Something special

Van valami, ami most egy kicsit eltereli a figyelmemet, és ebből egy szösszenet is születőben van, az elejét megmutatom aztán kiderül felrakom-e majd valahova vagy nem.

" Itt fekszünk egymás mellett, mint két idegen. A sötétben felfele bámulok, és csak a függöny alatt beszűrődő utcai fény ad egy kis világosságot. Hallom, ahogy szuszog, már biztosan alszik, míg én olyan éber vagyok, amit 20 liter kávéval se tudnék elérni.

Atya ég, ő alszik itt mellettem! Vált még gyorsabb ritmusra szívverésem. Tehetetlenségemben az arcomon végig simítok, és legszívesebben üvölteni tudnék, de csak sóhajtok, mire megmozdul felém. Közelebb vackolja magát hozzám és... én... azt hiszem meghaltam, pedig nem csinált semmit, csak annyit, hogy él és létezik és itt van velem. Lehet hagynom kellett volna, hogy inkább menjen szállodába? Akkor talán megélném a reggelt.

Hogy jutottunk idáig? Én magam sem tudom..."

Tudom nem ezzel kéne foglalkoznom, de ezt álmodtam egyik éjjel... (vagyis ez csak egy részlet) és és önkívületi állapotban vagyok pár napja, amilyet rég nem éltem már... Úgy érzem muszáj leírnom, még ha csak magamnak akkor is.

És azt hiszem meg fogok halni... az öt nap munkát sem bírom kipihenni... jövőhéten 2 záróvizsga, 2 (sima)doga és egy beadandó vár rám...

És utána újból öt nap munka...

Tudom, hogy állandóan csak ígérgetek, de tényleg, ha úgy van szoktam hozni a fejezetet (volt amikor többet is), csak most nem jön ki úgy. Tényleg ezer bocs, meg több anya medve!!!

Helyzet jelentés a frontról

Úgy érzem magam, mint aki kipurcant...
5 napja gépnél se ültem, nem is ettem, 4 kilót leadtam... ^^"
Először mesélek, egy kis vicceset.
Múlt héten apukám kórházba ment, hál égnek a lábán, és nem érte el otthon a vég... már kint van, de kíváncsi leszek, hogy most, hogy fog magával törődni, azért nem szeretném, ha megint elöntené a víz hasig és megfojtaná... Szóval van egy kutyája, csak vele él, és a kutya el lett víve a nagynénémékhez (apu nővéréhez) pénteken bent voltam apunál a kórházban és kapja a központi számon a telefont, hogy a kutya haza talált. Volt egy kedves idióta, aki a díszkapura felszerelt hálót kivágta, és így a kutya szépen kiszökött, és 3 óra alatt hazatalált. Iszonyat forgalmas utakon kellett átjönnie, de azt is kinézném belőle, hogy buszozott, mivel úgy egészen biztosan ismeri az utat. Hisz két havonta biztosan megjárják apuval, mikor összeruccan a család ünnepelni. De komolyan számomra még mindig hihetetlen, főleg, hogy semmi baja nem is lett. De látszott rajta mikor érte mentem apu lakásához, hogy nekem nagyon örül, utána bement a lakásba látta, hogy apu nincs sehol és aztán teljes sokkba került, ki se akart mozdulni a kuckójából, de egy idő után kijött és dörgölőzött a kezemhez. De ki lett vele cseszve, mert még aznap este visszavittem nagynénémékhez és meg is lett kötve...

Szombaton reggel dolgoztam, utána rohantam be apuhoz a kórházba aztán haza és a keletibe, hogy elérjem még az egyetlen közvetlen járatú vonatot Sopronba. Megbeszéltem anyujával, hogy Esztit meglepem/meglepjük a szülinapján. Erre a nővére Finnországból nem elszólta magát? 10 perccel azelőtt, hogy anyuja indult volna értem az állomásra, skypeon megkérdezte, hogy a Viki ott van már? Eszti egyből ott termett, és kikészült. Azért aranyos volt az egész szitu xD ugye Eszti?

Most pedig 5 napot dolgoztam a hungexpon, teljesen le vagyok szívva, mindenhol izomlázam van, fájok, örülök, hogy élek, satöbbi. Volt 3 és fél napom a hot-dogos kocsinál, az életemet eluntam, szombaton aztán meg jönnek ki a fiúk dél körül, hogy záróra van. Én meg nézek mi van? Nincs még 7 óra... Az OMÉK megvette a területet, és nem árulhattam hot-dogot, tök jó. xD Belettem állítva a nagybüfében pultba, elsőre láb alatt voltam, de szerintem a végére egész jól belejöttem, hogy miből mennyit, mit mennyivel mérünk satöbbi. De hárman egyszerre nem lehet egy kasszás keze alá dolgozni szerintem... De én azért el voltam a sör csapolással is :D
Úgy volt, hogy vasárnap nem is kell mennem dolgozni, aztán mikor már kijöttünk akkor kaptam az üzenetet, hogy még is menjek palacsintázni. Pedig már örültem, hogy megúszom a nagytakarítást, és aludhatok végre rendesen. De a tegnapi napom nagyon kész volt... Szerintem 20 percen keresztül kiakasztottam azokat akikkel voltam, mert olyan röhögőgörcs és idiótaság jött rám, hogy már nekem fájt XD de 5 nap munka, 300 palacsinta után, és a melegbe szerintem ez azért nem meglepő, hogy bediliztem kicsit :P de két hétig most pihi van :)

Felraktam a My dream, my wayhez az új fejezetet... További szöveg ott olvasható, akit érdekel. Amint felvettem a normális élet fonalát, és nem kell rohangálnom, tanulnom, pótolnom megírom ide is az új fejit.

Köszöntem, hogy elolvastátok unalmas minden napjaimat xD puszika, én mentem a dolgomra, ha lábra bírok állni... :)

I'm trying but I can't...

Hát először is egy bocsánattal tartozom nektek!
Két hete tart a suli és én ma már számvitelből zh-t írtam... Hétfőn egészségturizmus a soros, aztán egy település fejlesztési tervet is ki kell találnom öt oldalas terjedelemben... És a reggeli korán kelés sem segít és az öt óra egyben való megtartása sem. Teljesen más a sulim, mint tavaly. Nagyon ráálltak a tanításra, jó nincs bajom ezzel, mert ezért járunk iskolába, hogy okosabbak legyünk. Csak még szokatlan és kimerítő, így mikor hazaesek eszek és jobb esetben alszom, hogy felfrissüljek, de ez nem nagyon jön össze. És hiába fekszem le aludni már este tízkor, ami nálam szokatlan, hiszen ugye volt, hogy hajnal háromkor-négykor írtam bejegyzést, akár suli időben is :D
A másik, hogy indul a kiállítás szezon, így 5 napokat fogok dolgozni reggeltől estig, ami szintén kimerítő lesz, bár ezzel kapcsolatban sem panaszkodhatom, mert legalább gyűlik a pénzem, és akkor talán összejön, hogy jövőre menjünk nyaralni a csajokkal Spanyolországba :)
Szóval mindebből azt akarom kihozni, hogy én tényleg próbálkozom, de egyszerűen nem megy az írás, se időm, se energiám nincs rá. Azt nem mondom, hogy jó ideig nem lesz friss, mert ezt én sem szeretném. Csak kéne egy jó ihlettel megtűzdelt pillanat, mikor meg tudom írni a következő fejezeteket. Próbálkozok és továbbra is próbálkozni fogok és remélem minél hamarabb hozhatok új fejezetet! Igyekszem miattatok! :)
És mint mindig elmondom... Köszönöm, hogy még jártok erre! Szeretlek titeket! :D

My Me&Torres story

Nos mivel Virág le lett fizetve, de akkor még egyáltalán nem gondoltam komolyan, hogy megírom. Végül egyik nap kitaláltam mit írhatnék és ez lett az eredménye.
Hát ez én sztorim a fernandot.com oldalnak Theodora kérésére! :)

Amióta az eszemet tudom a foci jelen van az életemben bátyáimnak és később nővéremnek is köszönhetően. 9 éves korom óta spanyol fannak vallom magam miután nővérem hazajött Teneriféről 3 hónap után és mesélt a Real Madridról, Raúlról és a spanyolokról. Már akkor érezni akartam, azt az életérzést, amiben a spanyolok élnek. Igazán ekkortól érdekelt a foci, és köteleztem el magam egy ország és egy csapat mellett. Mikor Eb vagy Vb volt siettem haza a suliból csak, hogy nézhessem a meccseket. Volt idő, mikor a foci szenvedélyem háttérbe szorult, és nem foglalkoztam a meccsekkel, de hát egy világesemény mindig előhozza az emberből a labda és a játék szeretetét.

A 2006-os Vb-t nagyon vártam, hogy lássam Raúlt játszani, de aztán egy másik játékos elterelte a figyelmem a góljaival, a játékával és nem utolsó sorban a kinézetével, Ő volt Fernando Torres. Sokáig nem jutottak és körülbelül semmit se tudtam róla, így az interneten kerestem utána. Elvétve mikor volt erőm, időm és tudtam mikor játszik az Atletico vagy a Real akkor néztem csak a meccseket.

Aztán mondhatni két éves kihagyás után az Eb újra lázba hozott. És élvezet volt nézni a Villa-Torres páros megmozdulásait és csoda szép góljait. Jó volt látni, ahogy ők is örültek egy-egy gólnak, és annak hogy egyre feljebb menetelnek. Az Oroszország elleni elődöntőt szabad téren kivetítőn néztem meg osztálytársammal, akiből mára már komoly focibíró lett. Nem könnyű úgy meccset nézni, mikor szidják a kedvenc csapatod és játékosod.
A döntőt egyedül néztem itthon, és tűkön ültem, majdnem körmöt rágtam pedig nem szokásom és a spanyolos csuklószorítómat birizgáltam. Mikor Torres berúgta az első és egyetlen gólt nagyon boldog voltam, még a visszajátszást is lekameráztam remegő kézzel... azután olyan voltam, mint egy kis gyerek, a tévére tapadva néztem tovább és még jobban izgultam, hogy a németek nehogy gólt lőjenek. És miután ez nem történt meg és a végét jelző hármas sípszó is elhangzott örömujjongásba kezdtem. Visszafogott sikítások a másik szobában alvó szülőkre tekintettel, ugrálás és könnyezés minden meg volt. Torresnek hála megtörték a 44 éves átkot! Innentől kezdtem rá úgy tekinteni, hogy Ő az én Istenem. A legkedvencebb kommentátori szólásom ez lett Torresről: „Az angyalarcú Kölyök”.

2009 táján ismerkedtem meg egy olyan emberrel, akivel kiélhettem a foci szeretetem, így arra késztetett, hogy én is napra kész legyek, kedvenc csapatunk szerepléséről és az sem volt hátrány, hogy neki is a kedvence Nando.
Mikor szembesültem vele, hogy Fernando elvette Olallát természetesen egy világ tört össze bennem, hogy a kedvencem immáron már nem szabad, és útban van az első gyermeke, hogy egy nagy és boldog család legyenek. Persze fél napi búslakodás után ez el is lett felejtve és magamban sok boldogságot kívántam Nekik! Belegondolva jó példát mutatnak és motiválják az embert, hogy lehet boldog és örök szerelmed. Bár igaz a magánéletükről nem sokat tudunk, csak annyit, hogy már két tündéri gyerkőc összejött, így nagy problémák csak nem lehetnek.

Mire elérkezett a Vb egyre több ember volt körülöttem, aki lány létére rajong a fociért. És a szívünk egy csapatért dobog. Igazándiból nem sok jót fűztem ahhoz, hogy már nem Aragones ült a kispadon, de kellemeset csalódtam, és a fiúk bebizonyították, hogy két éve, miért lettek ők Európa legjobbjai. A döntőben már majdnem temettem a csapatot, és magamat a legmélyebbre, de Iniesta meg mentett mindenkit és ez évben ő tett boldoggá egy egész nemzetet. A csapat győzelmét reggelig kellett emésztenem, egy átbulizott éjszaka után hajnalra jutottam arra a szintre, hogy magamhoz térjek a kábultból és örömömben elsírjam magam.
Sajnos Torres nem éppen volt formában és a Vb nem hagyott rá időt, hogy felépüljön. A szereplése pedig már akkor elkezdte lerombolni az önbizalmát, és a döntőben a sérülésére még sikerült rátenni-e is.

És azt hiszem már ekkor el lett vetve a kocka... Lassan épült fel, a kapu érzékét látszólag elvesztette, a védőkkel nem bírt el. Tudom, hogy ennél több van benne és olyan gyönyörű gólokat kéne rúgnia, mint régen.

Aztán jött az új év... azt hiszem arra a napra mindenki emlékezni fog... senki nem hitte volna, hogy ez meg fog történni, és tényleg gerinctelen módon ezt meg fogja csinálni. Engem is sokk hatás ért akkor, szomorú voltam, hogy hogy volt ezt képes megcsinálni. Aztán próbáltam észérvekkel alátámasztani az okát, és így már nem foglalkoztam azzal, hogy mit csinált, csak hogy a Chelsea változást hozzon az életébe és a játékába. De visszanézve lehet, hogy jobb lett volna neki, ha a Poolban marad...

Az öröm volt az ürömben, hogy egy hónapon belül két eredeti, dedikált Torres mezt tudtam szerezni az eligazolása miatt...

Licitáláskor olyan extázisban voltam, hogy barátnőm kikészült tőlem, és mikor lejárt az aukció ideje és tuti biztos volt, hogy enyém a mez, sikító, síró rohamban törtem ki. Nővérem meg egyből felpattant, hogy mi a baj, mi van? Mondom: Enyém a Torres mez! Lesz egy dedikált Torres mezem! Ő meg csak kiröhögött bátyámmal együtt, hogy hogy tudok valakiért ennyire rajongani. Félreértés ne essék, élőben meglátnám, a légzésem elakadna, sokkba kerülnék, fülig érő mosollyal megmosolyognám, hogy látom, ha képes lennék felfogni, de hogy visongva körbe ugráljam arra nem éreznék késztetést, hiszen ő is ember. A vicces, hogy a második, 2010-es Vb győztes aláírt mezemet úgy szereztem, hogy a végére nagyon felment a licitálás és öten küzdöttünk érte, állandóan ment fel az ára. Meg volt, hogy meddig megyünk el licitálásban barátnőmmel, mennyi pénzem van a mezre, végül mondom ennyit még licitálj rá, hadd vigye már el akkor az emberke drágábban. Hát az az emberke én lettem, de egyáltalán nem bántam, hiszen így is csak 10 ezer forintomba került egy csoda mez, amit nagy becsben tartok!

Visszakanyarodva a Chelseahez mióta odaigazolt, csak két gólt szerzett a csapatban és a válogatottban összesen...

És a heti hírek, hogy se Bosque, de Villas-Boas nem számít rá, ha nem tudja a régi formáját adni és hozni az előírt munkaköri leírását, hogy gólokat lőjön nagyon elszomorított... Ettől féltem már mikor Liechtenstein ellen pályára se lépett...

Nem tudom mi tenne most neki jót, de azt hiszem az, hogy ha visszaszerződne Spanyolországba, gondolom az Atleticoban szívesen várnák vissza, hiába nem jó ajánlás az utóbbi idei szereplése. De akkor is sok minden mellette áll, hogy a Liverpool vele lendült fel mikor odaigazolt, sorra triplázott a meccseken, neki köszönheti egy ország és több millió rajongó Spanyolország Eb győzelmét... vagyis a győzelmet érő döntő gólt, mert a célig meneteléshez kellett az egész csapat is, viszont számomra már akkor is egy nagy ember, akire örök életemben büszkén fogok visszagondolni.

Kívánom neki, hogy találja meg a motivációját, és mutassa meg, hogy ő még igen is lehet egy legenda. Hiszen belőle nem lehet egy csillag, ami már kihunyóban van!

Úgy gondoltam ide is simán felrakhatom, hiszen ez az én történetem, róla és magamról :)

[bár nekem még mindig nem tetszik xD]