
- Barátnőm és a húgom. Az pedig egy filmből van.
- Chewbaccától?
- Nem! – válaszolom röhögve – a Shrekből. Egyik nyári este együtt néztük meg a filmet, és ez tetszett nekünk a legjobban az egészből. Azóta ezzel szórakozunk.
- Aha.
- Amúgy jól néznek ki? – érdeklődik Sergio.
- Azt neked kéne eldönteni. Szerintem szépek, de a te közeledbe nem engedném őket! És nem is fogom!
- Na kössz! Ez gonosz volt. Jó barát vagy igazán, mondhatom.
- Tudom. És én is szeretlek! – forgattam meg szemeim, de miután kimondtam egyből a mellettem ülő páromra néztem, de ő csak rám mosolygott, ebből tudtam, hogy most nem zavarja a viccelődésünk. Azt hiszem átgondolta a múltkori beszédemet és megbízik bennem. Nem tudtam megállni és muszáj voltam megcsókolni.
- Ha csak ezért jöttetek, haza is mehetnétek! – dörögte David, már jócskán felöntött a garatra, nem is nagyon foglalkoztunk vele, mert bocsánatot nem fogunk azért kérni, mert szeretjük egymást.
Gyorsan telt meg az egész hely a szórakozni vágyó pénzes fiatalokkal és középkorúakkal.
A zenét is hangosabbra vették, így már nehezebben tudtunk már beszélgetni. Egyszer csak az egyik kedvenc számom első ütemei hangzottak fel és Dorát kirángattam táncolni, a többiek pedig szó nélkül követtek minket, de néhányan ott maradtak, köztük Fernando is.
Utána még egy jó pár számot végig táncoltunk, de egyik fiúhoz sem simultam hozzá, mert nem szeretek úgy táncolni, meg Fernando miatt amúgy sem hagynám, hogy akárki is a csipőjével hozzám dörgölőzzön maximum neki.
Kimelegedve ültem vissza Fernando mellé miután David nagy nehezen beengedett, és félig elfogyasztott italomért nyúltam, hogy csillapítsam szomjúságom.
Úgy vettem észre, hogy mindenki jól érzi magát, ezért az én kedvem még jobb lett. Jobban szeretek egy vidám társaságban bulizni, minthogy azt lássam, hogy az ismerősöm csak egy magában, unott képpel ül és nem hajlandó semmit se csinálni, de akkor minek jön el bulizni?!
Pepét piszkáltuk és jókat röhögtünk rajta, mert nem volt képes kimondani normálisan egy alapjáraton könnyű szót, de hát ez az alkohol hatása…
Megpróbáltam vele kimondatni, hogy ‘szeretlek’ de ez is röhögésbe fulladt.
Most Dora vonszolt ki táncolni, nem mintha annyira ellenkeztem volna. Már nem is tudom hány szám után fáradtan és szomjasan indultam a pulthoz, hogy egy új italt kérjek. A megszerzett itallal a kezemben mentem vissza az asztalunkhoz, mindenki ott volt és nem volt már hely, a hangszórókból meg olyan zene szólt, amire képtelenség nem mozogni, így az asztal előtt eltáncigáltam. Nem nagyon izgatott ki mit gondol, egy számított, hogy én jól érzem magam a bőrömben. Nem sokkal később David felállt és elment, én pedig bemásztam Fernando mellé, de ő az ölébe vont és megcsókolt. David is visszatért kezében újabb töménnyel és sörrel. Mikor nem figyeltem Fernando szabad nyakamba csókolt újra és újra, és a derekamon és lábamon cirógatott, akaratlanul is még jobban mosolyogtam. Lenézve láttam, hogy egy kicsit izgalomba jött.
- Jobb, ha lehigadsz édesem – búgtam fülébe, gonosz módon jót derülve rajta.
- Melletted nem megy – súgta vissza.
- Képzeld el, hogy dagadt vagyok, mindenhol csupa háj, minimum 100 kiló, és 50 év feletti, egy szál falatnyi tangában, és mondjuk a testemet rázom, de a háj réteg hullámzik. – tanácsoltam neki.
- Hülye vagyok elképzelni.
- Akkor így fogsz maradni, és a többiek pedig észreveszik. – mondtam. Egy kicsit elmerengett, én pedig egyből éreztem a képzelet erejének hatását a megborzongásából.
- Uhhh, na most egy életre elment a kedvem a képzelgéstől! – felnevettem. – Remélem 50 évesen nem úgy fogsz kinézni!
- Hát igyekszem.

Inkább kiültem az öléből, hogy még véletlenül se kelljen megint a képzelő erejére hagyatkoznia, de még előtte adtam neki egy szájra puszit.

Tovább beszélgettünk és röhögtünk, egyszer csak David közbe szólt mellettem.
- Mit tudsz te, amivel ennyire elcsavartad Fernando fejét? Mennyi pénzt akarsz róla leakasztani?
- Hogy mi van? Te félre beszélsz a sok alkoholtól – néztem rá megrökönyödve.
- Tudod azt te is. Nincs kedved nekem is megmutatni? – közelebb csúszott hozzám és fülemhez hajolva folytatta kicsit lentebb véve hangerejét, de szerintem így is épp elég hangos volt – esetleg most a wc-ben, szivi.
- Te meg vagy huzatva. – húzódtam el tőle.
- Van elég pénzem, még fizetek is neked, mennyit akarsz? Megadom!
- David most már állítsd le magad! – dörrent fel mögöttem Fernando, és magához vont.
- Én csak leteszteltem – tartotta fel védekezően mindkét kezét maga elé.
- Te csak tesztelgessél mást, ne az én barátnőmet! Azt hiszem mi most inkább megyünk. – állt fel és húzott maga után, én teljesen meg voltam illetődve. – Őt pedig majd rakjátok be egy taxiba és mondjátok az én címemet, valaki majd hozza be vagy szóljatok a taxisnak, hogy gondoskodjon róla. Sziasztok.
- Sziasztok – köszönt vissza mindenki, köztük én is. Csak én tőlük búcsúztam.
Nem sokkal 3 után értünk haza, gyorsan lemostuk magunkról a füst szagot, és a többi ránk ragadt koszt és lefeküdtünk aludni.

Pár órát aludhattunk csak mikor éreztem magamon a kutakodó ujjakat, melyek simogattak.
- Fernando… ne… tapogass! – nyögtem ki lassan, és álomittasan, szemeimet még mindig csukva tartva.
- Én nem tapogatlak! – szólt vissza szintén lassan és álmosan. Mikor elért hozzám válasza szemeim egyből kipattantak.

2011. március 2., szerda

Viva Espana!

Hihi, kézhez kaptam a legújabb mezemet! Majd megőrültem mikor licitáltunk rá... de 4 ember közül ismét csak én lettem a nyertes! ^^
Ismét egy aláírt, eredeti mez került a tulajdonomba! *-* És azt hiszem egy időre leállok mez beszerzés téren XD
Annyira nagyon jól néz ki *-* Imádom ezt is! *-*







És egy kis infó, ha holnap nem is, de a napokban jön ide az új fejezet! ^^ Nem bírtam ki, és ezt folytattam előbb! :)

2011. február 27., vasárnap

wtf?

Gondolkodóba vagyok esve... nem jó, hogy nem bírok aludni >< na jó csinálok valami hasznosat, inkább írom a fejezetet...

2011. február 20., vasárnap

10. fejezet

Na ez is megszületett végre... megküszködtem vele rendesen... nem tudom megítélni mennyire lett jó, de azért remélem kicsit kritikán felüli lett! Egy kicsit merőben más, mint a többi. 2 új személy is kapott egy kis szerepet benne. Bree ha erre jár és elolvassa meg fog lepődni :) Viszont kiderül, hogy Davidot mi szél hozta.
Most a másik történethez fogok írni, talán az hamarabb kész lesz, mint amennyit erre kellett várni.
Kíváncsi vagyok a szereplők mit szólnak hozzá... bár szerintem semmit... mindegy.
Jó olvasást everybody! [szívesen várom a kritiket, akár a chatben is =P ]


~ Dora ~


Végre megszabadultam Victől, lélegzek fel és kezdek el relaxálni. Azt hittem egy jó napot fogunk együtt tölteni, de a szórakozás és munka ilyen szinten nem fér meg együtt. Nem tudom mi ütött a nőbe, de ma nagyon pörgött, de biztos csak tesó dobja fel ennyire. Csoda, hogy még szárnyai nincsenek és még a földön tartózkodik vagy csak a felszállási engedélyre vár? Attól függetlenül nem volt azért annyira nagy teher ez a nap, volt amiken én is jót szórakoztam, és tényleg jól zsonglőrködik a labdával, ki se nézné az ember abból a törékenynek tűnő testből, mondjuk belőlem se lehet kinézni. De végre egy szabad hétvége, amit Ikerrel tölthetek, és neki sem lesz semmilyen elkötelezettsége.
Iker miután átöltözött felugrottunk hozzám pár cuccért és a munkát is otthon hagytam, és utána mentünk hozzá. Nem sokkal megérkeztünk után felhívtam drága bátyámat mi a helyzet, és hogy Vic jól van-e. Bár Sergio szavaival élve miután kipiknikezte magát a folyosón és tesó is megjelent úgy látszott már kutya baja sincs. De ha jól értelmeztem ő nem sokat mondott el a mai napjából tesómnak, még jó, hogy Vic haragjától nem félek. Majd ha megkapom a magamét, mert jártattam a számat, akkor talán elkezdek félni tőle. De most neki kell félnie a bátyámtól.
Iker pihenésre késztetett, hogy majd ő csinál vacsorát, pedig én mindent bevetettem, hogy legalább segítsek neki. A kanapén terpeszkedtem, a tv-ben sem találtam semmi jót, és szépen lassan elnyomott az álom, fárasztó nap volt a mai. Legközelebb hajnalban ébredtem fel az ágyban Iker mellett. Meglestem az órát, hogy még is mennyit aludhattam és már reggel 6 is elmúlt pár perccel. Óvatosan kikászálódtam karja alól és kisettenkedtem. Az ajtón kilépve éreztem csak meg, hogy kissé szellősen vagyok öltözve, mivel csak a fehérneműmben voltam. Bementem a fürdőbe Iker köntöséért és a konyhába vetettem magma, hogy megihassam üdítő reggeli kávémat.
Miután kellően felébredtem neki álltam reggelit csinálni az én kincsemnek. Sütöttem tojást, bacont, csináltam pirítóst, előszedtem a lekvárt, a vajat. Főztem kávét, a cukrot is a tálcára raktam. Öntöttem narancslevet, meg vizet is, hogy azt ehessen és ihasson, amit csak szeretne. Nagy nehezen sikerült bevinnem a szobába és leraknom az éjjeli szekrényre. Iker még mindig édesdeden aludt, amiből én felzargattam, hogy ne hűljön ki az étel.
- Jó reggelt – köszöntöttem vidáman.
- Neked is – támaszkodott fel, én meg mellé raktam a jól megpakolt tálcát. – Ooh, reggeli az ágyba, el vagyok kényeztetve. Ha elhízok és kirúgnak rád fogom!
- Majd ledolgozod drágám, ügyes vagy te!
- Miért dagadtan nem szeretnél?
- De, de inkább maradj ilyen fitt. – kacsintottam rá. – Jó étvágyat!
- Te nem eszel?
- Nem szoktam reggelizni, de ha már ilyen szépen kértél megengedem, hogy adj belőle!
- Na gyere… - leültem mellé és én is falatozni kezdtem. Végezve jól lakottan elfeküdtem az ágyon. – Mit csináljunk ma?
- Egyelőre lustálkodjunk! Aztán elmehetnénk vásárolni, kellene egy-két új cucc. – vázoltam a mai napi programot.
- Felőlem oké.
Később összekészülődtünk, volt vagy délután 1 mire elhagytuk a házat. Ő is napszemcsiben feszített, én meg még a kapucnimat is a fejemre húztam.
Vettünk egy pár felsőt, meg farmert, de még egy boltba be akartam nézni.
- Azt hiszem én inkább kinn megvárlak! – mondta pironkodva Iker.
- Most miért? – fordultam vissza hozzá. – Van férfi részlege is. Bár, ha nem jössz be még egyszerűbb lesz meglepit keresnem neked! – kacérkodtam vele.
- Na jó menjünk! – adja be a derekát, Gondolom a meglepi miatt.
- De te nem leskelődhetsz! Bemegyünk és külön válunk.
- Még szép, hogy nézne ki, ha tangák között kapnának le… - mentette férfiasságát szerelmem és egyből elhúzott a bokszerekhez. Ráérősen válogattam a fehér neműk között, ha már megbizonyosodtam róla, hogy nem fog idetévedni. Kerestem magamnak egy fekete és egy fehér szettet, végezetül felkutattam a legcsábosabb darabot az üzletben. Szerény személyem első látásra beleszeretett a mély bordó, csipkés csodába. Ez pont tökéletes lesz estére.
Már 5 óra is elmúlt, mire hazaértünk. Egyből ledobtam magam a kanapéra és nagyon nem akartam onnan felkelni, de Iker meggyőzött egy forró fürdő említésével, míg ő előszedi a tegnap elkészített vacsit és megmelegíti. Utoljára reggel ettünk, és a hasam is korog, végül is mindegy… most egy fürdő, hogy ellazítsam elfáradt testemet, aztán egy jó kis laktató kaja, utána egy kis pihi meg egy kis show és jöhet az ágytorna, ha drága párom belemegy.
- Ki fog hűlni a kaja! – nyit be Iker a fürdőbe.
- Nem baj. Idejössz? – pillantok fel rá.
- Miért, nem éred el a hátad?
- Minek ez a sok kérdés? – türelmetlenkedek. Akarom őt, még ha így egy kicsit is bomlik a tervem, de a többi ponton nem változtatok. Végre óhajtott idesétálni és lehajolni hozzám, azonnal elkaptam ingét, hogy még jobban magamhoz húzhassam, és csókolhassam. Már majdnem félig a vízben volt mellettem, de megszólalt az az átkozott telefon…
- Fel kell vennem! Lehet, hogy fontos… - szökik meg karjaim közül.
- Miért én nem vagyok fontos? – sértődöm meg, hogy itt hagy, így!
- De. viszont a hívás mulandó, de te meg itt vagy, és erre még visszatérünk! – fordul ki a fürdőből.

- Halló? – hallom meg hangját.
- …
- Hello Fernando. – tesó halott vagy, amiért ilyen tökéletesen tudsz telefonálni… közben kimásztam a kádból és neki álltam törölközni.
- …
- Mi történt? – gyorsan átváltott aggódóba hangja. Vajon a bátyámmal történt valami? Vagy Vickel?
- …
- Átmenjek? Vagy Dora? – Én? Miért? Miért kerültem képbe? Értetlenkedtem magamban.
- …
- Jó, rendben. Ha valami segítség kell, szólj.
- …
- Oké, ott leszünk. Majd még beszélünk. Vigyázz rá. Szia.

Megvártam, míg lerakja a kagylót és csak utána kérdeztem rá, hogy még is mi a búbánatos fene van.

- Majd elmondom, de nekünk dolgunk van. – jött elém ragadozó módjára.
- Látom úgy sem fogod elmondani…
- Nem, még nem fogom…
- Ez esetben várj meg a szobában. – tessékeltem be, én meg kikerestem a sok papírzacskó közül a fehérneműt. Gyorsan felkaptam a bugyit és a melltartót, meg Iker köntösét is visszavettem magamra. Beléptem a szobába és lassan becsuktam az ajtót. Mikor megfordultam Iker már mögöttem állt és az ajtónak döntött és ajkaimat tépte. Szépen lassan elkezdtem tolni hátrafelé meztelen mellkasánál, vizes ingétől már megszabadult, és én azt akartam, hogy a nadrágját is hagyja el… lehuppant az ágy szélére és teljesen letolta a farmerját, én pedig felette állva hagytam, hogy a köntösöm szétnyíljon és leessen a földre. Sóvárogva nézett végig lábamon, egyre feljebb és feljebb. Nem tudtam eldönteni, hogy előbb ő fog leteperni vagy inkább én őt. Hisz őt ismerem a világon a legmegfontoltabb embernek, valószínűleg nem véletlen lett belőle kapus. Végül ő lépett vagyis nyúlt először. Külső combomon végig simított, és a frissen beszerzett csipke alsónál megállt a keze és az anyaggal kezdett el játszani.
- Tetszik a meglepi, de nélküle még jobb lenne. Enélkül is gyönyörű vagy és csábító. – ültéből felállt és megcsókolt, megpörgetett minket és eldöntött az ágyon. Mikor megszakítottuk a csókot feljebb csúsztam alóla, annyira, hogy most a hasam volt a fejénél. Csókokkal halmozott el köldökömnél, simogatta a derekamat, lassan édesen szívogatta bőrömet, de ezzel csak azt érte el, hogy én már majd meg őrültem. Még sem tettem ellene semmit, hisz élveztem, kínzott nagyon is, és mindezzel ő is teljesen tisztában volt. Fölém mászott és újra egymás ajkait becézgettük, hol a hajába túrtam, hol a hátán karmoltam egy kicsit végig. Közben áttért nyakam kényeztetésére, én meg nem győztem szedni a levegőt már most. Picit megemelve felső testemet megszabadított a melltartómtól, és domborulataimat kezdte el ostromolni, de sokat nem időzött el velük hál égnek, hasamon is aránylag gyorsan átsuhant. Látszik nem csak én vagyok már nagyon türelmetlen. Egy csókot lehelt alsó területemre a csipkén át, és megszívta, testem megremegett szája alatt. Mire egy újabb csókot kaptam.
