A fejezeteket is becímkéztem, így egy fokkal könnyebb visszakeresnetek, ha az első fejezetet szeretnétek olvasni. A zeneládám alatt megtaláljátok!
Míg délegyen voltam elolvastam én is elölről a történetem, de nem jöttem rá, miért jó. Pedig én írom... na mindegy... csapjunk bele!
Először is köszönöm szépen az egy év alatt a több, mint 10 ezer látogatót!
Muchas Gracias!
Másodszor pedig mit is akartam?? Meg van!
Viva Alonso! :)
Két hete azt hittem idegbajt kapok, mikor Vettel megúszta a defektet... Szörnyen mázlista... és nem folytatom tovább, mert tudom páran szeretik, én meg rühellem, és nem blogra való, amiket rá tudok mondani... xDDe most összetörte az autóját, és Alonso ismét első lett a szabadedzésen. Egyenlőre csak egyszer kérem, hogy adja az ég és az időmérőn is sikerüljön neki pole-t szerezni, és hogy ott is fusson be a verseny végeztével. Kérlek, kérlek!!
Most jut eszembe... arra kellett hazajönnöm két hét után, hogy a nővérem terhes T__T még most is majdnem elfog a síró roham és a sikító frász... Megtudtam és egyből azt mondtam költözök, aztán javítottam magam arra, hogy "Ő mikor költözik a pasijához?!"-ra.
Oké gyerek, aranyos meg minden. De nővéremből egy is elég, nem hogy még tovább vigye a házi sárkány vérvonalát... Legyenek boldogok meg egészségesek csak tőlem távol, nem kell nekünk bátyámmal az, hogy még egy gyerek is beköltözzön a kicsi kis szobácskánba.
Az egészben a vicces az, hogy nekem el se mondja, én is csak anyutól tudom háhá, főleg, azért mert jól kitaláltam.
Jesus Navas pedig megházasodott! o_O" komoly... Sok boldogságot a csillag szeműnek! :)
Én vagyok a nagy Vettel fan X3
VálaszTörlésÉs ne is álmodj arról a pole-ról :D összerakják Sebi autóját az időmérőre és száguldani fog :D
khm... én meg odamegyek és kinyírlak!!!! ^3^
VálaszTörlésha már jössz, hozol sütiiit? *_* és különben is, ha kinyírsz, akkor hogy hozzak neked Angliából ajándékot? vagy már nem is kell? :P
VálaszTörléste sütöttél ma sütit, azt én vigyek?? o_O" nem vagy kicsit telhetetlen? :D
VálaszTörléshmmm... most hogy mondod. még a fél nyarat kibírom, hogy Vettel fan vagy, csak ne nekem áradozz és akkor miután visszajöttél kinyírhatlak XD
köszike, látom szeretsz~ :(
VálaszTörlésezt most megjegyeztem, hogy csak az aji kell, nem is én, cöh >< csak nehogy kint ragadjak Angliában :P
akkor oda megyek utánad :P nekem oly mindegy hol fojtalak meg a szeretetemmel xp
VálaszTörlésHola! A nővéreddel kapcsolatban no comment... Ha megszületik a kicsi, akkor ne kezd el Őt is gyülőlni, mert arról nem tehet, hogy a szülei milyenek. Lehet Ő majd kivétel lesz :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy jól érezted magad délegyen, és várom a folytit is :) Miért ilyen nagy probléma elhinni, hogy jó a történeted?
Hola!
VálaszTörlésA történettel kapcsolatban csak annyit, hogy ha nem lenne jó, akkor nem hiszem, hogy lenne ennyi látogatód?! És azt se, hogy 15 ember követné a blogod!
Az tényleg mázlis futam volt Vettelnek! Az már biztos... szerintem már meséltem a RedBullos élményem a Vettel telefonnal? De az még mindig felejthetetlen, mikor mondtam a csajnak, hogy nem jó pasi és még vissza is kérdezett XD Viszont úgy a legjobb nézni, hogy nem szurkolok senkinek sem! :P Így lehet igazán élvezni, mert amin kialakul egy verseny helyzet nem aggódok senkiért sem. Szóval én nem bánom, ha esik az eső :)
Hmm... hát a nővéredhez én se fűznék sokat, viszont mivel gyerekcentrikus vagyok, így én is azt mondom, amit Mamma, hogy a pici nem tehet semmiről. Lehet, hogy olyan aranyos lesz, hogy majd mindig róla áradozol és mindig vele szeretnél lenni, még ha a közelben lesz a Házisárkány.
Az új részt szerintem mindenki várja! és ez célzás volt, hogy igyekezz vele!
wáááá már sokan vagytok :D
VálaszTörlésElőször is Dorciéra:
A gyerkőccel semmi bajom, apuját bírom, bár még csak egyszer taliztunk, meg amúgy nem lenne semmi bajom vele. csak tényleg, ha a kis szobánkba, amiben 3an vagyunk még egy gyerek is bekerülne besokalnánk, és bátyámmal tuti, hogy egyből költöznénk valahova.
Nem tudom, újra olvastam és uncsinak találtam. XD
Bett:
Látogató oké, viszont eddig 16 követőm volt és nem 15. :( xD
Jaja, a Vetteleset mesélted :) szeretem, ha esik, mert akkor Alonso jól megy. De a red bullok is esőben :(
Tényleg a gyerekkel nincsen bajom, én is szeretem őket, és egy pártól elolvadok. De hogy mi lesz, ha megszületik majd kiderül...
Hát nyaralásom alatt 20 oldalt írtam. csak begépelni kell :)
Tekintettel arra, hogy nekem tanulni kéne... meg szóbelizni fogok, hozhatnál fejezetet! Én most úgy se hozok egy ideig...
VálaszTörlésne aggódj fogok, amint neki állok gépelni! :)
VálaszTörlés