6. fejezet

Friss illatot érzek! :P:D Végre elkészültem, nagyon megszenvedtem vele, de szerintem egy jó kis fejezet lett, remélem a Ti tetszéseteket is elnyeri! Nagyon örülnék pár véleménynek!

És köszönet Bettnek! ;)

És mint láthatjátok új módszer a szemszög váltásra, kérésre! :)

~ Dora ~

• Bett, állj már meg!- végre megtaláltam, de persze, hogy nem állna meg. - Az Isten szerelmére... Angyalka! - Most már semmiképp sem tud menekülni, karját megragadva, elé kerülök. Először végigmérem az arcát, hát ha látok rajta valami apró jelet, bármit... de semmit nem lehet sem a szemébe, sem az arcán észrevenni... - Te szerelmes vagy a bátyámba! - jelentem ki a nyilvánvalót, amire rájöttem, ha már róla nem tudok semmit se leolvasni.

• Dehogy vagyok az! - tagadja le egyből, így már ő is tudhatja, hogy lebukott, és tényleg igaz, amit mondtam.

• Ne próbáld tagadni! - szólok rá kicsit erőteljesebben, még mindig a karját fogva. Ha nem tartanám így, már biztos nem lenne előttem, és nem állná ki, hogy be kell vallania, és ezzel választ kapjak a felvetésemre.

• Igen, igazad van! - mondja ki végül pár perc csend után. Biztos, hogy küzd magában Vic miatt, ennek nagyon nem lesz jó vége... - Most már tudod, elengednél?

• Igen tudom, és nagy gáz lesz ebből! - mondom ki amit gondolok. Ebből senki sem fog jól kijönni.

• Hát ezt is tökéletesen eltaláltad! És teljes mértékben ki is lettem segítve. - most döbbentem rá, hogy mit is mondtam, mikor már megbántottam.

• Bocs, nem én szerettem bele a saját bátyámba, se máséba... - beszélek ismét meggondolatlanul, és teszek rá még egy nagy lapáttal a nem is kicsi bajára. Én hülye. Még bele se gondoltam rendesen, hogy hogyan is érezheti magát, ebben a helyzetben. Az egyik legjobb barátnőjét összehozta a sors a reménytelen szerelmével... Nem lennék a helyében és minden tényezőt még nem is ismerek... valószínűleg nem is fogom megismerni, ha rajta múlik...

• Kösz, ez jól esett! - merevedik meg szorításomban. Hát tényleg sikerült nagyon megbántanom, már az arcán sem tudja tettetni a nyugalmat. - Ha van valami használható tanácsod keress meg, tudod a számom! - és kezét kirántva enyémből távozni próbál, de még utána szólok:

• Várj! Holnap ebédeljünk együtt! - mire megáll és csak fejét fordítja vissza rám, de tekintetemet elkerüli.

• Még meglátom... de most inkább megyek! - int a fejével mögém, amire megfordulok, és Iker közeledik felém. Mikor visszafordulok Bettnek már nyoma sincs, helyette Fernando és Vic tűnik fel. Ők is felém jönnek, két tűz között érzem magam, sőt három. A sírba fogok kerülni... ha ezt az éjszakát túl élem, pár napos szabit biztos kiveszek és elutazok ebből a diliházból. Fejemet idegesen újra Iker felé kapom, majd tesóékra. Mit csináljak? Egyik „baj” után jön a másik... Nem tudok Ikerre vidáman mosolyogni úgy, hogy Nando is itt van. Még bele se gondoltam mi lesz, ha Ikerrel tesó előtt találkozunk... feszült, ideges vagyok... elegem van.

  Szemem sarkából láttam, hogy Iker megtorpant valószínűleg a zaklatott test tartásomat látva, és lehet, hogy a közeledő barátja miatt is...

  Vicék előbb értek oda hozzám, tesó elengedte Vikit és engem vont magához közelebb.

• Menj oda nyugodtan, és csókold meg! Nem fogom megenni. - mosolyog ő is, és Vic is lágyan, erre keserűen én is elmosolyodom kicsit. Azt hiszi, csak emiatt vagyok feszült, de jobb is, hogy nem tud semmiről, és a tudatlanság ártatlan köde védi őket. Végül elengedve egyből Vicet keresi karjával, testével... mindenével. Sírni tudnék most mindenki helyett...

  Megfordultam és szépen komótosan elindultam Ikerhez, mikor felnéztem rá kérdő szemekkel, de gyönyörű mosolyával nézett le rám, lágyan elmosolyodtam, majd mikor odaértem hozzá magához húzott és lágyan, szerelemmel megcsókolt. Akaratlanul is megborzongtam, és egy pillanatra elfelejtettem minden gondot a világon. Az ölelésébe simultam és nem akartam, hogy oltalmazó karjai közül kikerüljek, itt és most jó, nagyon is.

• Minden rendben? - kérdezi meg Iker elhúzódva, hogy szemembe nézhessen. Semmi sincs rendben... de inkább hazudok.

• Persze, minden oké. Csak elfáradtam. - valamennyire igaz is, hisz én pár óra alatt belefáradtam az egészbe... remélem Bett nem csinál semmi őrültséget. Hirtelen Sergio tűnt fel mellettünk, és Nandoékat is idehívta.

• Szépségeim! - csókolt kezet Vicnek és nekem is. Ő bezzeg kicsattan a jó kedvtől, irigylem, de remélem holnap nem az újságban fog valami baklövés miatt virítani.

• Le lehet szállni... - szólal meg egyszerre Iker és tesó. - a barátnőmről... - fejezik be szintén egyszerre. Méregetik egymást, hogy ez most mi volt. Zavarba jöttek, hogy ugyanazt mondták. Nem kellett több nekünk, mindhárman felnevettünk, ők meg kicsit sértődötten félrenéztek mégis somolyogtak a helyzeten.

• Ti is tudjátok, hogy nem úgy gondolom. A haverok csaja tabu, csak is a szépséges hölgyek barátnői a szabad prédák. - mosolyog vidáman ez a tökkel ütött, gyerek korában tuti nem egyszer fejre ejtették. Valaki rendbe rakhatná már ezt a csapodár srácot...

• Angyalka?! - kérdezi tőlem kicsit feszülten Vic, Fer ölelésében. Lehet, hogy ő sejt valamit ebből az egészből és ezért viselkedik így? Biztosra nem tudhatom, hisz én sem vettem sokáig észre az erős védőburoktól, amit Bett épített maga köré. Vajon mióta szeretheti?

• Elment átöltözni, de lehet, hogy nem marad a partyn. Azt mondta, hogy fáj a feje és kissé elfáradt, de neked üzeni, hogy érezd jól magad – füllentek egy kicsit. Nem hinném, hogy ezek után maradna velünk. Akármennyire is tartja magát Vic kedvéért, biztos fáj neki őket együtt látni…

• Értem... - mondja szinte csak magának.

~Vic~

Hát végül Angyalka egyedül hagyott itt, és még ő kötelezett rá, hogy muszáj maradnom... végig.

• Értem... - mondom halkan, és tovább agyalok, lassan nézek fel páromra. - Nando... - szólítom meg halkan.

• Hm? - búgja a fülembe.

• Esetleg... lehetne, hogy... nálad aludjak? - nyögöm ki lassan. Mostanra jöttem rá, hogy már most többet jelent nekem, mint bárki más. Visszafordíthatatlanul belé szerettem és talán emiatt féltem is bevallani magamnak, hogy ő kell nekem. És ha egy ember tudná, hogy én a vőlegényemmel való szakítás után az ágyába kötöttem ki, nagy ribancnak gondolna... én sem így akartam, hisz egyáltalán nem vagyok ilyen, ilyet nem terveztem, sőt semmit sem terveztem, ami vele kapcsolatos. De jelen pillanatban nem bánom, hogy így történt, mert így kerültünk közelebb egymáshoz. Minden azon az éjjelen kezdődött, és neki köszönhetően vele folytatódott, hogy utánam jött és megkeresett, ami egy legmerészebb álomban sem jutna eszembe... most úgy érzem, hogy az ex-vőlegényem sem léphet képbe, hogy nem félek már egy új és sokkal magasabbra repítő szerelemtől. Csak remélni tudom, hogy ez a szerelem magasan szárnyaló, élettel teli lesz mindvégig. - Bett úgy is itt hagyott... nála van minden cuccom, de nincs kedvem hozzá menni, és ha esetleg már alszik akkor, nem akarom felébreszteni... Hadd pihenjen...

• Már erre vártam! - mosolyog fél oldalas mosolyával és fülem mögött nyakamba csókol.

• És arra gondoltam, hogy holnap elhoznám tőle a cuccaimat, és akkor a tiéd vagyok egy időre...

• Tökéletes... - csap le újra nyakamra.

• Azért kicsit türtőztethetnéd magad későbbre. Nem kevés közönségünk van, nem vágyom arra, hogy újabb címlapokon virítsak... - szólom le egy kissé, eltávolodik tőlem és kétkedőn néz rám, amit nem csodálok, ilyen kibukás után... Nem tudom mi ütött belém, pillanatról pillanatra változik a hangulatom, mint az őszi időjárás... - Bocsánat, elfáradtam, azt hiszem engem is megviselt a mai nap. - nézek rá kérlelően. Fárasztó az élet...

• Semmi. - még mindig tartja a távolságot, és ez irtó rosszul esik. Már teljesen hozzá szoktam, hogy ha vele vagyok, és a közelemben van akkor valamink mindig összeér, és a tudat, hogy így van, megnyugtat, a karjai búvóhelyet adnak és törődést.

• Sajnálom! - mondom ki, mire megcirógatja arcom, ránézek és egyre jobban tudom mire vágyok... csak is Ő rá, egyből cselekszem, megszüntetem a köztünk lévő távolságot, ami keletkezett és hozzá bújok, úgy ölelem, mint még soha. Majd könnyes szemekkel felnéztem az övéibe és még mielőtt megszólalhatott volna lágyan megcsókoltam. Minden érzésemet beleadtam, hogy érezze a csókunkból, hogy szeretem. A hideg rázott a csók közben, még sem bántam, mert jól eső borzongás volt.

  Csókunk közben ő is két kezébe fogta arcomat, én már a csókunkat úgy kezdtem, hogy imádott arcát két tenyerem közé simítottam. Elválva ugyanúgy fogtuk a másikat, míg ő egy megszökött könnycseppet letörölt arcomról és homlokát enyémnek döntve néztük a másikat. Leírhatatlan amit akkor éreztem.

• Ne most romantikázzatok fiatalok! Szobára! - egyszer ki fogom nyírni az biztos.

• Sergio... örülnék, ha eme megjegyzéseidet hanyagolnád... te gyors lövetű! - tudom, hogy a gyors lövetű mást jelent, és megjegyzem nem tapasztalat alapján beszélek... csak a mindennapos nő ügyeire céloztam ezzel...

• Huhúúú. - huhog Iker. Sergio lefagyott, azt se tudja mit szóljon vissza, végre sikerült meglepnem és csendre intenem. Még a végén én fogom jó útra téríteni... Na jó, ezen még nekem is röhögnöm kell.

• Végre valaki, aki bemer szólni nekem. Erre vágytam már mióta, de vigyázz, ezért még kapni fogsz! - mosolyog már újra, őrültek ezek a spanyolok...

• Attól félek én is... - jegyzem meg egy sunyi mosollyal, kíváncsi vagyok mit fog kitalálni a bosszantásomra.

• Menjünk? - kérdezi meg tőlem Fernando, mire csak egy aprót bólintok. - Akkor sziasztok. Hugi, ugye haza tudsz menni? – húzza magához egy ölelésre és egy puszira a húgát.

• Majd én hazaviszem. - ajánlkozott fel a drága első számú kapusunk. Mikor Doratól búcsúztam Fer néhány szót váltott Ikerrel.

• Rendben. Vigyázz magadra hugica.

• Oké bátyus... sziasztok.

• Mit beszéltetek Ikerrel? - kérdeztem rá mikor már távol jártunk a többiektől.

• Csak hogy, ne merje megbántani, és összetörni a húgom szívét, mert akkor gondoskodom róla, hogy csak keresztapa lehessen.

• Brutális vagy, de erre ő mit felelt?

• Hogy nem áll szándékában, nagyon szereti Dorát, és ne aggódjak.

• Akkor én is azt mondom, ne aggódj! Dora már nagy lány, tud magára vigyázni.

• Tudom, de akkor is a húgom marad, akit szeretek!

• Tudom, de ha bármi lesz, van egy bátyja, aki mindent megtenne érte! - adtam egy puszit neki az autónál. Tetszett, hogy ennyire szeretik a másikat, és törődnek egymással, az álmaimban mindig ilyen családot képzeltem magamnak...

Az autóban írtam Angyalkának egy sms-t, hogy ne várjon, nem megyek ma már hozzá. Nem akarok zavarni. Remélem, hamar elmúlik a fejfájása... satöbbi. És utána ki is kapcsoltam a telefonom.

• Fürdeni szeretnék és aludni. - mondtam két ásítás között a házba belépve. Kellemes hely fogadott, nem ilyesmire számítottam, talán egy agglegény lakást vártam legbelül? Nem tudom, de pozitív csalódás ért, volt egy különleges kisugárzása az otthonának, ami miatt egyből megszerettem a helyet.

• Pedig azt hittem, hogy... - ölelt magához hátulról és hajtotta vállamra a fejét. Nem hagytam neki, hogy befejezze, mert tudtam mire gondol.

• Lesz még elég időnk egymással édesem, ne aggódj! - mondtam neki, és nyomatékosítva enyhe jó kedvemet szembe fordultam vele és megcsókoltam. Legalább legyen neki egy kis gyerek nap.

• Enyém először a fürdő! - mondtam, majd hirtelen jött lendületem után meg is torpantam. - öhm... merre is van? - mire ő csak kiröhögött. - Na, nem ér! Gonosz vagy! - vágtam be a durcit.

• Gyere inkább előbb körbe vezetlek! - fonta karját derekamra és úgy húzott maga után. Amikor megláttam a szekrényét egyből benyúltam tőle egy pólót, hogy abba aludjak, de csak nagy harcok árán tudtam megszerezni, de aztán sikeresen kisajátítottam a fürdőjét.

• Jól áll neked a kedvenc pólóm! - jegyezte meg, miután végeztem és megtaláltam szerelmemet a nappaliban.

• Áhá – szóval ezért nem akarta odaadni egyből. - Köszi! - pukedliztem egyet az alját fogva, mintha csak egy ruha lenne rajtam. Félreértés ne essék, nem csak a pólójában parádézok előtte... - Na, csipkedd magad! Nem szeretnék nélküled elaludni! - mosolyogtam el magam.

• Jó, megyek már! De előbb... - ...mindenáron el akarta érni, hogy ott helyben szívinfarktusom legyen, mivel magához rántott ez az idióta, erős karjaival fogva tartott, és akkora hévvel csókolt meg, hogy féltem, még a bugyim is leolvad rólam... - Imádom ezt a pólót, és azt is aki benne van. - jól esett, amit mondott, ezért egy rövid csókkal jutalmaztam, és seggbe rúgva próbáltam a fürdő felé terelni.

A szobájában nézegettem a cuccait mikor végzett, és maga után húzott az ágyba. Ő neki támaszkodott az ágy támlájának, én meg a két lába közé ültem és úgy dőltem neki. Elkezdtünk beszélgetni, de egy idő után csöndbe maradtam és újra Betten törtem a fejemet, közben elkezdtem Fer kezével játszani.

• Min gondolkozol? - most mondjam el neki? Nem tudom, hogy helyes lenne-e. Lehet, hogy csak én vagyok a hülye és a paranoiás...

• Bonyolult... - ez jutott először eszembe. Talán nem faggatózik tovább...

• Próbáld meg elmondani.

• Hmm... ahj nem tudom...

• Kérlek! - ennek a kérlelő hangnak és hanglejtésnek nem bírok ellenállni... végül egy kis hallgatás után még is csak kibukott belőlem...

• Miért pont én?

• Ezt hogy érted?

• Miért én? Van nálam ezerszer szebb lány, messze élünk egymástól... jobb lenne neked egy olyan lány, mint...

• Mint ki?

• Semmi...

• Ha már belekezdtél mondd ki!

• … mondjuk Bett! Gyönyörű, okos, pont olyan aki neked kéne! - csúszott ki végül a számon.

• Te bolond vagy, de az én kis bolondom! Csak te kellesz nekem, és senki más, és hidd el nyugodtan, szebb vagy bárkinél! Dora sokat mesélhetne mennyit lógtam rajta miattad... - nevet fel valószínűleg az emlékeken, képzelem Dora hogy unhatta már. - És Bett... ő a húgom legjobb barátnője... szép nő, ezt bevallom, de semmit nem éreztem vele kapcsolatban soha sem, mi ketten nem illenénk össze.

• Értem. - úgy érzem a szavai lenyugtatták a bennem morajló hullámokat, és így talán sikerül elfelejtenem a dolgot, és annak be tudni, hogy csak én vagyok paranoiás.

• Kicsi féltékeny szerelmem. - búgja a fülembe, de kitaláltam erre a bosszúmat. Egy csókot kezdeményeztem, egy ideig hagytam, hadd érezze magát nyeregbe, de aztán át vettem az irányítást, és még az ajkába is beleharaptam, nem is egyszer. - Hékás, óvatosan! - mire csak angyalian mosolyogtam, mint aki semmiről nem tud, és semmihez sincs köze. - Teeee! Na megállj csak, még úgy is van veled számolni valóm, kis vadmacska!

• Inkább tigris, ha kérhetném! - a mosolyom levakarhatatlan, a rossz kedvem teljesen elszállt.

• Mindegy... - közben fölém tornázta magát és két csuklómat összefogta egyik kezébe, míg testével nagyon kicsit rám nehezedett, úgy éreztem magam alatta, mint egy bűnöző, és valljuk be más gondolataim is támadtak, ami hamar el is szállt, a próbálkozása után...

• Hiába próbálkozol... Nem vagyok csikis!

• Igazán? - kérdezett vissza egy sunyi vigyorral. Hát végül még is csak sikerült találnia egy-két helyet, és még szabadulni sem tudtam, a házat a kacagásunk töltötte be, és mikorra már megkaptam a magamét az ágy úgy nézett ki, mint ahol bomba robbant, de Nando csak magához húzott, eldőlt, egy párnát a fejünk alá gyűrt és egy jó éjt puszi után már a szemét is behunyta.

• Legalább a takaróig engedj el! Nem rég gyógyultam meg, nem akarok újra beteg lenni!

• És ha nem akarlak elengedni?!

• Akkor egész éjjel nem foglak hagyni aludni! Vannak ötleteim! - éreztem a szememben az ördögi tüzet, Angyalka is megmondta, hogy Szadista vagyok... de hát ebben az a legjobb, hogy még élvezem is.

• Meggyőztél, inkább a takaró! - viszont ez a lökött még mindig nem engedett el, magával rántott ahogy felült, majd rajtam áthajolva felvette a takarót, az origami hozzám képest kutya füle... miután újra helyre pakolt... felül levő kezeinket összekulcsolta, míg az alsóval szorosan ölelt, pár perc után már el is aludt, de álmában addig helyezkedett, míg a nyakamba nem szuszogott, és az egyenletes levegő vétele engem is álomba szenderített. Egy csodálatos álomba.

~ Dora ~

• Szia! Azt hittem, hogy nem fogsz eljönni. - jelentem ki óvatosan, miközben leül velem szembe. A köszönést és a szokásos puszit is hanyagolja, tényleg haragszik rám, de nekem nem merné bevallani...

• Itt vagyok, nem?! - vágja ide nekem flegmán. Nehéz beszélgetés lesz, az már biztos.

• Sajnálom, amit tegnap mondtam, nem kellett volna... - de nem hagyja, hogy végig mondjam.

• Ne kérj elnézést olyanért, amiben igazad van! Én voltam olyan szerencsétlen, hogy olyanba szerettem bele, akibe nem kellett volna – mondja hűvösen, amivel megrémiszt. Nem sejtettem, hogy ilyen állapotban fogom látni, hiába próbálja takargatni. Régóta ismerem, de ilyennek még sosem láttam, mindig tartotta magát, most nagyon mélyre került, hogy az álcáját sem tudja rendesen tartani. A napszemüvege is csak azért van a szemei előtt, hogy ne láthassa senki se a tekintetét, mert nagy valószínűséggel most mindent ki lehet belőle olvasni, és nem akarja, hogy bárki is lássa, hogy valami baj van. - Igazad volt, mert te nem szerettél bele olyanba, aki téged sose fog... Neked ott van Iker meg a munkád, inkább ezekkel kellene foglalkoznod, nem pedig az én problémámmal. Majd megoldom valahogy, ahogy eddig is tettem!

• Mindketten tudjuk, hogy már nem bírsz el ezzel egyedül! - mégis már lemondóan rázom a fejemet, mert hiába ugatok neki, nem fog rám hallgatni, a segítségemet meg élet-halál helyzetben sem fogja kérni... - És Santi? Azt hittem, hogy szereted.

• Mint barátot igen, de mint szerelmet nem! Ezt pedig ő is tudja, csak reménykedik abban, ami számomra lehetetlen. Azt hiszi, hogy képes lesz arra, hogy belé szeressek, de már tudom, hogy csak áltatnám magam és őt is, az én szívem másé, mint tudod... - sóhajt fel keservesen, és közben lecsordul egy könnycsepp az arcán. Félek, nagyon aggódok miatta, már átülnék hozzá, hogy megnyugtassam őt és saját magamat is valamennyire, de cselekedetemben megakadályoz egy kézmozdulattal... nem kér belőlem... - Tudom, hogy egy utálatos dög vagyok, amiért kihasználom szegényt, de... őt már az is boldoggá teszi, hogy vele vagyok, pedig ez így nagyon nem jó! Nem érdemli meg, hogy ezt tegyem vele, hiába mondom neki. Nem tehetek róla, hogy nem tudok bele szeretni... sokkal jobbat érdemel, mint én és hiába mondom, hogy külön sokkal jobb lenne, ismét csak üres füleknek beszélek... újra és újra meggyőz, hogy adjak neki egy utolsó esélyt... de most már nem lesz több...

• Bett, én...

• Ne mondj semmit! Igen, beleszerettem Fernandoba és most elég szarul érzem emiatt magam, mert a legjobb barátnőm is szerelmes belé. Akármilyen rossz is nem fogok semmit sem tenni, mivel Vic megérdemli, hogy végre boldog legyen. Te nem láttad, hogy milyen vadállat az exe, míg nálam volt észrevettem, hogy sérülése van... de takargatja és gondolj bele, hogy mikor volt az már! Most a bátyáddal boldog lehet, bízom benne, és nem én akarok az lenni, aki tönkre teszi ezt – teljesen ki van bukva magából az én mindig vidám Angyalkám, fáj így látni. Mielőtt bármit is mondhatnék gyorsan megtörli arcát, majd sietősen magához veszi táskáját, és már fel is áll. - Nem kellett volna eljönnöm... Vedd úgy, hogy nem is beszéltünk semmiről, majd valahogy megoldom az egészet! Szia Dora!

Még néhány percig ültem szótlanul az étteremben, közben kihozták a rendelt kávémat... még jó, hogy lassú a kiszolgálás... pár korty után előkotortam a telefonomat és gyorsan egy üzenetet pötyögtem be...

„ Mindezen, ami megtörtént változtatni nem tudok... Viszont arra kérlek, hogy legközelebb ne helyezz magad elé másokat, a Te életed is ugyanolyan fontos! Küzdj a boldogságodért Angyalkám!”