- Iker! Ne játssz! Csak csináld! Kérlek! – igen könyörögtem neki, mert akartam őt. És ő is engem, bizonyítva nekem feszülő férfiasságával.
Egy csókkal elhallgattatott, és én már tényleg azon voltam, hogy átveszem az irányítást és megerőszakolom.
- Akarlak! Kérlek! – néztem fel elködösült gyönyörű barna szemeibe. Szó szerint szenvedtem már alatta, ki voltam éhezve egy jó szeretkezésre, amit ő megadhat nekem. Sikerült elérnem, amit akartam, szó nélkül megszabadított alsó neműmtől és egy vad csókot kezdeményezett, kezével megbizonyosodva róla, hogy kellően nedves vagyok egy ujjával belém hatolt, majd követte még kettő és én a szájába nyögdécseltem. Gyorsan újra lábaim közé fészkelődött, immáron alsógatya nélkül, szemeimbe nézve hatolt belém és az érzésre mindketten felnyögtünk. Lassan kezdett el mozogni bennem, de a vágy és a beteljesülés hevével egyre nőtt a tempó. És az orgazmus hamar utol is ért, nem sokkal utánam Ikert is.
Egymás mellett feküdtünk már egy ideje, és újra eszembe jutott a késő délutáni telefon hívás.
- Most már elmondod miért hívott téged a bátyám?
- Nem lényeges, a saját életünket éljük és ne másokét. De majd elmondom, csak most nem akarok vele foglalkozni ha már itt vagy. – karolt át és lassan elaludtunk.


~ Bett ~


Már két napja, hogy eljöttem Madridból, bár lehet, hogy volt az már több is. Amint leszállt a gépem kezdődött a hajtás, de egyáltalán nem bántam. Ez kellett ahhoz, hogy ne tudjak annyit agyalni, és rágni magamat a közel múltban történteken. Próbákról próbákra rohantam, majd bemutatóra. Kora reggel keltem, és általában hajnalban kerültem ágyba. Néha ránéztem a másik telefonomra, de azon szinte nem is kerestek. Sose mutatta, hogy egy barátom is hívott volna… kicsit fájt, de ezzel sem volt időm törődni, és ez a készülék épp ezért mindig itthon pihent. Mit is vártam… nem tudom. Főleg, hogy az egyetlen legjobb barátom Dora… és nem valami szépen váltunk el. Victől meg nem is vártam, hogy keressen…
Egyik nap még jobban zűrös napom volt… a feje tetején állt minden a közeledő bemutató miatt, és a telefonom is állandóan csörgött.

- Halló? – vettem fel az egyik hívást, ismeretlen számról.
- Hola Bett! – ki ez? Ki ez? Ismerős a hangja… meg van!
- Szia Bree.
- Végre elértelek, gondoltam hívom ezt, ha már a másikon nem érlek el. – kezdett el csevegni a telefonba.
- Az az igazság, hogy most nem érek rá, rohannom kell. Majd visszahívlak, ha lesz rá időm.
- Jó, rendben! Szia. – és már ki is nyomtam a telefont.

Bő három nap múlva tudtam csak visszahívni Breet a szabadnapomon. Tegnap meg volt az első nagyobb szabású bemutató, és mára kimenőt kaptam.

- Szia. Bocsi, hogy csak most hívlak, de most tudok beszélni. – kezdtem bele mondandómba mikor felvette a telefont.
- Szia. Semmi baj, tudom milyen a hajtás. – hát igen, Bree is modell. – Jövőhéten megyek Madridba, találkozunk?
- Nem tudunk, nem vagyok otthon.
- Kár. De akkor most merre vagy madárka?
- New Yorkban, és ha minden jól megy még fél évig itt leszek.
- Miért vagy ott?
- Miért? Hát mert munka van… - válaszolom unottan neki.
- Ez oké… de minek mentél egészen az óceánon túl, hogy a kifutókon libeghess, amikor otthon is épp eléggé keresett vagy!
- Nem fontos…
- Bett! – szól rám indulatosan, azt hiszem már az agyvize a magasban. – Most szépen elkezdesz mesélni! – Nem tehettem mást neki álltam a történetnek rövidre fogva, mert még a végén képes lenne felkutatni New Yorkban, csak hogy kiszedje belőlem mi bajom.
- Hm.. nem ismerem Vicet, de téged igen. Miért nem küzdesz Fernandoért?
- Mert nem tehetem, meg van kötve a kezem.
- Neked is jár a boldogság, nem lehetsz mindig előzékeny és önzékeny.
- Aha, igen… De inkább ezt a témát hagyjuk. Majd szépen elfelejtem és minden meg van oldva.
- Hát nem tudom mennyit segít majd, hogy elmenekültél a probléma elől, mert ha visszamész szerintem minden ugyanott fog folytatódni.
- Mindegy… veled mi újság?
- Meg vagyok, a megérdemelt szabadságomat élvezem még.
- Jó neked. Viszont akkor én megyek, hogy élvezhessem az egyetlen szabad délutánom most már.
- Oké. Örültem, hogy beszéltünk. Vigyázz magadra.
- Ha ezt mondod akkor a kezemet és nyakamat fogom törni… Viszont te vigyázhatsz magadra! Én is örültem. Szia!

Letéve a telefonomat elment a maradék jó kedvem is… Átöltöztem futó cuccba, és elmentem a közeli parkba a köröket róni, hát ha az egy kicsit felszabadít. Fülemben szólt a pörgős zene, és csak szürkületkor vettem észre, hogy elrepült az idő. Hazafelé menet betértem az egyik kisebb boltba, vettem hozzávalókat a vacsorámhoz, és csak aztán mentem haza.
Gyorsan lezuhanyoztam és neki álltam főzni, hogy egyek végre valami normálisat is. Az elmúlt időszakban, ha ettem az is ilyen gyors kaja volt… és most nem Amerika egyik nevezetességére gondolok, bár néha az is lement a torkomon, de egyszerűen alig volt pár percem valami normálisat enni a rohanások közepette. Testemen is egy kicsit meglátszott, és az arcomon is, hogy nem eszem rendesen, néha hazaérve ettem pár falatot, amit elvileg nagyon nem szabadna. De egyáltalán nem érdekelt, hisz azt akartam, hogy tartsam a formám, és ne elfogyjak…


~ David ~


Barátomhoz becsöngetve Vic nyit ajtót egy fekete selyem köntösben. Azt hiszem jobban járok, ha nem vagyok arra kíváncsi mit csinálhatott nem rég… eléggé ki van pirulva és még délután 4 sincs… Vagy én bambultam el idefele?! Nem az nem lehet, nem rég néztem meg az órámat. Visszatérve a jelenbe, végig mérem az elém táruló látványt. Mégis csak férfi vagyok!
… szabad férfi…
- David?! - lepődik meg személyem miatt, de úgy gondoltam csak ide jöhetek, nem tudtam róla, hogy Vic itt van, akkor biztos kétszer átgondolom hova menjek…
Csapattársam barátnője mögé sétált egy szál bokszerben, na így már tudom az egész délutáni programjukat… De jó nekem! Fernando Vic vállára akart hajolni mosolyogva, de hirtelen megállt mozdulatában, mikor meglátott engem. A nők által imádott kis fiús mosolya is eltűnt.
- Mi történt? – kérdezi komolyan és kilép Vic mögül, kijjebb tárja az ajtót és elveszi tőlem megpakolt sporttáskámat. Vic arrébb áll az ajtóból én meg elsétálok mellette Fernando után. A táskámat letette a kanapé mellé és leült, szó nélkül követtem, hisz nem egyszer voltam már itt a legjobb barátomnál. Rám nézett és én tudtam, hogy nekem mesélnem kell önszántamból vagy faggatni fog.
- Patricia el akar válni.
- De hát miért? – értetlenkedik teljesen jogosan társam.
- Elege lett, be sokkalt, ahogy kivettem a szavaiból. Igazán nem avatott be… Elege lett abból, hogy néha később értem haza, mert beültem veletek valahova, vagy az edzés húzódott el. Kész agyrém, még azzal is megvádolt, hogy megcsalom.
- De hát sose csaltad meg. Bolondultál érte mindig!
- Régebben… mostanra már egyre inkább elhidegültünk egymástól. De ne néz így rám, nem csaltam meg. Mikor lett volna rá időm?!
- És mi lesz a kicsivel?
- Azt mondta szeretné, ha ott lennék a szülésnél és természetesen bármikor láthatom.
- Akkor lehet van még esély!
- Nem, már nincs. Azt is mondta, hogy nem akar a gyerekének egy ilyen apát… aki nem tudna vele foglalkozni. Mindig is együtt képzeltük el a jövőnket és nem külön-külön… - sóhajtottam letörten… Nem akartam, hogy az első gyerekem nélkülem nőjön fel… Hogy nem lehetek vele annyit, amennyit csak szeretnék… Talán emiatt fájt a legjobban ez az egész.


~Vic~


Miután David bejött én bezártam az ajtót és a szobába mentem, hogy felöltözzek. Kilépve hallottam csak meg, hogy miről beszélgetnek.
- Itt maradsz! Tudod hol a vendégszoba. – mondja Fernando.
- Nem akarok zavarni, azt hittem egyedül vagy. – menti a menthetőt David.
- Pár nap és egyedül is leszek, vagyis mi ketten maradunk, de az ágyamba át ne merj kéredzkedni. – hecceli barátja.
- Nem áll szándékomban haver. – neveti el magát végre vendégünk.
- Hát azt én sem szeretném. – szólok közbe Nando mögé lépve.
- Annyira azért nem vagyok elkeseredve, hogy odáig fajuljon a dolog.
- Akkor jó, én megyek csinálok valami vacsorát. – mondom, mire Fer figyelmeztetőleg elkapja a csuklómat.
- A műanyag kést használd!
- Drágám, amint bebizonyítod, hogy lehet műanyag késsel húst aprítani megborulok előtted és onnantól kezdve műanyag kést fogok használni. És amúgy is a hideg vizes ébresztőd épp eléggé kiölt belőlem minden szerencsétlenkedést. De ha gáz van sikítok!

Végül baleset nélkül csináltam egy kis rizses húst, és még jól is sikerült életem második rizses húsa. A fiúknak is ízlett szerencsére, szóval tök jó vagyok.
Vacsi után elterveztük, hogy másnap este elmegyünk egy jót bulizni, összecsődítjük a bandát és jól érezzük magunkat. Amúgy is 2 nap múlva haza kell mennem…
Még néztünk egy sorozatot, de a szünetben David ott hagyott minket, Fernandot meg meg sem lehet zavarni sorozat nézés közben. Nem mentem egyből David után, mert érdekelt a rész vége… de mikor vége volt bekopogtam hozzá és megágyaztam neki. Már egész jól feltaláltam magam a lakásban, otthon éreztem magam, ezért bátorkodtam úgy is viselkedni, mint ha már több éve itt laknék. Bár egy kicsit szégyelltem is magam, nem tudtam, hogy lehetek-e ennyire felszabadult itt, hogy megtehetem-e mindezt…
- Segítsek? - kérdezte meg, de én csak leintettem, ő meg az ablakhoz sétált.
- Jól vagy? – kérdeztem rá, még mielőtt teljesen kész lennék…
- Nem tudom… majd jól leszek. – fordult felém és sétált vissza az ágyhoz. Én még helyére igazítottam a párnát és a paplant és az ajtóhoz mentem.
- Jó éjt! – szóltam még vissza neki.
- Nektek is…
Átmentem a mi szobánkba, Fernando épp a telefonját bújta és hívott valakit.

- Hola Iker! – szóval őt hívja, én meg leültem párom mellé és akaratlanul is hallottam mit beszél Iker a vonal másik végén.
- Hello Fernando.
- David ma megjelent nálam.
- Mi történt? – kérdez rá egyből.
- Patricia kirúgta és el akar válni.
- Átmenjek? Vagy Dora?
- Nem, nem kell. Mi vigyázunk rá. Csak úgy gondoltam jó, ha szólok neked is, mint csapatkapitányunknak és, mint barátjának. De azért szerintem ne említsd neki, hogy elmondtam, majd ha akarja elmondja.
- Jó, rendben. Ha valami segítség kell, szólj.
- Oké. Viszont holnapra kitaláltunk egy összeröffenést a szokásos helyünkön. Davidnak is lehet jó lenne, meg Vic is megy haza lassan.
- Oké, ott leszünk. Majd még beszélünk. Vigyázz rá. Szia.
- Szia. Jó éjt. – rakta le a telefont Fernando.

Én meg néztem csodálva őt.
- Szeretlek! – mondtam neki megigézve és elvesztem tekintetében.
- Mi az, már nem akarsz kinyírni? – viccelte el a dolgot, na szép, hát akkor ezt benézted életem…
- Most hogy mondod. Pedig már akartam mondani, hogy menjünk fürdeni, de hogy eszembe juttattad, így erről letehetsz.
- Ne már! Ne haragudj!
- Na jó gyere, de csak akkor, ha meleg vízben fürdünk. Azt azért jobban szeretem. – fogtam meg csuklóját és magam után húztam a fürdőbe. Aránylag gyorsan sikerült levetkőznöm, pedig akadályoztatva voltam… hol egymást csókoltuk, hol Fernando nem volt képes elengedni a derekamat, vagy cirógatásával, csikizésével nevettetett.

- Örülök, hogy már nem haragszol – mondta egy csók után.
- Sejtettem. – mosolyodtam el én is.

Beálltunk a zuhanykabinba és folyattuk magunkra a meleg vizet, és csókoltuk egymást, de tovább nem mentünk. Végül megmosakodtunk és kimásztunk a jó kis vízáradat alól. Az egész fürdőben állt a gőz, Nando meg elcsórta a törölközőmet és nem akarta visszaadni, egy kis harc után megszereztem az övét és akkor önként adta vissza az enyémet az övéért cserébe. Megtörölköztem majd magam köré tekertem, fogat mostunk, de kicsit gyorsabb voltam és a türcsiben iszkoltam ki a fürdőből a szobába, hogy magamra kapjak valamit. Felvettem egy bugyit, meg kerestem egy új alvós pólót Fernando szekrényéből.

- Már megint benyúltad az egyik pólómat? – jött be a szobába.
- Ühüm – mondtam nagy boldogan, olyan jó anyaga van és olyan jó jellegzetes Fernando illata. Közben a törölközővel szárítgattam vizes hajamat egyik oldalt, ő meg mellém sétált és másik oldalt nyakamba csókolt.
- Kössünk egy üzletet. Megtarthatod ezt, de a másikat kérem vissza!
- De csak akkor, hogy ha itt vagyok hordhatom azt is.
- Legyen! – ment bele. – Csókot rá! – én meg elröhögtem magam, és derekamnál fogva húzott magához, hogy megkaphassa a csókját.
- Na most már lefeküdhetünk? – kérdeztem meg.
- Azt bármikor. – csillant fel a szeme.
- Bolond. Nem úgy. – kacagtam el magam.
- Ünneprontó. – szomorodott el, de csak megjátszotta. Hát igen focista a drága és nem színész. Ezek szerint ünnep, ha lefekszünk? Morfondíroztam magamban.
- De jó nekem. – folytattam én is a játékot.

Befeküdtünk az ágyba, és elhelyezkedtünk. De még nem igazán tudtunk elaludni. Beszélgettünk Davidékról, meg tudtam, hogy Patricia két hónapos terhes. Meg még kitárgyaltuk azt, ami épp eszünkbe jutott, közben egyik karjával játszottam. Hol az ujjait birizgáltam, vagy köröket róttam a karjára egy ujjammal, vagy csak összefűztem ujjainkat. Lassan nagyokat kezdtem ásítani, és általában az ásítás ragadós, és ez most sem maradt el, ő rá is ráragadt.
- Amúgy visszatérve… - mondja a csendbe halkan.
- Hm?
- Én is szeretlek!
- Jól teszed! – mosolyogtam. Megcsókoltuk egymást lágyan és finoman, az a jól eső bizsergés végig cikázott egész testemen. Közelebb fészkelődtem hozzá, kaptam a homlokomra is egy puszit, lehunytam szemem és nem sok kellett el is aludtam.