Na ez is elérkezett. Tudom nem ezt ígértem, de hát így jött össze. Sorry. Meg hát mi számít pár napnak? :P Nem tudom igazán milyen lett, szerintem inkább vicces. Véleményeket még mindig szívesen várok! ;)
~ Vic ~
Reggel későn ébredtünk fel, hiszen későn is aludtunk el. De nem baj így legalább nem leszünk hullák az esti bulin. Az ébresztőm nem volt valami kellemes… arra ébredtem, hogy zsibbad a jobb karom és megmozdítani se bírom… mondjuk otthon is, ha alvás közben elzsibbad a karom a másikkal szoktam pakolgatni, hogy normális helyzetbe kerüljön és újra meginduljon benne a vérkeringés és elmúljon, de most hiába kutattam másik kezemmel nem találtam a zsibbadtat. Kénytelen voltam kinyitni a szemem és akkor láttam miért nem tudok semmit se csinálni… Fernando hason aludt, a kezemet maga alá gyűrve és egyik kezével azt szorította. Aranyos volt meg minden, de bár ne zsibbadna ennyire… na de nekem kell még a kezem! Ballal belecsíptem meztelen oldalába, igen meztelen, mert még meleg van és csak egy alsóban alszik. Azonnal felugrott jobb karomat is magával rántva, még jó hogy nem érzem. De általában ilyenkor tud a legjobban megsérülni az ember és azt meg nem akarom.
- Jó reggelt! – köszöntöttem.
- Szebbet és jobbat és kellemesebbet! – morogta. – Miért kellett ez?
- Azért, hogy add vissza a karom! Ha azt akarod, hogy a tiéd legyen, azért örülnék, ha előbb megkérnéd! – vigyorogtam.
- Hogy mi? – nézett rám bambán.
- Nézz le! – lenézett és észrevette, hogy még mindig a kezemet fogja.
- Ja, bocsi. – engedte el, de még mindig zsibbadt, így az úgy hullott le, mintha teljesen élettelen testrész volna. Kicsit meg is illetődött.
- Semmi. – pakoltam szószerint az ölembe és elkezdtem masszírozni, hogy visszatérjen belé a vérkeringés. Közben Fernando átvette tőlem, azt hiszem azért ő ebben jártasabb, egy biztos, hogy jól masszíroz.
- Jobb már? – nézett fel rám.
- Ühüm. Köszönöm. – felhúzta arcához kezemet, és a tenyerembe egy kis csókot lehelt.
- Mit is mondtál? Enyém lehet a kezed, csak meg kell kérnem? – vigyorgott sejtelmesen.
- Hülye vagy, csak szórakoztam. Te meg lökött lennél, ha képes lennél megkérni a kezemet, több mint egy hónapos ismeretség után.
- Én is vicceltem. – röhögte el magát. – És ki mondta, hogy gyűrűvel kérném meg a kezed?
- Lökött! – nyújtottam ki rá nyelvemet, de magához húzott és megcsókolt. Na ezért ne add sose egy férfi kezébe a tiédet, mert még a saját előnyére fordíthatja. Mocsok, kis galád… de ettől függetlenül ugyanúgy visszacsókolom, hisz szeretem, imádom őt. Visszadöntött az ágyba, és miután elhagyta ajkamat fülem tövét és nyakamat puszilgatta. – Drágám! – erre belehümmög a nyakamba… - csak úgy szólnék, hogy David a másik szobában van!
Komótosan felkelt rólam, kiment az ajtón, és egy perc múlva vissza is ért.
- Nincs itthon. – fogta bezárta az ajtót, visszajött, és rám ugrott.
- Áááh, te őrült! – röhögtem fel. Még csikizni is elkezdett, áruló... Mikor végre abba hagyta könnyes szemmekkel néztem fel szemébe a nevetéstől. – Gonosz vagy!!
- Csak épp annyira, mint te! – Mi? Hogy én gonosz? Olyan nincs! Na jó de… de ő még nem is kapott a gonoszságomból. Bett is mindig azt mondja, hogy szadista vagyok. Azért kicsit igaza van, mert mégis csak élvezem egy kicsit a gonoszkodást, muhaha…
Kitöröltem szemeimből a könnyeket, és mikor újra a fölém tornyosulóra néztem nem bírtam ki, hogy ne húzzam le magamhoz egy csókra.
Lágyan, lassan simogatott, szeretgetett. Teljesen belemelegedtünk, de megálltam mikor egy kisebb csattanást hallottam meg kintről és egy “hogy a franc…”-ot.
Majd egy kopogás az ajtónkon.
- Tudom, hogy fent vagytok. Én elmegyek egy kicsit. – mondta David az ajtón túlról, majd hallottuk is a bejárati ajtó csukódását.
- Nincs itthon, mi? – néztem fel Fernandora, száját féloldalas mosolyra húzta.
- Hát most már biztos nincsen. – somolygott.
- Nem normális… - sóhajtottam. Megpróbáltam kimászni alóla, de nem jött össze.
- Hova? Hova?
- Ki inni, szomjan halok! – válaszoltam.
- Na jó, de ha nem jössz vissza megtalállak! – amin csak egy jót mosolyogtam. Először el is felejtettem, hogy bezárta az ajtót, így csak második próbálkozásra jutottam ki a szobából. Kivettem a hűtőből egy gyümölcslevet, a szekrényből egy poharat és leültem a pult mellé. Iszogattam és bámultam ki a közeli ablakon, ami egy parkra nézett. Még a harmadikról is jól láttam a játszadozó gyerekeket, a kedvesen dorgáló szülőket. Mindenki mosolygott, aki a parkban sétált, de vajon tényleg boldogok? Nem csak egy álca, amit minden ember felölt? Gondolkozásomból két kar rántott vissza a valóságba. Hátulról ölelt át és fogta meg két kezemet.
- Nem jöttél vissza… - mondta tettetett letörtséggel, de a nyakamba nem felejtett el belecsókolni.
- Bocsi, elfelejtettem.
- Akkor hadd emlékeztesselek! – fordított maga felé és csapott le számra. Vajon én boldog vagyok? Tettem fel magamban a kérdést. Igen, azt hiszem igen. Teljes szívemből beleszerettem, ő kell ahhoz, hogy elfelejtessen velem minden rosszat. Ő lett az én drogom. Melyre még hatalmas grátiszt ad, hogy szeret. Azt hiszem nekem ennél nem is kell több, mert elérte, hogy kimondhatatlanul boldog legyek. De vajon Ő is igazán boldog? Erre én nem tudhatom az igaz választ, vagy igen? Mire feleszméltem már az ágyon feküdtünk és csókolóztunk. Mielőtt jobban belemerülhettünk volna…khm… egymásba… a csöngő félbe szakított mindent.
- Ahhh, nem hiszem el – sóhajtott fel és szítkozódva szállt le rólam és ment ki, de még mikor az ajtónál járt utána szóltam.
- Édes! Azt hiszem jobb, ha legalább egy köntöst felveszel! – céloztam arra, hogy az alsógatyája csöppet hegyes… nem tudom kijött, de nem hiszem, hogy ezt akarná látni. Morgott egyet, magára kanyarította a köntösét és kiment, én pedig visszahanyatlottam az ágyba.
- Bocsi elfelejtettem kulcsot kérni. – hallottam meg David hangját.
- Már mindegy. – válaszolt morcosan Fer.
Mikor becsukta az ajtót kinyitottam szememet és követtem mozdulatait. Mellém bújt az ágyba és átölelt, már azt vártam mikor kezd el dörgölőzni, miközben tincseivel játszottam.
- Te boldog vagy? – nyögtem ki egyszer csak, ami egy ideje foglalkoztat.
- Hogy érted?
- Hát… úgy alapból. Hogy indul be a karriered, hogy rengeteg barátod van, meg van mindened és nem is tudom…
- Hát így már, hogy egy valamit kihagytál már nem vagyok boldog…
- Mit hagytam ki?
- Téged. Te is az enyém vagy!
- Á-á. Én a magamé vagyok! - A szívem a tiéd. Tettem hozzá magamban. – De akkor javítom, van egy csodás gyönyörű barátnőd is. – pfff… ettől az önfényezéstől még a végén elszállok.
- Igen így a teljes. Most már elmondhatom, hogy teljes mértékben boldog vagyok szerelmem. – nyomott egy puszit a fejemre.
Hozzábújtam és csak hallgattam a lélegzését. Egy idő után felkeltem és felöltöztem, amit Fernando nem követett jó szemmel.
- Ne nézz így rám! Valamit ennünk is kell mielőtt neki vágunk az éjszakának!
- Majd rendelünk valami kaját. Gyere vissza! – visszasétáltam és adtam egy puszit szájára, de gyorsan el is húzódtam tőle, hogy ne érjen el, és kimentem a konyhába összedobni valami laktató ételt. Nem sokkal később csatlakozott ő is, és utána együtt sürgölődtünk a konyhában. Pont mire végeztünk megjelent David is.
- Tudod mikor kell jönni, kész a kaja. – csipkelődött Nando.
- Inkább terítsél!
- Majd én megcsinálom. – ajánlkozott fel a spanyolok 7-ese.
Megkajáltunk és jól lakottan fogtuk a hasunkat.
- Ez is finom lett. Most már biztosan megtartalak! – jelentette ki Fernando.
- Igen?! – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Igen. – válaszolta hót nyugodtan. Úgy látszik nála is igaz, hogy a pasi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. De ami a legmeglepőbb, hogy a magyar ételek ízlenek nekik.
- Lassan ideje készülődni is. De előbb még én elmosogatok. – álltam fel az asztaltól és kezdtem el leszedni.
- És ki kezdje a fürdést? – érdeklődött David.
- Nekem mindegy, én gyorsan elkészülök… vagy nem!
- Akkor inkább menj te előre, mi meg majd utánad!
- Jó, de előbb még befejezem a mosogatást.
Miután végeztem bevonultam a fürdőbe, letusoltam és hajat mostam. A tusolással végezve megtörölköztem, majd magamra tekertem a törölközőt, és neki álltam megszárítani a hajamat. Hajszálaim most is totál egyenesen száradtak meg, közben ki is találtam mit fogok a hajkoronámmal kezdeni.
A türcsibe csavarva mentem vissza a szobába, hogy kiválasszam mit vegyek fel. Bár nem kellett sokat gondolkodnom rajta, kivettem a nem rég vásárolt felsőt, ami összetett volt. Legalul olyan volt mint egy top, a rajta lévő két réteg V-alakban volt hozzá varrva nem sokkal a mell rész alatt, szinte átlátszó anyagból, melyek lazán fedték vállamat. És a szürkésbarna szín csak még jobban varázslatossá tette. Még kivettem az egyik kedvenc szürke farmerom, mindezek alá fekete fehérneműt vettem fel.
- Ha így nézel nem tudok felöltözni. – szóltam rá közben Nandora, mivel ő készségesen átengedte a fürdőt barátjának, mikor meglátott a törölközőben és azóta az ágyról bámul.
- Mi van, ha az a célom? – nem válaszoltam, inkább folytattam az öltözködést.
- Azért a szádat becsukhatnád – elégeltem meg, hogy bámul és majd leesik az ágyról. Mint egy kiéhezett vénkujon olyan…
- Én tudok vele jobbat is! – indult meg felém.
- Nem, nincs. Ma bulizunk. – gyorsan felkaptam sminkes táskámat, és kiszaladtam a szobából. Az előszobába mentem a tükörhöz és neki álltam pofimat kicsinosítani. Szemeimet fekete szemceruzával kihangsúlyoztam, füstös szemeket varázsoltam magamnak, és még egy kis spirállal bolondítottam meg tekintetemet. Egy kis pirosítóval még feldobtam arcomat, és másra nem is volt szükségem. A hajkefémet kerestem, de nem találtam, megnéztem a szobában is, de ott sem volt. Muszáj voltam bemenni a fürdőbe, amit már Fernando birtokolt. Ott meg is találtam a keresett tárgyat, de mikor jöttem volna ki hirtelen megfordított Nando és az ajkamnak esett, én pedig a visszacsukódó ajtónak. Fel sem tűnt, hogy elzárta a vizet, és elhúzta a kabinajtót, és hát a figyelmetlenség lett a vesztem. Vadul csókoltuk egymást, Fernando egyik kezével a hajamba túrt, még jó, hogy nem csináltam már meg, bár ez legyen a legkevesebb. A másikkal pedig arcomat tartotta fogva. Mikor elválltunk úgy éreztem teljesen kipirosodtam a csókcsatától, ő pedig vigyorgott.
- Na ez most jól esett. – mire csak megforgattam szememet. – Most már mehetsz. – engedett el… uhhh… na megállj!
- Jó, mindjárt… csak még… valamit… előbb – suttogtam fülénél és nyakánál ajkaimmal játszva, majd állánál és szájánál. Végezetül megcsókoltam, de mikor már úgy éreztem átvenné az irányítást kisurrantam kezei közül és a fürdőből és elkacagtam magam.
- Jobb, ha nem kerülsz a szemem elé! – kiáltott ki a fürdőből.
- Jó, mi majd Daviddal elmegyünk bulizni, te meg itt maradhatsz! – szóltam vissza és újból rám tört a nevethetnék. Egyből kicsapodott a fürdő ajtaja, és hamar megjelent benne felbőszülve Fernando. Gyorsan jött felém és bal kezével magához szorított és nem engedett, hiába kapálóztam a lábam nem is érte a földet. Egyenesen a szobába vitt, másik kézzel kissé lendületesen becsapva mögöttünk az ajtót, hamarosan az ágyon huppantam mivel rádobott és fölém magasodott. De csak mosolyogni tudtam, pedig éreztem, hogy felbőszítettem az alvó oroszlánt.
- Szóval, kivel is mész ma bulizni? – kérdezte fenyegetően.
- Davi…- be se tudtam fejezni, egyből neki állt csikizni, egyik kezével lefogta az enyémeket, a lábaimon meg ült, nem tudtam menekülni.
- Szóval, kivel mész? – kérdezte újból.
- Da… - ismét nem tudtam befejezni.
- Próbáljunk ki egy új módszert. – mondta és a nyakamnak esett, szivogatta, csókolgatta, simogatta ajkával néha kulcscsontomra is kitérve. Orrával is épphogy hozzáérve bőrömhöz végig simított nyakamon, mitől a hátamon végig futott a libabőr és jól esően sóhajtottam fel. Arcom fölé hajolt és én ajka után kaptam, de egy puszi után elhúzta arcát.
- Megkérdezem megint… kivel mész ma este?
- Veled, persze hogy veled. – adtam meg magam a játékban.
- Helyes válasz. – mosolygott fölényesen.
- Akkor jó. De az istenért csókolj már meg! – szólaltam fel ingerülten. Kicsit még szórakozott, de aztán csak megcsókolt. – Na és most már menj és készülődj! Sosem fogunk így elindulni.
- Nem én tehetek róla! – védekezett.
- Tudom, én vagyok a hibás.
- Most, hogy mondod!
- Na takarodj! – röhögtem fel és ütöttem meg a vállát. Felsegített és kimentem, hogy végre megcsináljam a már szalmakazalnak is beillő hajamat. Kifésültem a gubancokat, majd egészen fent szorosan összekötöttem egy hajgumival, amihez egy vastag mágneses pánt is járt.
Még bementem, hogy parfümmel befújjam magam és kész is voltam, leültem a kanapéra és ott vártam, hogy elkészüljenek. De hát kész katasztrófa ez a két ember. Mire belőtték a sérójukat azt hittem le megy a nap. Úgy fél óra múlva végre készen léptek ki a szobákból és indulhattunk. Fernandon egy fehér póló volt mintákkal, és bő farmerral. Davidon pedig egy fekete ing és farmer. Magamhoz vettem a vékony kabátkámat és táskámat, felvettük a cipőket és irány az éjszaka. Belegondolva érdekesen nézhetek ki két pasi között lépkedve, arról nem is beszélve, hogy ez a két pasi a spanyol futball jövőjének ígéretes emberei. De kívülről látszódott, hogy kihez is tartozom, hiszen összefonódó kezünk ezt jelezte. Lent már várt ránk a megrendelt taxi, David beült előre, mi pedig hátra. Fernando megmondta a címet, és a taxis indított is.
Nem sokkal később a jármű megállt egy pub előtt, ami már a fiúk törzshelyévé vált. Kellemes hangulatú hely volt, csendesen szólt a zene a hangszórókból. A szórakozóhely közepén a hatalmas hely mégis fergeteges partyt ígér. Páran már odaértek elöttünk, köszöntünk egymásnak és leültünk, Fernando a jobb oldalamra, David a másikra. Szemben Sergio ült, mellette Iker és Dora, és még Xavi és Xabi. Éppen a koktél lapot nézegettem, mikor megakadt a szemem a tequila sunrise-on. Egyből elmosolyodtam, hiszen szakközepes utolsó évemre emlékeztetett. Szalagavató utáni after partynkon történt, hogy osztálytársam az italos táblára felírt kacskaringózós betűket félreolvasta, így született meg a tequila surprise. Bár tovább olvasva ismét egy szép emlék jutott eszembe, bankettünkön megengedte osztályfőnökünk, hogy alkoholt ihassunk, kijött a pincér és osztálytársam, ahogy kimondta a mojitot a földön fetrengtünk meg az asztalon. Visszakérdeztünk és ismét úgy mondta ki, hogy modzsító, a pincér is csak mosolyogni tudott. Közben kijött a pincérnő és felvette rendeléseinket, én maradtam a tequila sunrisenál. Hamar kihozták az italainkat, én éppen a szívószálammal játszottam mikor megszólalt a telefonom. Meglepődtem mivel nem vártam hívást, és aki hívhatott volna azt tudta, hogy az országon kívül vagyok és nem lesz olcsó egyikünknek sem. Előkotortam a táskámból és meglesve, hogy kihív elmosolyodtam és felvettem.
- Szia! – köszöntem bele magyarul.
- Szia Nővérkéééém! – mire még inkább mosolyogtam, jó volt hallani a hangját és, hogy így szólít még mindig szokatlan. Pedig már több éve ismerjük egymást. – Mikor jössz már haza?
- Holnap után otthon leszek már, és akkor jössz hozzám!
- Hogy hogy? – értetlenkedett.
- Nem szoktál indokolatlanul hívni, így vagy hiányzok vagy zűr van a kicsi lelkedben. Szóval?
- Eltaláltad… túl jól ismersz már…
- Akkor jössz?
- Megyek hát, ki nem hagyom. Aztán majd mesélsz!
- Jól van, majd hívlak, ha megérkeztem Ferihegyre.
- Okééé!
- Na szia.
- Várj! – szólt még utánam.
- Hmm?
- Szeretlek!
- Én is! – komolyan fájt már az arcom a mosolygástól.
- Várj!
- Mi az már megint?
- Bömböljéééé! – hallottam meg egyik barátnőm hangját. Nem bírtam ki muszáj volt felröhögnöm.
- Szia Betti szívem. És te bömböljé!
- Nem bömbölök. Na jó de… gyere haza már, de nagyon gyorsan!
- Megyek, megyek. De most tényleg mennem kell. Sziasztok!
Kinyomtam a hívást, de még mindig mosolygok. Jól esik, hogy azért hiányolnak az otthoniak.
- Ki volt az? – kérdezte Nando. Mindenki engem nézett.
- Mi volt az a bömbölés, ami kihallatszott? – kérdezte a közben megérkező Pepe.
- Barátnőm és a húgom. Az pedig egy filmből van.
- Chewbaccától?
- Nem! – válaszolom röhögve – a Shrekből. Egyik nyári este együtt néztük meg a filmet, és ez tetszett nekünk a legjobban az egészből. Azóta ezzel szórakozunk.
- Aha.
- Amúgy jól néznek ki? – érdeklődik Sergio.
- Azt neked kéne eldönteni. Szerintem szépek, de a te közeledbe nem engedném őket! És nem is fogom!
- Na kössz! Ez gonosz volt. Jó barát vagy igazán, mondhatom.
- Tudom. És én is szeretlek! – forgattam meg szemeim, de miután kimondtam egyből a mellettem ülő páromra néztem, de ő csak rám mosolygott, ebből tudtam, hogy most nem zavarja a viccelődésünk. Azt hiszem átgondolta a múltkori beszédemet és megbízik bennem. Nem tudtam megállni és muszáj voltam megcsókolni.
- Ha csak ezért jöttetek, haza is mehetnétek! – dörögte David, már jócskán felöntött a garatra, nem is nagyon foglalkoztunk vele, mert bocsánatot nem fogunk azért kérni, mert szeretjük egymást.
Gyorsan telt meg az egész hely a szórakozni vágyó pénzes fiatalokkal és középkorúakkal.
A zenét is hangosabbra vették, így már nehezebben tudtunk már beszélgetni. Egyszer csak az egyik kedvenc számom első ütemei hangzottak fel és Dorát kirángattam táncolni, a többiek pedig szó nélkül követtek minket, de néhányan ott maradtak, köztük Fernando is.
Utána még egy jó pár számot végig táncoltunk, de egyik fiúhoz sem simultam hozzá, mert nem szeretek úgy táncolni, meg Fernando miatt amúgy sem hagynám, hogy akárki is a csipőjével hozzám dörgölőzzön maximum neki.
Kimelegedve ültem vissza Fernando mellé miután David nagy nehezen beengedett, és félig elfogyasztott italomért nyúltam, hogy csillapítsam szomjúságom.
Úgy vettem észre, hogy mindenki jól érzi magát, ezért az én kedvem még jobb lett. Jobban szeretek egy vidám társaságban bulizni, minthogy azt lássam, hogy az ismerősöm csak egy magában, unott képpel ül és nem hajlandó semmit se csinálni, de akkor minek jön el bulizni?!
Pepét piszkáltuk és jókat röhögtünk rajta, mert nem volt képes kimondani normálisan egy alapjáraton könnyű szót, de hát ez az alkohol hatása…
Megpróbáltam vele kimondatni, hogy ‘szeretlek’ de ez is röhögésbe fulladt.
Most Dora vonszolt ki táncolni, nem mintha annyira ellenkeztem volna. Már nem is tudom hány szám után fáradtan és szomjasan indultam a pulthoz, hogy egy új italt kérjek. A megszerzett itallal a kezemben mentem vissza az asztalunkhoz, mindenki ott volt és nem volt már hely, a hangszórókból meg olyan zene szólt, amire képtelenség nem mozogni, így az asztal előtt eltáncigáltam. Nem nagyon izgatott ki mit gondol, egy számított, hogy én jól érzem magam a bőrömben. Nem sokkal később David felállt és elment, én pedig bemásztam Fernando mellé, de ő az ölébe vont és megcsókolt. David is visszatért kezében újabb töménnyel és sörrel. Mikor nem figyeltem Fernando szabad nyakamba csókolt újra és újra, és a derekamon és lábamon cirógatott, akaratlanul is még jobban mosolyogtam. Lenézve láttam, hogy egy kicsit izgalomba jött.
- Jobb, ha lehigadsz édesem – búgtam fülébe, gonosz módon jót derülve rajta.
- Melletted nem megy – súgta vissza.
- Képzeld el, hogy dagadt vagyok, mindenhol csupa háj, minimum 100 kiló, és 50 év feletti, egy szál falatnyi tangában, és mondjuk a testemet rázom, de a háj réteg hullámzik. – tanácsoltam neki.
- Hülye vagyok elképzelni.
- Akkor így fogsz maradni, és a többiek pedig észreveszik. – mondtam. Egy kicsit elmerengett, én pedig egyből éreztem a képzelet erejének hatását a megborzongásából.
- Uhhh, na most egy életre elment a kedvem a képzelgéstől! – felnevettem. – Remélem 50 évesen nem úgy fogsz kinézni!
- Hát igyekszem.
Inkább kiültem az öléből, hogy még véletlenül se kelljen megint a képzelő erejére hagyatkoznia, de még előtte adtam neki egy szájra puszit.
Tovább beszélgettünk és röhögtünk, egyszer csak David közbe szólt mellettem.
- Mit tudsz te, amivel ennyire elcsavartad Fernando fejét? Mennyi pénzt akarsz róla leakasztani?
- Hogy mi van? Te félre beszélsz a sok alkoholtól – néztem rá megrökönyödve.
- Tudod azt te is. Nincs kedved nekem is megmutatni? – közelebb csúszott hozzám és fülemhez hajolva folytatta kicsit lentebb véve hangerejét, de szerintem így is épp elég hangos volt – esetleg most a wc-ben, szivi.
- Te meg vagy huzatva. – húzódtam el tőle.
- Van elég pénzem, még fizetek is neked, mennyit akarsz? Megadom!
- David most már állítsd le magad! – dörrent fel mögöttem Fernando, és magához vont.
- Én csak leteszteltem – tartotta fel védekezően mindkét kezét maga elé.
- Te csak tesztelgessél mást, ne az én barátnőmet! Azt hiszem mi most inkább megyünk. – állt fel és húzott maga után, én teljesen meg voltam illetődve. – Őt pedig majd rakjátok be egy taxiba és mondjátok az én címemet, valaki majd hozza be vagy szóljatok a taxisnak, hogy gondoskodjon róla. Sziasztok.
- Sziasztok – köszönt vissza mindenki, köztük én is. Csak én tőlük búcsúztam.
Nem sokkal 3 után értünk haza, gyorsan lemostuk magunkról a füst szagot, és a többi ránk ragadt koszt és lefeküdtünk aludni.
Pár órát aludhattunk csak mikor éreztem magamon a kutakodó ujjakat, melyek simogattak.
- Fernando… ne… tapogass! – nyögtem ki lassan, és álomittasan, szemeimet még mindig csukva tartva.
- Én nem tapogatlak! – szólt vissza szintén lassan és álmosan. Mikor elért hozzám válasza szemeim egyből kipattantak.
