" Itt fekszünk egymás mellett, mint két idegen. A sötétben felfele bámulok, és csak a függöny alatt beszűrődő utcai fény ad egy kis világosságot. Hallom, ahogy szuszog, már biztosan alszik, míg én olyan éber vagyok, amit 20 liter kávéval se tudnék elérni.
Atya ég, ő alszik itt mellettem! Vált még gyorsabb ritmusra szívverésem. Tehetetlenségemben az arcomon végig simítok, és legszívesebben üvölteni tudnék, de csak sóhajtok, mire megmozdul felém. Közelebb vackolja magát hozzám és... én... azt hiszem meghaltam, pedig nem csinált semmit, csak annyit, hogy él és létezik és itt van velem. Lehet hagynom kellett volna, hogy inkább menjen szállodába? Akkor talán megélném a reggelt.
Hogy jutottunk idáig? Én magam sem tudom..."
Tudom nem ezzel kéne foglalkoznom, de ezt álmodtam egyik éjjel... (vagyis ez csak egy részlet) és és önkívületi állapotban vagyok pár napja, amilyet rég nem éltem már... Úgy érzem muszáj leírnom, még ha csak magamnak akkor is.
És azt hiszem meg fogok halni... az öt nap munkát sem bírom kipihenni... jövőhéten 2 záróvizsga, 2 (sima)doga és egy beadandó vár rám...
És utána újból öt nap munka...
Tudom, hogy állandóan csak ígérgetek, de tényleg, ha úgy van szoktam hozni a fejezetet (volt amikor többet is), csak most nem jön ki úgy. Tényleg ezer bocs, meg több anya medve!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése