Számomra még mindig hihetetlen! 6:30 van, átéltem egy jó kis bulizást, de a döntő közbe és utána... akár hányszor a helyzetekre, a hollandok veszélyes helyzeteire majd az Iker védésekre, az Iniesta gólra, a lefújásra gondoltam, elkezdtem rázkódni, de egy könnycseppem sem folyt ki... mostanra értem el azt a szintet, hogy már a könnyeim is hullanak... sőt záporoznak...
Annyira szerettem volna látni az öröm mámorban úszó arcukat! De el kellett jönnünk, hogy elérjük utolsó metrót... :(
Csajok állandóan kérdezték jól vagyok-e, mert én csak ültem és bámultam ki a nagy világba vagy kezeim közé temettem arcomat, próbáltam megemészteni a dolgot! És elhinni, hogy tényleg győztek, hogy tényleg megcsinálták!
Angyalka, mint Te is írtad, mindenki fújolta őket... de mi és honfitársaik kitartottunk mellettük és hittünk bennük és lám meg lett az eredménye!
Ja és már a meccsen rekedtesre ordítottam a hangomat... annyira jó volt az egészet ennyi drukker között nézni! Azt hiszem soha nem felejtem el!
Felszállok a metróra, és nagyba vigyorgok a spanyol mezben lévő csajra... rajtam még mindig ott virított a póló, a csuklószorító és a türcsit szorongattam...
Még mindig nem találok szavakat, és könnyeimet sem tudom megállítani...
A fiúk bebizonyították, hogy nem csak elméletben és számunkra a világ legjobbjai, hanem már papíron is! Ékes jele a trófea!!
Egyszerűen még mindig sokkos állapotba vagyok...
Annyira szeretem őket, a játékukat, a csapat szellemüket, mindenüket! bennük minden meg van, ami egy csapatot eggyé tesz!
Fernandonak remélem, hogy a sérülése nem komoly!! Félek még jobban tönkre vágná... :(
És Iker síró arca... örökké megmarad szerintem...
Na jó azt hiszem befejezem, mert csak még jobban sírok és sületlenségeket írok ide...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése